4p
Az ügy elsőrendű vádlottja mindent ugyanúgy tenne.
Devecseri ház fala a katasztrófa után egy hónappal.

Ma sem gondolja, hogy bármit másképp kellett volna tennie - mondta a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. egykori vezérigazgatója, a vörösiszapper elsőrendű vádlottja.

Grafikonokkal, térképekkel és táblázatokkal illusztrált meghallgatásakor az értesítési kötelezettséget mint vádpontot érintve Bakonyi Zoltán azt hangsúlyozta, hogy 12 óra 14 perctől, a 10-es kazetta észak-nyugati sarkának leomlásától 12 óra 32 percig semmilyen olyan információ nem állt rendelkezésére, amely alapján bárkit is értesíthetett volna. A vészcsengő 12 óra 43 perckor szólalt meg benne, amikor a tizedrendű vádlott, K. Árpád felhívta.

Nem döntene máshogy

Bakonyi Zoltán szavai szerint ő látja az eseményeket, találkozott rendőrrel, tűzoltóval, ahogy akkor fogalmazott, már minden villog. Ezt követően elindult a gáthoz, amelyről leérve értesítette az akkori ajkai polgármestert, Toldi Tamást.

Úgy fogalmazott, hogy ma is úgy döntene, hogy azt a polgármestert hívja fel, akit ismer, mert ő azonnal összekötötte a többi polgármesterrel. A környező települések polgármestereit azért nem tudta értesíteni, mert nem ismerte őket, csak az ajkait.

A gáton, a helyszíni szemlénél tudatosult bennem, hogy ott akkora dolog történt, amit elképzelni sem lehet - fogalmazott Bakonyi Zoltán, majd hozzátette, olyan szerencsétlen szituáció zajlott le, amire senki, de senki nem számított. Meggyőződése szerint az áramlást, az elöntés nagyságát nem lehetett volna semmilyen formában befolyásolni.

Elmondta azt is, hogy 12 óra 32 perckor Kolontár polgármestere, Tili Károly minden értesítést megtett, és ha neki, Bakonyi Zoltánnak korábban kialakul a veszélyérzete, akkor sem tudott volna több információt átadni, sem neki, sem másnak.

Azt mondta: nem volt titok, hogy maró, lúgos kémhatású anyag van a 10-es tározóban, ez széleskörű információ volt, ezt nem hallgatták el. 2010-ben mintegy ezeregyszáz ember dolgozott a Malnál, ők mindannyian tudták, azok is, akik korábban dolgoztak a cégnél, mert 1999 óta az minden papíron szerepelt. De tudták azok is, akik külső cég alkalmazottaiként dolgoztak a gáton, mert munkavédelmi oktatásban részesültek. Beszélt arról is, hogy egy riasztási terv nem véletlenül nem egy cégvezetőre épül, hiszen ő nem mindig tartózkodik a helyszínen.

Bakonyi Zoltán meghallgatása végén Fejes Péter ügyész ténybeli beismerésnek értékelte az elsőrendű vádlott szavait. Úgy fogalmazott, hogy Bakonyi beismerte, hogy szükség volt a hatóságok értesítésére, amit nem ő tett meg.

A vörösiszapper megismételt elsőfokú tárgyalása tavaly december 11-én kezdődött, miután az előző eljárásban az első fokon eljáró Veszprémi Törvényszék 2016. január 28-án bűncselekmény hiányában a per mind a tizenöt vádlottját felmentette a halált okozó gondatlan közveszélyokozás, gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, valamint hulladékgazdálkodás rendjének megsértése vádja alól. A törvényszék szerint a katasztrófa oka altalaj eredetű stabilitásvesztés volt, ami miatt a töltés tönkrement.

Egy durva ügy A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált. Az ügyben tizenöt ember - köztük a cég egykori vezetői és több alkalmazottja - ellen emeltek vádat halált okozó gondatlan közveszélyokozás, gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, valamint a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Lehetetlen helyzetbe hozhatja a startup-alapítókat a vagyonadó
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:11
A Startup Hungary szerint akár az éves fizetésük többszörösét is befizethetik az induló vállalkozások alapítói, mert a tervezet nem számol a startupok értékelési sajátosságaival.
Vállalat Akár Európába is hozhatja a Tesla a repülő Roadster gyártását?
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:29
Toávbb terjeszkedhet az elektromos autókat gyártó vállalat Európában. 
Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG