3p

A brit kormány 1,5 milliárd font (670 milliárd forint) hitelgaranciával segíti a kibertámadás miatt csaknem egy hónapja nem termelő Jaguar Land Rover (JLR) nehéz helyzetbe került beszállítóit.

Az indiai Tata Motors ipari konglomerátum tulajdonában lévő brit járműipari csoport szeptember 2-án jelentette be, hogy kibertámadás érte, és ennek elhárítása érdekében leállította gyártásirányító informatikai rendszereit, így azóta a cég teljes termelése is szünetel.

A vállalat a minap arról értesítette munkatársait, beszállítóit és vásárlóit, hogy október 1-ig kiterjesztette a gyártás felfüggesztését, mivel még tart a kibertámadás kivizsgálása, és készül a termelési folyamat szakaszos újraindításának menetrendje.

A JLR közölte azt is, hogy az incidens vizsgálatába az Országos Kiberbiztonsági Központ (National Cyber Security Centre, NCSC) és a bűnüldözési hatóságok is bekapcsolódtak. A brit üzleti és kereskedelmi minisztérium, valamint a pénzügyminisztérium vasárnap ismertetett közös tájékoztatása szerint a brit kormány 1,5 milliárd fontig terjedő garanciát vállal egy olyan hitelcsomagra, amely a JLR beszállítóinak komoly pénzügyi nehézségeit hivatott enyhíteni. A hitelgaranciát a brit exportfinanszírozási kormányhivatal (UK Export Finance) nyújtja az Export Development Guarantee (EDG) mechanizmus keretében.

Ez a mechanizmus olyan brit vállalatok pénzügyi támogatására szolgál, amelyek jelentős részben exportpiacokon értékesítik termékeiket. Az ötévi futamidejű hitelcsomagot egy meg nem nevezett kereskedelmi bank folyósítja. A vasárnapi tájékoztatás szerint a hitelgarancia célja a Jaguar Land Rover kézpénzállományának feltöltése, annak érdekében, hogy a cég segíteni tudjon a termelési leállást erősen megszenvedő beszállítói hálózatának. A garanciavállalást bejelentő minisztériumok hangsúlyozzák: a JLR a brit gazdaság egyik legnagyobb exportőre, amely Nagy-Britanniában közvetlenül 34 ezer alkalmazottat foglalkoztat, emellett a brit járműipar legkiterjedtebb beszállítói hálózatát működteti. E hálózatban, amely főleg kis- és középvállalatokból áll, 120 ezren dolgoznak.

A brit kormány most első ízben vállalt hitelgaranciát kibertámadástól sújtott hazai cég megsegítésére. A Jaguar Land Rover három angliai gyára Solihullban, Halewoodban és Wolverhamptonban működik, de a cégnek nagy gyártótelepei vannak Szlovákiában, Kínában és Indiában is. A gyártás az összes üzemben leállt a szeptember eleji kibertámadás után. A Birmimghami Egyetem gazdaságkutató intézetének (Birmingham Business School) becslése szerint a termelés felfüggesztése óta eltelt időszakban hozzávetőleg 24 ezer jármű nem készült el, és a cégnek 1,7 milliárd font bevételkiesést okozott a kibertámadás okozta leállás.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG