4p

Csütörtöktől érhető el 100 Leggazdagabb magyar című kiadvány, a rangsor élére ismét Mészáros Lőrinc került, aki immár 480 milliárdos vagyonnal bír.

A közelmúltban elnyert autópálya koncesszió nélkül is Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyar. A májusban kihirdetett és 35 évre szóló autópálya üzemeltetési megállapodás bizonyára megdobja majd a felcsúti üzletember vagyonát, amely a tavalyi év “zárszámadását” követően is 480 milliárd forint - hatvan milliárddal több mint egy évvel ezelőtt.

A második helyre Csányi Sándort rangsorolták. A 100 Leggazdagabb magyar című kiadvány szerkesztői szerint az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a bankpapírok árfolyamesése miatt nem tudta növelni a vagyonát, amelyet 420 milliárd forintra becsülnek.

Gattyán György lecsúszott a dobogóról. Fotó: Docler Holding
Gattyán György lecsúszott a dobogóról. Fotó: Docler Holding

Idén először léphetett fel a képzeletbeli dobogóra Felcsuti Zsolt. A világszerte ismert géptartozék gyártó MPF Holding többségi tulajdonosa Gattyán Györgyöt szorította egy hellyel hátrébb: Felcsuti vagyonát 345 milliárdra, Gattyánét pedig 320 milliárdra becsülték a kiadvány szerkesztői.

Pandémia után, csökkenés előtt?

A Szakonyi Péter felelős szerkesztő és csapata által összeállított - és az idén 21. alkalommal megjelent - kiadvány becslései és számításai szerint az ország első száz emberének összvagyona a válság és a pandémia ellenére sem csökkent, 2021-ben  elérte a 6223, 5 milliárdot.

A növekedés egy év alatt megközelítette a 637 milliárd forintot. Ez érdekes módon szinte “fillérre” annyi, amennyi összvagyona az első száznak 2002-ben volt. A 100 Leggazdagabb magyar első kiadásában közölt becslés szerint ugyanis összesített vagyonuk akkor 632,4 milliárd forintra rúgott. Két évtizeddel ezelőtt a “bekerülési küszöb” mindössze 2,3 milliárd forint, azaz akkori árfolyamon 10 millió euró volt, az idei első százba viszont már legkevesebb 12,7 milliárd forinttal lehetett bekerülni.

A listán helyezett üzletemberek jelentős része továbbra is az ingatlanfejlesztésben találta meg “számítását”, ám egyre többen fektettek be már tavaly is az energetikába, ezen belül is a szolár technikába. A naperőművek értékét és jelentőségét az idén kirobbant energiakrízis még jobban emeli. Olyan üzletemberek is felfigyeltek erre a lehetőségre - többek közt Albrecht Ottó, Ináncsy Miklós - akik korábban soha nem invesztáltak az energetikába.

Új szereplők a listán

Idén mindössze négy új szereplő jelent meg a listán. A hazai létesítmény fenntartási piac nagyágyújának tartott, Kis-Szölgyémi Ferenc, a naperőmű üzletben évek óta élenjáró Lugos Roland, a sikeres építőanyagcég, a Masterplast társtulajdonosa Ács Balázs és a legdinamikusabb ingatlanpiaci szereplőnek számító Indotek résztulajdonosa Hermann Kamilla. Ez utóbbi megjelenésével duplájára nőtt az listán jegyzett hölgyek száma. (Tavaly ugyanis csak Schmidt Mária, az ingatlanfejlesztésben tevékenykedő családi tulajdonban levő cég résztulajdonosa képviselte a gyengébb nemet.)

Orbán Viktor az élen

Idén tizenegyedik alkalommal közöl a kiadvány Befolyás barométert, vagyis egy olyan listát, amely az ország legbefolyásosabb szereplőit sorjázza. Az élen a negyedik alkalommal kétharmados többséggel megnyert választás miatt - is - nincs jelentős változás - a miniszterelnök primátusa évek óta megkérdőjelezhetetlen.

Őt az elmúlt években is kiemelkedő helyen szereplő gazdasági szereplők és kormánypárti politikusok követik. Sorrendben a negyedik legbefolyásosabb Rogán Antal, akit Szijjártó Péter és Matolcsy György követ. Pintér Sándor belügyminiszternek pedig a 7. hely jutott. Előre ugrott - a lapzártát követően miniszternek jelölt - Lázár János, aki a 22. helyen szerepel. A legbefolyásosabb ellenzéki politikusnak az értékelést végző elemzők Karácsony Gergelyt tartották, aki a 30. helyre tudott felkapaszkodni. Gyurcsány Ferenc a 35. felesége Dobrev Klára pedig a 43. helyen áll. Érdekes, hogy nem jutott be az első 50 legbefolyásosabb közszereplő közé Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök jelöltje.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG