2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az OTP-csoport az elemzői várakozásoknál jobb, 162,128 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el korrekciós tételek hatása nélkül a második negyedévben, ami az előző negyedévit 83 százalékkal, az egy évvel korábbit 26 százalékkal meghaladta.

Az elemzői konszenzus 136,541 milliárd forintos negyedéves konszolidált korrigált adózás utáni eredménnyel számolt, ami éves összevetésben 6 százalékos, negyedéves alapon 54 százalékos növekedést feltételezett - ismertette az MTI.

A Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön hajnalban közzétett, nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti jelentés alapján az OTP-csoport 2022 január-júniusban 250,752 milliárd forint adózott eredményt ért el, ami 2 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakinál.

Az első féléves adózás utáni eredményt a jellemzően nagy negatív egyedi tételeken (a magyarországi különadók, orosz goodwill leírás) túl döntően a kockázati költségek, illetve a továbbra is dinamikus üzleti aktivitásnak köszönhetően növekvő alapbanki bevételek alakították - írták. Az első negyedévben elszenvedett jelentős ukrán és orosz veszteségekkel szemben a második negyedévben mind az ukrán, mind pedig az orosz operáció korrigált eredménye pozitívba fordult, a kockázati veszteségek érdemben csökkentek.

Az OTP-csoport ma délelőtt sajtótájékoztatón ismerteti részletesen első féléves eredményeit, amelyről beszámolunk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
Vállalat Ön is beleszólhat, megmaradjon-e az ismert napocska a kamionokon!
Dobos Zoltán | 2026. október 29. 17:38
Új néven folytatja működését a Waberer’s International Nyrt., hogy a tőzsdei anyavállalat neve pontosabban tükrözze az elmúlt években jelentősen kibővült cégcsoport üzleti portfólióját. A Waberer’s névhez elsősorban a fuvarozás és a logisztika kapcsolódik, miközben a Gránit Biztosító és a Posta Biztosítók révén a biztosítás mára a csoport másik meghatározó pillérévé vált, és az ingatlanfejlesztési tevékenység is fokozatosan épül. A bejelentett névváltozást követően elsőként a holding ernyőmárkája újul meg, amelyet fokozatosan követ az operatív márkák megújulása is. Hogy a kamionokon megmaradjon-e a nemzetközileg is ismert mosolygós napocska, arról online szavazást indítanak.
Vállalat Reagált a Gondosórával kapcsolatos állításokra a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 16:34
Határozottan cáfolja a Gondosóra program túlárazásával kapcsolatos állításokat a 4iG. A vállalat szerdai rendkívüli tőzsdei tájékoztatásában közölte, hogy a 2022 és 2026 közötti ötéves szolgáltatási időszakban összesen nettó 66,8 milliárd forintos árbevétellel számol, miközben az átlagos árbevétel-arányos eredmény mindössze 4,8 százalék lehet. A társaság szerint a korábbi szolgáltatási díjak és a jövőbeni állami üzemeltetés költségei közvetlenül nem hasonlíthatók össze.
Vállalat Rekordberuházást jelentett be a Coca-Cola HBC Magyarország
Kormos Olga | 2026. október 28. 15:49
Harminc éve van jelen Magyarországon a Coca-Cola Dunaharasztiban működő gyára, amely most egy nagy beruházásnak köszönhetően még magasabb fokozatba kapcsol. Ez a vállalat magyarországi történetének eddigi legnagyobb fejlesztési programja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG