2p
Leginkább mikro- és középvállalkozások éltek a jegybanki hitelprogrammal a harmadik szakaszban.

Harmadik szakaszában van a növekedési hitelprogram (nhp), idén év elejétől szeptember végéig a vállalkozások 231,8 milliárd forint összegű szerződést kötöttek, amelynek 68 százaléka új beruházási hitel, 32 százaléka pedig új lízingügylet - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) oldalán. Az nhp harmadik szakaszában kizárólag ilyen típusú ügylet finanszírozására van lehetőség, forgóeszköz-finanszírozásra és hitelkiváltásra nincs.

Ebből jött össze

Az MNB tájékoztatása szerint a harmadik szakaszban a forinthitelek és a devizahitelek nyújtását lehetővé tevő első, illetve második pillérben az érintett vállalkozások 166,5 milliárd, illetve 65,3 milliárd forint összegű szerződést kötöttek. A forinthiteleknél 110,5 milliárd forint beruházási hitel, 56 milliárd forint pedig lízingügylet formájában jött létre.

A devizahiteleknél 48 milliárd, illetve 17,3 milliárd forint értékű hitel keretében valósult meg beruházási hitel, valamint lízingügylet.

Forrás: mnb.hu

De kinek ment?

Vállalatméretet tekintve az első pillérben nyújtott hitelek összegének 60 százaléka mikrovállalkozásokhoz köthető, míg a második pillérben kihelyezett finanszírozás közel fele középvállalatokhoz került. A két pillérben együtt az ügyletek közel 92 százaléka a mikro- és kisvállalkozásokhoz kötődik.

Az ágazati eloszlás azt mutatja, hogy a forinthiteleknél a mezőgazdaság, a feldolgozóipar és a kereskedelem részesedése kimagasló, a hitelek mintegy 60 százaléka ebbe a három ágazatba irányul, míg a devizahiteleknél az ingatlanügyletek mellett a szállítás, raktározás és a feldolgozóipar dominanciája érvényesül, együttes arányuk közel 80 százalékot tesz ki.

A ténylegesen kinn lévő - a múltbeli törlesztéseket, valamint a még le nem hívott hitelrészeket nem tartalmazó - hitelállomány 168 milliárd forint. Az nhp három szakaszában 2013 júniusa óta együttvéve 34 735 vállalkozás jutott finanszírozáshoz csaknem 2358 milliárd forint összegben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG