2p
Átmeneti időszakra vonatkozó megállapodást vár a kormánytól a legnagyobb brit vállalatvezetői szövetség a Brexittel kapcsolatban.

Az Institute of Directors (IoD) felszólította a kabinetet, álljon elő javaslattal arra, hogy miként lehetne áthidalni a szigetország Európai Unióból való várható kilépése és a remélt új kereskedelmi megállapodások bevezetése közötti időszakot.

A vállalatvezetői szövetség szerint az erről szóló menetrend és a zökkenőmentes átmenet híján rövid távon kaotikus helyzet várhat a cégekre. A szervezet bírálta Theresa May konzervatív kormányát, amiért spekulatív vélemények sorát hangoztatja az átmenetről. Az elmúlt időszakban a kabinet tagjai egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek arról, hogy lesz-e átmeneti időszak, meddig tarthat és mit foglal majd magában.

Nem bírják a cégek a bizonytalanságot

Az IoD szerint az Európai Unióból való brit kilépést szakpolitikai keretek között kellene kezelnie a kormánynak, ezáltal mérsékelni lehetne a Brexitet kísérő egyre nagyobb bizonytalanságot.

A szövetség óva intette a kormányt attól, hogy a sziklafal szélén táncoljon a Brexit ügyében. A „cliff edge” kifejezés azt a Brexit-változatot jelöli, amelynek alapján a brit EU-tagság a kilépési feltételek fokozatos életbe léptetésére szolgáló átmeneti időszak nélkül szűnne meg, sőt akár úgy, hogy nem születik megállapodás az Európai Unióval.

Kormánytagok is aggódnak

Allie Renison, az IoD Európai Unióval és kereskedelempolitikával foglalkozó részlegének vezetője igazat adott a pénzügyminiszternek, aki a közelmúltban aggodalmának adott hangot a befektetések lassulása miatt. Philip Hammond szerint sok vállalkozás kivár, míg nem válik világosabbá, milyen megállapodás születik a kilépésről.

Renison a Brexit üzleti szempontból legfontosabb vonatkozásai között említette még a költözést, vagyis azt, hogy cégek át akarják helyezni tevékenységük - legalább - egy részét más európai országokba. Különösen érvényes ez szerinte a szövetség észak-írországi tagjaira.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG