2p

Megjelenhet a potenciális vásárlók közt az állam.

Amennyiben nem sikerül megállapodni a Mollal a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonrészének átvételéről, Szerbia is ajánlatot tehet a részesedés megvásárlására – közölte Zorana Mihajlovic volt energiaügyi miniszter kedden.

Mihajlovic kiemelte, Belgrád számára alapvető feltétel a pancsovai kőolajfinomító teljes kapacitású működésének megőrzése. „Ettől a feltételtől nem szabad eltérni” – jelentette ki, aláhúzva: a finomító működése kulcsfontosságú az ország üzemanyag-ellátása, a kőolaj-feldolgozás és a gazdasági stabilitás szempontjából.

Hozzátette: Szerbia már a kezdetektől jelezte, hogy kész megvásárolni az orosz tulajdonrészt a NIS-ben.

A politikus szerint a jelenlegi helyzet nem Szerbia döntéseinek következménye, hanem az orosz-amerikai geopolitikai viszonyok eredménye. Hozzátette ugyanakkor, hogy az országnak minden körülmények között biztosítania kell a kőolaj-feldolgozást és az üzemanyag-ellátást.

A volt miniszter arra is kitért, hogy az Egyesült Államok pénzügyminisztériumának Külföldi Eszközöket Ellenőrző Hivatala (OFAC) várhatóan meghosszabbítja a tárgyalásokra vonatkozó engedélyt, amely május 22-én jár le. Zorana Mihajlovic szerint a tárgyalások során Szerbiának ragaszkodnia kell ahhoz is, hogy növelje tulajdonrészét a NIS-ben, mert ez lehetővé tenné az állam számára, hogy nagyobb befolyást gyakoroljon a vállalat stratégiai döntéseire.

A tárgyalások során többször is felmerült a pancsovai finomító jövője, Dubravka Djedovic Handanovic energiaügyi miniszter is beszélt arról korábban, hogy Szerbia számára ez a legfontosabb nyitott kérdés, mivel a finomító működése közvetlenül érinti az ellátásbiztonságot és a hazai piac lefedettségét.

Az energetikai tárca vezetője a múlt pénteken azt közölte, hogy a nap végéig megteszi végleges javaslatát a Molnak, a magyar vállalat igazgatósága pedig hétfőn dönthet róla, ám ez nem történt meg.

Címkék: Vállalat Mol Szerbia

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG