4p

A Mol nagyobb nyereséggel zárta a 2025-ös év első negyedévét, mint a 2024-est.

A Mol a tavalyi 151 milliárd forintról (420 millió dollár) idén 185,8 milliárd forintra (483 millió dollár) növelte az első negyedéves üzleti eredményét – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett jelentésben.

A vállalatcsoport nettó árbevétele szintén gyarapodott az idei első három hónapban, éves összevetés alapján 2046 milliárd forintról 2171 milliárd forintra. Dollárban számolva ugyanez kissé mérséklődött, egy év alatt 5,718 milliárd dollárról 5,646 milliárd dollárra csökkent. Az első negyedéves újrabeszerzési árakkal becsült „tiszta” EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 257,7 milliárd forintról (718 millió dollár) 318,8 milliárd forintra (833 millió dollár), a nettó eredmény 95,9 milliárd forintról (265 millió dollár) 152,3 milliárd forintra (393 millió dollár) nőtt. Az iparági körülmények javulására tekintettel az elemzők is azzal számoltak, hogy a Mol jól kezdheti az évet.

A jelentést bemutató vállalati közlemény szerint az Upstream (kutatás-termelés) üzletág a magas szintű kitermelésnek köszönhetően jól teljesített, az EBITDA 15 százalékos emelkedéssel több mint 121,7 milliárd forintot (317 millió dollár) ért el. Az átlagosan napi 93 ezer hordó olajegyenérték (mboepd) termelés némileg elmarad az előző negyedéves szinttől a közép- és kelet-európai termelés csökkenése miatt, de ezt a belföldi előrelépések részben ellensúlyozták.

A Downstream (feldolgozás-kereskedelem) számára nem kedvezett a finomítói árrések csökkenése, de a kapacitáskihasználás javult, és segített a feldolgozott mennyiségek, valamint a saját értékesítések emelkedése is, így az előző évhez képest 2 százalékot javítva csaknem 115 milliárd forintra (300 millió dollár) nőtt az üzletági tiszta EBITDA. A petrolkémiai terület profitált az értékesítési volumenek növekedéséből, de továbbra is veszteséges.

Egyelőre minden rendben, de kérdés, mit hoz a jövő
Egyelőre minden rendben, de kérdés, mit hoz a jövő
Fotó: Depositphotos

A Fogyasztói Szolgáltatások üzletágat mind az üzemanyag, mind a nem üzemanyag terület támogatta, bár a makrogazdasági környezet kedvezőtlenebbre fordult. A 60,6 milliárd forintos (158 millió dollár) EBITDA így is 10 százalékkal haladja meg a 2024-est. Az üzemanyag-értékesítés eredménye különösen Romániában és Horvátországban javult, a nem üzemanyagtermékek értékesítése az előző évhez képest lassabban ugyan, de nőtt, a Fresh Corner hálózat bővülése ugyancsak folytatódott.

A Körforgásos Gazdaság Szolgáltatásokat főként egyszeri tételek segítették, de az alaptevékenység teljesítménye negatív tartományban maradt. A beruházások a visszaváltási rendszer bővítésére összpontosítottak, a visszaváltó pontok száma már csaknem 4800, a visszaváltott mennyiség napi 6,5 millió darab. A hulladékudvarok építése és az energetikai hulladékhasznosító projekt előkészítése egyaránt folytatódik – írták.

Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató stabilnak nevezte az első negyedév eredményeit, amelyeket – hangsúlyozta – bizonytalan időszakban, geopolitikai feszültségek és gazdasági átalakulások közepette sikerült elérni. Mindezt a társaság javuló belső teljesítményével magyarázta, kiemelve a költségvetési fegyelem jelentőségét, valamint a körültekintő beruházások, az integrált működési modell és kitűzött stratégia következetes végrehajtását. A Mol vezetője a továbbiakban is változékony körülményekre számít, de szerinte az eddigi eredményekre támaszkodva az újabb nehézségek sem jelenthetnek akadályt a vállalat előtt, amelynek a versenyképesség érdekében továbbra is a hatékonyságra, a belső teljesítmény javítására kell összpontosítania – tette hozzá.

A Mol Nyrt. a BÉT prémium kategóriás kibocsátója, részvényei csütörtökön 3000 forinton zártak, árfolyamuk az utóbbi egy évben 2558 és 3148 forint között változott.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nem akármilyen üzlet körvonalazódik a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:39
A befektetőket is tájékoztatták arról, hogy 100 százalékra emelnék tulajdonrészüket ebben a cégben.
Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
Vállalat Most jön csak az igazi jó világ a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 12:22
Péntek este megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, szombattól pedig hivatalosan hatályba is lépett, így kivezették a védett árakat az üzemanyagok esetében – immár piaci árakon tankolhatnak a magyar autósok.
Vállalat „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. június 27. 11:47
Az elmúlt években az európai uniós pályázatok beszűkülése miatt szinte csak hazai forrásból valósultak meg az informatikai, kibervédelmi projektek Magyarországon. A Tisza-kormány alatt ez a helyzet megváltozhat, bár a közintézmények gazdálkodásának átvizsgálása miatt a nagy felfutást egy átmeneti lassulás előzheti meg – erről beszélt Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója a laptársunknak, az Mfornak adott interjúban.   
Vállalat Washingtonhoz fordult a szerb olajóriás: újabb hosszabbítást kérnek a szankciós mentességre
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 18:12
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat ismét engedélyhosszabbítást kért az Egyesült Államoktól, mivel a jelenlegi működési felmentés július 1-jén lejár.
Vállalat Megy a sakkjátszma, elhalaszthatják az év egyik leginkább várt tőzsdei bevezetését
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:15
Az OpenAI mesterséges intelligenciával foglalkozó amerikai cég a jövő évre halaszthatja tőzsdei bevezetését – tudta meg a New York Times több forrásból.
Vállalat Tovább terjeszkedik az egyik leggazdagabb magyar
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:58
A Jellinek Dániel tulajdonába tartozó Indotek Group megvásárolta az Auchan Retail Internationaltől (ARI) az Auchan Magyarország Kft. fennmaradt 53 százalékos tulajdonrészét, és ezzel kizárólagos tulajdonosa lett a kereskedelmi láncot üzemeltető és az ingatlanjait birtokló társaságnak – jelentette be az Indotek Group pénteken.
Vállalat Egy magyar cég is bekerült a világ 400 legnagyobb vállalata közé
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:15
Megjelent a Forbes Global 2000 rangsora a világ legnagyobb tőzsdei cégeiről. Az OTP Csoport – négy év folyamatos előrelépést követően – idén először került be a világ legjelentősebb 400 vállalatának mezőnyébe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG