5p
A 1992. évi XLIV. törvény (MRP törvény) 2015. november 28. napján hatályba lépett módosításával a munkavállalói résztulajdonosi program (MRP), az eddig privatizációs eszközként értelmezett jogintézmény, új értelmet kapott. A témával foglalkozott a Trend FM keddi műsora is.

Az új típusú MRP olyan pénzügyi eszközök kezelése indítható javadalmazási program, amely tartalma szerint

  • az MRP-t alapító jogi személy által kibocsátott
  • értékpapír vagy ahhoz kapcsolódó, értékkel bíró jog,
  • ingyenes vagy kedvezményes,
  • feltételhez kötött átruházását, illetve átengedését jelenti
  • a jogi személy vagy az annak (közvetlen vagy közvetett) többségi befolyása alatt álló más jogi személy munkavállalói, vezető tisztségviselői javára.

Ezáltal képes arra, hogy az MRP-t alapító cég munkavállalóiban, illetve vezető tisztségviselőiben erősítse a tulajdonosi szemléletet, és ez a szemlélet pozitív hatást fejtsen ki, nem csak az alapító jogi személy működésében, hanem a magyar gazdaság élénkítése tekintetében is.

Erre utal maga az MRP törvény is, amikor kimondja, hogy az új típusú MRP-ből történő kifizetés alapvető, javadalmazási politikában is meghatározott feltétele kell, hogy legyen az alábbiak valamelyike:

  • a jogi személy gazdasági teljesítményének jövőbeli javulása vagy
  • jogszabályban előírt hatékony és eredményes kockázatkezelése, vagy
  • amennyiben a jogi személy zártkörűen működő részvénytársaság formájában működik, a részvénytársaság által kibocsátott részvénynek a tőkepiacról szóló törvény szerint meghatározott szabályozott piacra történő bevezetése.

Az, hogy az adott jogi személy melyik fenti feltétel szerint indítja saját MRP-jét, illetve milyen tartalommal tölti ki azt, az adott jogi személy stratégiai döntése.

Az új típusú MRP gazdasági teljesítmény növelő hatása nemzetközi kitekintésben is igazolt. Az Országgyűlés e lehetőségeket felismerve nemhogy megteremtette a lehetőségét ennek a jogintézménynek, de a gyors elterjedése érdekében jelentős adókedvezményeket is biztosít mind munkáltatói, mind a munkavállalói oldalon.

Fontos kiemelni, hogy a tulajdonosi szemléletben rejlő élénkítő hatás az új típusú MRP legfőbb alapgondolata. E szemléletmód kialakulásához, és az MRP-ben rejlő lehetőségek eléréséhez két dolog mindenképpen szükséges:

a)      az MRP keretében kezelt értékpapír vagy értékpapíron fennálló jog megfelelő megválasztása: Bár MRP keretében a Polgári Törvénykönyv szerinti értékpapír definíció alá eső valamennyi értékpapír kezelhető, de a tulajdonosi szemlélet akkor tud kialakulni, ha tulajdonosi jogokat megtestesítő értékpapírról beszélünk. Fontos kiemelni, hogy Kft. üzletrész, illetve Bt. tagi részesedés nem értékpapírosítható, ilyen formán e tagsági jogok nem lehetnek MRP tárgyai. Ha az értékpapír tulajdonosi jogokat testesít meg, az MRP-ben résztvevő vezető tisztségviselő/munkavállaló által megszerezhető vagyoni érték ennek az értékpapírnak az aktuális piaci értékétől, következésképpen munkavállalók javadalmazása a cég teljesítményétől függ. Ebben rejlik a résztvevők motivációja.

b)      az értékpapír vagy az értékpapíron fennálló jog kezelési idejének megfelelő megválasztása: Bár az MRP törvény jelen pillanatban nem tartalmaz az értékpapír kezelési idejére vonatkozó megkötést, de indokolt a meglátás, hogy a tulajdonosi szemlélet az értékpapírok (vagy az azokon fennálló jogok) relatíve hosszabb ideig történő tartásával alakul ki. Legalább egy lezárt üzleti év után mondható el például az, hogy a cég gazdasági teljesítményét mutató adatok állnak rendelkezésre, így a munkavállalók, illetve a vezető tisztségviselők teljesítménye is megfelelően elemezhető. Az egy évnél rövidebb tartási idő nem teszi lehetővé azt sem, hogy a résztvevők valódi tulajdonosi kockázatot viseljenek, ezáltal az MRP-ből eredő gazdasági hatások sem tudnak megfelelően érvényesülni.

Az új típusú MRP tehát a tulajdonosi szemlélet megteremtésével a jogi személy által kezelt értékpapír vagy ahhoz kapcsolódó, értékkel bíró jog ingyenes vagy kedvezményes, feltételhez kötött átruházására, illetve átengedésére ad adókedvezményekkel támogatott lehetőséget.

A gyakorlatban az új típusú MRP egyik legcélszerűbb alkalmazása az adott cég vagy cégcsoport teljesítményjavadalmazási (bónusz) rendszerének „MRP-sítése”, ugyanis az általában használt elszámolási rendszerek, juttatási szabályzatok szinte teljes egészében átültethetőek, és – az alapító jogi személy döntésétől függően – az ezáltal elérhető adóelőnyök cég vagy cégcsoporti szintű megtakarítást, vagy a munkavállalók, vezető tisztségviselők fizetésének emelését, és ezáltal a cég versenyképességét is szolgálhatják.

A bónuszrendszer új típusú MRP keretében történő működtetésében rejlő potenciált mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a bónusz juttatása tekintetében szinte legszigorúbb korlátozások, megkötések alá eső bankszektor számos hazai meghatározó szereplője MRP-ben működteti a teljesítményjavadalmazási rendszerét.

A teljes beszélgetést a Trend FM honlapján hallgathatja meg >>

Korábbi cikkünk az MRP témájában >>

További információk a témában: www.mrpvilag.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Informatikai cég olvad be a 4iG-be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:16
A Poli Computer PC öt regionális központot működtet, szeptember 30-án olvadnak be a 4iG Informatikai Zrt.-be.
Vállalat Éghet a ház a Volkswagen-csoportnál: eladják a focicsapatukat és a Bayern-részesedésüket is
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:49
Miután bejelentette a szerkezeti átalakítást a Volkswagen-csoport, eladhatja a Wolfsburg focicsapatát és több más klubban lévő részesedését.
Vállalat Futballklubokig érhet el a Volkswagen válsága
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:15
A Volkswagen pénzügyi problémáit a német rekordbajnok Bayern München futballcsapata is megérezheti.
Vállalat Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:49
Stratégiai befektetőként csatlakozik a Mobilfoxhoz az OTP Csoport kockázati- és magántőke-befektetőcége, a Portfolion; az egyedi prémium mobiltokokat gyártó és forgalmazó cég irányítása az alapító és többségi tulajdonos, Diller Kevin, valamint csapata kezében marad.
Vállalat Európai autógyárat venne a BYD
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:17
A magyarországi gyár után ez lenne a második összeszerelő bázis. 
Vállalat Nem akármilyen üzlet körvonalazódik a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:39
A befektetőket is tájékoztatták arról, hogy 100 százalékra emelnék tulajdonrészüket ebben a cégben.
Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
Vállalat Most jön csak az igazi jó világ a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 12:22
Péntek este megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, szombattól pedig hivatalosan hatályba is lépett, így kivezették a védett árakat az üzemanyagok esetében – immár piaci árakon tankolhatnak a magyar autósok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG