8p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Minek köszönheti sikerét a videószolgáltató? Most a Netflix miatt eltűnik a lineáris tévézés? Mire számíthatnak a magyarok? Rengeteg a felmerülő kérdés azok után, hogy hazánkban is elérhetővé vált több millió ember mindennapi elfoglaltsága, így nem árt tisztázni a történetet.

Alig néhány napja írtunk arról, hogy további 130 országban lép piacra az amerikai Netflix, köztük Magyarországon is elérhetővé válik. Az Explico elemzőcsapata azt vizsgálta meg, hogy milyen hatásai lehetnek az új szereplőnek a médiára, és kell-e tartaniuk a haza szereplőknek az új játékostól.

Filmbe illő történet

Amikor 1997-ben egy matematikatanár és egy szoftverfejlesztő elkezdett postai úton működő DVD kölcsönzőt létrehozni, még ők sem gondolták volna, hogy 20 év múlva a tartalomfogyasztás reformereként tartják őket számon. A kezdeti időszakban többször a csőd szélén tántorgó vállalkozás tavaly már Amerika legjobban teljesíthető részvénye volt, értéke pedig elérte a 50,3 milliárd dollárt.

A Netflix siker titka leginkább a sajátos finanszírozási modellben és a teljesen személyre szabott tartalomban rejlik. A cég újítása, hogy havidíjas rendszerben működik, nincs hűségidő, 2-3 mozijegy áráért bárhol, bármikor és szinte bármilyen eszközön korlátlanul igénybe vehető. A Netflixhez csak egy jó internetkapcsolat szükséges, élő televíziós előfizetés nem. A filmeket nem szakítják meg reklámok, a modell ugyanis nem a reklámbevételekre, hanem a hosszú távú előfizetések és a méretgazdaságosság előnyeire épít. Ugyanígy szembeötlő különbség, hogy a sorozatfüggők örömére a Netflix már az indulás napján egyben „darálhatóvá” teszi az egész évadokat.

Képernyőhöz láncolva

Mint a legtöbb online sikersztori esetében a hódítás záloga itt is a fogyasztók - írják az Explico szakértői. A cég már korán rájött arra, hogy nem csak a tartalom, hanem inkább a választék, az aggregálás és a személyre szabás a fontos. Filozófiájuk szerint nem a tartalmakon keresztül lehet a legkönnyebben eljutni a nézőhöz, hanem fordítva. Míg a nagy cégek igyekeztek felvásárolni a tartalmakat, a Netflix inkább a fogyasztók megismerésére költött. 2009-ben versenyt hirdetett 1 millió dolláros díjjal egy olyan algoritmus kifejlesztésére, amely legalább 10 százalékos pontossággal meg tudja jósolni a felhasználó választását korábbi megnézett és értékelt filmjei alapján, ami így egy matematikai képlet segítségével megtanulja az ízlésünket.

Forrás: Netflix

Ugyanakkor az algoritmus nem csak abban segít, hogy a meglévő választékból mindig a legjobbat kapjuk, hanem hogy a Netflix olyan filmeket és sorozatokat gyártson, ami a nézők többségének, tetszeni fog (Pl.: House of Cards). Ha mindehhez hozzátesszük, hogy ezek a filmek csak a Netflixen keresztül elérhetőek, a kör be is zárul. A Netflix a magas gyártási költségek miatt – a többi tengerentúli IT-óriáshoz hasonlóan - alig termel nyereséget. Mivel emellett Amerikában az új előfizetők száma sorra a várt számok alatt marad, nem marad más megoldás, mint a folyamatos növekedés és terjeszkedés a világ többi, tartalomgyártási és fogyasztási szempontból kevésbé fejlettebb piacain.

Új piacok, régi-új kihívások

A folyamatos terjeszkedésnek és növekedésnek eredményeként jelent meg a Netflix nálunk is, ahol Európa saját szabályaival is kénytelen szembenézni. A Netflix terjeszkedése már Amerikában sem volt problémamentes. A hálózatsemlegességi vitában meg kellett küzdenie az internetszolgáltatókkal, valamint a cég folyamatosan a határokat feszegeti a szolgáltatás szempontjából kritikus olyan szabályozási kérdésben, mint a médiaszabályozás, fogyasztóvédelem, adatvédelem és a szerzői jogok.

Első lépésként a Netflixnek meg kell próbálni definiálnia magát, ami már Amerikában is viták forrása volt. Jelenleg a Netflixet tiszta OTT (over-the-top) szolgáltatóként szokás jellemezni. Az ilyen cégek az internetszolgáltatáson felül, az előfizetéstől és az internetszolgáltatótól függetlenül nyújtanak szolgáltatást, ami a Netflix esetében legtöbbször tőle független gyártók által előállított tartalomszolgáltatást jelent. Azaz a Netflix a médiaszolgáltatás, műsorterjesztés, és az internetszolgáltatás között lavíroz úgy, hogy egyik szabályrendszer sem vonatkozik igazán rá. Így nem csoda, hogy az európai versenytársai és az általuk fűtött jogalkotók is változásokat sürgetnek. Ennek eredménye, hogy az Európai Unióban a média, műsorterjesztési, valamint a távközlési szabályok felülvizsgálata mellett elindult a gondolkodás az internetes platformokra vonatkozó külön szabályrendszeren is. Nem véletlen, hogy a cég egyre több lobbistát alkalmaz Brüsszelben.

Nem szabad elmenni a hálózatsemlegesség mellett sem. Napjainkban Amerika adatforgalmának 36-38 százalékát tölti ki a cég szolgáltatása, ami várhatóan a jövőben tovább emelkedik. Ezért mindennél fontosabb a jó minőségű internetszolgáltatás és a hálózatsemlegesség. Azonban egy nemrég elfogadott Uniós szabály szerint létezhetnek olyan megkülönböztetett adatszolgáltatások, amelyekhez kiemelt sávszélesség társul. Ez az elv elősegíti a Netflix és a hasonló szolgáltatások terjedését, akkor is, ha előírja az európai szabályozás, hogy mindez nem mehet az alapszintű internet szolgáltatás rovására. Nem véletlen, hogy a Netflix is csak a szabályozás elfogadása után kezdett el igazán terjeszkedni Európában. Jobban megvizsgálva azonban nem is várható el más a cégtől. A Netflix által ígért Ultra HD tartalom célba juttatása óriási kapacitást és gyors hálózatot igényel, amiért az internetszolgáltatók kompenzációt kérnek. A cég üzleti érdeke ennek biztosítása, ami élesen szemben áll a netsemlegesség elveivel.

Vannak még akadályok

Kérdés az is, hogy mennyire vonatkoznak a Netflixre az uniós és hazai jog követelményei. Bár a Netflix Európában az ír leányvállalatán keresztül nyújtja a szolgáltatást, akár olyan tartalom is megjelenhet a kínálatban, amit hazai műsorszolgáltatónál esetleg tilt a szabályozás. Emellett az előfizetőknek az is gondokat okozhat, hogy a nyelvi és szabályozási akadályok miatt nehezebb a fogyasztói panaszok kezelése. Bár Európában a világ legszigorúbb adatvédelmi szabályainak kell megfelelni, mégsem szabad elfelejteni, hogy valójában azok sokszor közvetetten hátrányosan hatnak a versenyre és a Netflixhez hasonló óriások pozícióját erősítik: amíg a kis cégek nehezen felelnek meg az új követelményeknek, addig a mamutcégek könnyebben alkalmazkodnak a szigorúbb szabályokhoz. Az üzleti modell záloga emellett a választék és frissesség, amit a cég Amerikában főleg a tartalom-előállítókkal létrehozott összefonódásokkal valósít meg, mivel a szerzői jogi kérdések és jogdíjak miatt nincs olyan életképes modell, ahol vásárolt jogokkal dolgozik a szolgáltató. Az európai szemlélet ezeket azonban könnyen monopóliumnak minősítheti ezt, ami nehéz helyzetbe hozhatja a céget.

Nagy lépés a Netflixnek, de kis lépés a magyar fogyasztóknak

Mindezek ellenére a hazai szolgáltatóknak még nincs oka az aggodalomra az Explico szerint. A Netflix az amerikai tartalom alig 10 százalékát hozta hazánkba és a szerzői jogok miatt számos sorozata sem elérhető hazánkban. A szolgáltatás egyelőre csak angol nyelven érhető el és sajnos magyar felirat sem található a filmekhez. Magyarországon emellett az uniós adatok szerint az idegen nyelveket beszélők aránya az egyik legalacsonyabb (35 százalék) és tovább csökken.

A Netflix elterjedéshez nagy szélessávú internet lefedettség és megfelelő készülékek is szükségesek, ezekben is még van hová fejlődni. Míg az EU-s adatok szerint a magyar háztartások 94 százalékban elérhető a vezetékes internet, addig csak a háztartások 68 százalékában van előfizetés. A felmérések azt mutatják, hogy bár a magyar háztartások 90%-a rendelkezik tv-előfizetéssel, az okos televíziókkal csupán a háztartások 10 százalékában lehet találkozni. Ráadásul a Netflix nem tudja helyettesíteni azokat a tartalmakat (hírek, valóságshowk, tehetségkutatók), amelyek a magyar nézőket leginkább érdeklik, így a Netflix valószínűleg a meglévő előfizetések mellett jelenhet meg. Mindez abban az országban, amely az internetes megosztás Mekkája és ahol még mindig 700 ezer háztartás nézi ingyenesen a földfelszíni műsorszórást.

Országok, ahol a Netflix elérhető. Forrás: Netflix.com

Mindebből az Explico elemzése szerint következik, hogy a Netflix jellemzően a nagyvárosi, angolul beszélő, jómódú, szűk rétegek körében lesz népszerű. Arra, hogy a Netflix letarolná a hazai piacot, belátható időn belül nem kell számítani. Ugyanakkor fontos figyelni arra, hogy a cég piacra lépései inkább robbanásként írhatók le, aminek célja, hogy minél hamarabb fajsúlyos tényezővé válhasson. A Netflix piacra lépése azonban így is, úgy is mérföldkő, hiszen felgyorsítja azokat a társadalmi és gazdasági változásokat, amelyek miatt később már sokkal könnyebben beágyazódhat a szolgáltatás Elemzők szerint az elkövetkező 5 évben az európai háztartások fele igénybe fog venni másodlagos előfizetésként valamilyen hasonló tartalomszolgáltatást. Persze a jövő nem ismert, mégis érdemes lesz odafigyelni a Netflix európai karrierjére, mert hosszútávon a szolgáltatáson túlmutató hatásai lehetnek az európai tartalomfogyasztásra és előállításra egyaránt. Mondhatnánk úgy is, a Netflix csapda elkészült.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változásról döntött a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 10:30
A növekedést támogató új működési és irányítási modellre áll át a csoport.
Vállalat Szép számokat közölt az AutoWallis
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 09:50
Rekord negyedik negyedéves teljesítményt ért el az AutoWallis Csoport Nagykereskedelmi és Kiskereskedelmi Üzletága is a gépjármű-értékesítés terén.
Vállalat Egy teljes ország 5G-hálózatának kiépítését bízták a 4iG leányvállalatára
Privátbankár.hu | 2026. január 14. 18:37
Megnyerte az észak-macedóniai 5G-hálózat kiépítésére és üzemeltetésére kiírt pályázatot a 4iG. A munkát jövőre kezdik, 2030-ig pedig lefednék a városi térségeket és a főbb közlekedési útvonalakat.
Vállalat Hiába próbálta eladni a Coca-Cola a kávézóláncát
Privátbankár.hu | 2026. január 14. 13:34
A Costa Coffee először kivonult Magyarországról, aztán újranyitott. Ezt a kávézóláncot próbálta értékesíteni a tulajdonos Coca-Cola, de lezárták az ügyletet. 5,1 milliárd dollárért vették, és 2 milliárd dollárért is eladták volna, de nem volt ilyen ajánlat.
Vállalat Ingatag a talaj a győri Audi mérnökei és irodistái alatt
Privátbankár.hu | 2026. január 14. 13:19
Belsős források szerint tavaly erős éve volt a győri Audi-gyárnak, de a cég emellett is leépítést tervez. Főleg a mérnökök, irodisták munkája lehet veszélyben, akár több száz ember állása is megszűnhet idén.
Vállalat HIPA: új vállalati támogatás a tiszta technológiákra
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 18:01
Magyarország sikeresen jelentette be az Európai Bizottságnál a tisztaipar-megállapodáshoz kapcsolódó beruházásokhoz nyújtható új támogatási programját, amelynek jóváhagyásával az ország az elsők között vezeti be a tiszta ipari megállapodást kiegészítő támogatási rendszert (CISAF) – közölte a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség kedden.
Vállalat Kellemes meglepetést okozott a JPMorgan
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 17:01
A JPMorgan Chase & Co., az egyik legnagyobb amerikai bank tavalyi negyedik negyedéves nyeresége és bevétele is felülmúlta az elemzői várakozásokat.
Vállalat Újra járnak a repülők Ferihegyen
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 15:40
Mindkét futópálya üzemel íígy 13.00 órakor újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér – közölte a Budapest Airport kedd délután.
Vállalat Mégsem dőlhet hátra Hernádi Zsolt a szerbiai bevásárlás miatt
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 15:02
A Mol versenytársat vagy partnert kaphat a szerbiai NIS olajvállalat orosz többségi részesedésének megvásárlásában – erről beszélt a szerb államfő az Emírségekben.
Vállalat Az Airbus ezért lehet büszke a tavalyi évre
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 14:01
Az Airbus európai repülőgépgyártó 793 repülőgépet szállított le 91 megrendelőjének tavaly, többet az egy évvel korábbi 766-nál és a 2023. évi 735-nél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG