3p

Rekord negyedéves adatokról számolt be a Duna House Group (DH). A harmadik háromhavi időszakban az egész csoportban kiugróan magas bevételt ért el, miután a tavaszi visszaesést követően sikerült feltornászni a tranzakciószámot. Az év utolsó negyede azonban kiszámíthatatlan, a bizonytalanság azért alakulhat ki, mert a válság nyomán sokan elhalaszthatják az adásvételi tranzakciót.

A Duna House Group a harmadik negyedévben a mindenkori értékeknél magasabb, 2,9 milliárd forint ingatlanközvetítési jutalékot ért el, ez 10,3 százalékos plusz év/év alapon. Magyarországon 7, Lengyelországban 25,2 Csehországban pedig 1,3 százalékkal nőtt a jutalékvolumen éves szinten 2019. harmadik negyedévéhez képest. Kiemelkedő a lengyel Metrohouse teljesítménye, 642 millió forint jutalékbevétellel országos rekordot ért el - tette közzé előzetesen a csoport.

A jelentésben utaltak rá, hogy a mostani javulás annak ellenére történt, hogy az ingatlan-,és hitelpiacot, valamint az egyes országokat eltérő mértékben és ütemben érintette a járvány, kisimítva ezáltal annak hatásait.

 

Hálózati irodák a Duna House-nál (forrás: DH)
Hálózati irodák a Duna House-nál (forrás: DH)

A DH emlékeztet: Magyarországon a lakóingatlan-piac a tavalyi szinteken kezdte az évet, majd a járvány kapcsán hozott kijárási korlátozások hatására drasztikusan visszaesett március utolsó két hetében, a hónap utolsó hetében 67 százalékos zuhanást produkálva év/év alapon. A volumenek május végére zártak vissza a tavalyi szintekre. Az újabb fellendülés vélhetően akkor következhet be, ha beindul a kormány által régen beígért rozsdaövezeti program, ekkor megélénkülhet a közvetítői piac is - fűzzük hozzá mi.

A csoport franchise ingatlanközvetítői hálózata összesen 2,2 milliárd forintos jutalékot produkált a harmadik negyedévben. Elismerték ugyanakkor, hogy a saját irodák rosszabbul teljesítettek ebben az időszakban: csoportszinten összesen 404 millió forint jutalékbevételt értek el, ez 6,8 százalékos csökkenés év/év alapon. Magyarországon a jutalékbevételek éves szinten 20,1 százalékkal visszaestek, s mivel a budapesti piacot erősebben érintette a zuhanás, lassabb felzárkózás várható. A másik két ország viszont pozitív számokat hozott: a lengyel saját irodák jutalékbevétele 0,1, a csehországiaké 19,5 százalékkal nőtt.

Hitelközvetítés a Duna House-nál (forrás: DH)
Hitelközvetítés a Duna House-nál (forrás: DH)

Minden külső szakértő megjegyzi: a jutalékbevétel csökkenésére inkább az utolsó negyedévben és 2021 első felében lehet számítani, a tranzakciós értékek ugyanis eshetnek, ha beindul az országos árcsökkenés. Például Magyarországon, illetve, ha eleve kevesebb adásvétel történik a következő hónapokban, ami a válság miatti kivárások nyomán elképzelhető. Az éves tranzakciószám várhatóan 15-20 százalékkal elmarad majd a tavalyitól.

Lengyelországban évek óta jelen van a csoport, miután felvásárolta a legnagyobb helyi hálózatot. A jelentés szerint ott erős organikus növekedési fázisban érte a csoportot a járvány, így bár a megszorítások pár nappal hamarabb kezdődtek, mint Magyarországon, a volumenek mégis kisebb mértékben csökkentek a második negyedév során év/év összehasonlításban. Az év harmadik negyedévében tapasztalható visszapattanáson túl új csúcsot értek el a lengyel franchise hálózat jutalékbevételei, 25 százalékkal meghaladva az egy évvel korábbi szinteket. A lengyel saját irodák teljesítménye is visszaugrott a 2019. harmadik negyedévi szintre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG