2p

Többször is előfordult, hogy külföldi munkások zárták el az utat a BYD Szegeden épülő gyárához

A Szeged 365 egy olvasója arról számolt be pénteken, hogy „napi szinten sztrájkolnak a munkások a BYD építkezés bejáratánál, korlátozzák a be- és kimenő forgalmat”. Mint kiderült, a gyár területén dolgozó munkások egy kis létszámú csoportja az új szerződéssel nem volt megelégedve, de már el is hagyták az országot – teszi hozzá a szegedi lap.

Nem mindent tesznek a kirakatba a BYD háza táján
Nem mindent tesznek a kirakatba a BYD háza táján
Fotó: Wikipédia/Frank Schwichtenberg

“Az AIM, a szegedi projektünk fővállalkozója megerősítette, hogy a munkavállalóik egy kisebb csoportja (mintegy 35 fő) jelenleg munkaügyi egyeztetést folytat a megújítandó szerződésükről, amely teljesítménybérezésre épül, szemben a korábbi, fix havi bér szerződésükkel, amely korábban lejárt” – mondta még pénteken Erhardt Péter, a BYD Hungary PR-menedzsere a Szeged 365-nek.

A HIPA is reagált

A lapnak nyilatkozó HIPA így írta le a helyzetet: “a jó ütemben épülő szegedi üzem környezetében tapasztalt fennakadás annak volt tulajdonítható, hogy nézeteltérés támadt a kivitelezésében fővállalkozóként közreműködő AIM Construction Hungary Kft. (AIM) és e cég munkavállalóinak egy kisebb – nagyjából 35 fős – csoportja között. A több száz főt foglalkoztató AIM és az alig néhány tucat munkavállaló közötti nézeteltéréstől eltekintve a beruházás a terveknek megfelelően halad. A fennakadások közvetlen előzménye, hogy az AIM a munkaszerződés megújításának folyamatában a korábban alkalmazott fix havi bér helyett teljesítménybérezésre épülő megállapodást javasolt, méghozzá mindenkinek, akinek lejárt a szerződése. Ezt az új megoldást az említett csoport tagjai nem fogadták el és több alkalommal blokkolták a munkaterület főbejáratát, kisebb mértékben megzavarva a munkálatokat. A Magyar Kormány minden beruházótól elvárja, hogy a hazai szabályok – így a munkakörülményekre vonatkozó előírások – maximális betartása mellett építse fel és működtesse gyárait.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Hiába a módosítások, a korrupció melegágya maradhat a közbeszerzési rendszer?
Imre Lőrinc | 2026. július 22. 08:43
Túlburjánzott, alacsony hatékonysággal működő intézmények, hiányzó felelősségi körök és a korrupció melegágya: hiába módosított a kormány a hazai közbeszerzési törvényen, a háttérrendszer reformja nélkül félő, hogy az évente 4-5 ezermilliárd forintot megmozgató piac alapjaiban nem fog megváltozni.
Vállalat Egy csapásra 13 százalékkal hízik az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:13
Régiós nagypályást tudhat magáénak a bank, ha sikerrel zárul ez az ügylet.
Vállalat Akkora bírságot kapott az AliExpress, hogy a Holdról is látszik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:57
Nem jártak el kellő gondossággal. 
Vállalat Odavertek a kerozinárak és a vonakodó utasok a Ryanair profitjának
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:46
Azt meg még nem látják, mi jöhet a második félévben.
Vállalat Nagy bejelentés a Teslától – magához tér az európai villanyautópiac?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 10:39
Jó évre számítanak.
Vállalat Újabb fordulat az IKEA-sztrájk ügyében
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 12:41
Egy hetes türelmi időt kapott az IKEA a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetétől (KASZ), hogy érdemben reagáljon a dolgozók 6 százalékos alapbéremelési igényére, ez idő alatt a szakszervezet nem hirdet újabb sztrájkot. Ha a svéd bútoráruházlánc továbbra is elutasító marad, egész napos munkabeszüntetéseket szerveznek a vállalat számára legfájdalmasabb időpontokban, miután az elmúlt héten öt alkalommal tartottak rövidebb sztrájkot.
Vállalat Ötmilliárd dollárt is hozhat a koleszterincsökkentő tabletta
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 09:23
Nagyot kaszálhat a gyógyszergyár a most megkapott engedéllyel.
Vállalat Már 325 millióan tejelnek a Netflixnek, meg is látszik az eredményeken
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 08:09
Részvényenként 80 centes eredmény.
Vállalat Microsoft-partneri minősítést szerzett a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 11:13
A sikerben a 4iG-csoporthoz tartozó telekom-szolgáltató, a One is osztozik.
Vállalat Nem kaptak béremelést, csütörtökön is sztrájkolnak a magyarországi Ikeákban
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 08:07
Az Ikea vezetősége elzárkózott az egységes, 6 százalékos fizetésemeléstől. A szakszervezet eredetileg csütörtök reggel 6 óráig tervezte a munkabeszüntetést, ezt 15 óráig meghosszabbították.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG