A leggazdagabb amerikaiak többsége elenyésző mértékű jövedelemadót (magyarul SZJA-t) fizet, ahhoz képest, hogy mekkora vagyonuk és évről évre milyen vagyongyarapodásuk van. Már, amikor van vagyongyarapodás. Soros György például 2016-2018 között azért nem kellett, hogy jövedelemadót fizessen, mert azokban az években veszteségesek voltak a befektetései.
A PROPUBLICA számításai szerint a 25 leggazdagabb amerikai 2014-2018 között a 401 milliárd dolláros vagyon növekménye után mindössze 13,6 százaléknyi jövedelemadót fizetett. A PROPUBLICA által kreált “igazi adóteher” mutató mindössze 3,4 százalék volt, miközben ebben az időben a szövetségi szintű jövedelemadó felső kulcsa 37 százalék volt. Így lehetséges az a Warren Buffet által is elrettentésként emlegetett példa, hogy a titkárnője nagyobb adókulccsal adózik, mint ő maga. De Bezosnak, Musknak is voltak olyan évei, amikor egyetlen cent jövedelemadót sem fizettek. Fontos megemlíteni, hogy a cikkben külön kihangsúlyozzák, hogy a bemutatott gyakorlat “tökéletesen legális” és a cikkel nem adócsalásokat akartak leleplezni, hanem a rendszer igazságtalanságaira akarták felhívni a figyelmet.
A cikket több magyar médium is feldolgozta, ezért az eredeti cikk részleteibe már nem mennék bele, bár a későbbiek szempontjából is fontos tisztázni egy, a 24.hu által elkövetett félreértést. Az amerikai, de a magyar adórendszerben sem adóztatják a magánszemélyek vagyongyarapodását mindaddig, amíg azt a magánszemély szintjén nem realizálják (Offshore-gyanús esetekben lehetnek azért kivételek.) Azaz, ha valaki vásárol 1 millióért Apple vagy MOL részvényt és az árfolyam megtízszereződik, és a részvények már 10 milliót érnek, nem kell akkor jövedelemadót fizetni, ha a részvény nem került eladásra. Az USA-ban a Legfelsőbb Bíróság egy konkrét ügyben mondta ki 100 éve ezt az alapelvet, és azóta is ezt követi a legtöbb ország adózása.
Adószakértők számára az eddigiek szakmai evidenciának számítanak. Adószakmai szempontból már érdekesebb, hogy a leggazdagabb amerikaiak még a realizált jövedelmük után is jóval kisebb adókulccsal adóznak, mint a 37 százalék. A népszerű hitelfelvételek adóalapcsökkentésként elszámolható kamata és más egyéb jogcímeken még a bevallott jövedelem adóját is jelentősen tudták csökkenteni.
Mi újság a magyar leggazdagabbaknál? Sajnos ki kell ábrándítanom a kedves olvasót. A magyar adóhivatal úgy tűnik egyelőre jobban védi az adótitkot, mint az amerikai, ezért nem fogunk tudni szemezgetni a magyar vagyonosok adóbevallásából. Pedig a régi vicc szerint “Igény lenne rá.” Az alapelvek és a gazdagok listáján megjelenő vagyongyarapodások alapján egy elméleti adóterhet nálunk is lehet azért számolni, hogy érzékelhetőek legyenek a nagyságrendek.
A következő példa pontosságáért a NAV-adatok hiányában nem tudok felelősséget vállalni, de a nagyságrendeket biztosan jól lehet vele illusztrálni. Nézzük a leggazdagabb magyar, Mészáros Lőrinc esetét. A vonatkozó lista szerint tavaly 185 milliárd forinttal növekedett a vagyona 455 milliárd forintra. Miután a vagyona rendkívül szerteágazó és több tekintetben a pontos tulajdon viszonyok is nehezen követhetőek, amit valószínűleg tavaly tovább bonyolíthatott egy válási vagyonmegosztás, ezért nem irigylem a lista készítőit, amikor a vagyont és annak gyarapodását kellett megbecsülniük, de tegyük fel, hogy többé-kevésbé pontos a becslésük.
A május végi kötelező pénzügyi beszámoló leadási határidő után az újságírók azonnal rávetik magukat a “legérdekesebb” cégek, magánszemélyek érdekeltségeinek eredményeire. A 24.hu cikkét fogom alapul venni. Eszerint a Mészáros Lőrinc érdekeltségek közül úgy tűnik, nem fizetett osztalékot az Opus Global Nyrt és a bankérdekeltségek. Ezzel szemben komolyabb osztalék kifizetéséről döntött a Mészáros és Mészáros Kft (15,7 milliárd forint), a Fejér B.Á.L cég (2 milliárd forint), az R-Kord (3,5 milliárd forint). Ahhoz, hogy egy elméleti a vagyongyarapodásra jutó SZJA-t lehessen számolni mindjárt tennem kell néhány feltételezést.
- Habár a vagyon a család különböző tagjainak tulajdonában van, de az osztalék-kifizetés családtagok közötti arányait ezekből a határozatokból nem lehet megismerni. Azzal az erős feltételezéssel élek, hogy a teljes osztalék összege Mészáros Lőrinc SZJA-bevallásában jelenik meg.
- Az osztalék kifizetéséről való döntés még nem jelenti automatikusan, hogy akár idén tényleges kifizetésre kerül sor. Ennek ellenére azzal számolok, hogy idén ezek az osztalékok kifizetésre is kerülnek.
- Nem tudom kizárni, hogy a bonyolult cégháló más elemeinél olyan SZJA-köteles kifizetésre került sor, amely akár jelentősen megnövelheti az SZJA-terhet, de most azzal a feltételezéssel élek, hogy más jelentős SZJA-köteles osztalék kifizetés nem történt.
Az amerikai cikk szemléletét követve, akkor van 185 milliárd forint vagyonnövekedésünk, 21,2 milliárd SZJA-köteles osztalékunk. Gyaníthatóan munkajövedelmet is kap Mészáros Lőrinc a cégei vezetéséért, de a magyar gyakorlatot ismerve ez nem hinném, hogy meghaladja a 100-200 millió forintot. Legyen 200 millió forint. A magyar 15 százalékos SZJA-kulccsal számolva a 185 milliárd vagyonnövekedésre jutó 21,4 milliárd forint SZJA-köteles jövedelemre 3,21 milliárd forint SZJA-fizetés jut.
A vagyonnövekedésre jutó effektív SZJA-teher 1,73 százalék. Idézve az amerikai cikket.
Ez “tökéletesen legális”, de azért így leírva ez elég sokkoló és méltánytalannak tűnik.
Ebben a számításban pedig semmilyen kiskapu, ügyeskedés nincs. Ha valakinek van ideje és türelme, akkor a többi gazdag magyarra is elvégezheti ugyanezt a közelítő számítást. Nyilván, akiknek komoly külföldi érdekeltségei vannak, vagy akik használnak külföldi holding struktúrákat, azoknál nagyon eltérő számok jöhetnek ki. A többségüknél azonban hasonló arányokra lehet számítani, ha a vagyonnövekedésük jelentős részét bent hagyják a cégeikben és a további fejlődés, növekedés finanszírozására vagy adósságcsökkentésre fordítják.
A történetnek láthatóan van egy társadalmi igazságossági, méltányossági és egy közgazdasági, gazdaságpolitikai olvasata.
- Igazságos-e az, hogy a leggazdagabb amerikaiak, magyarok a vagyonnövekedésük után jó esetben mindössze pár százalék jövedelemadót fizetnek?
- A nem realizált vagyonnövekedés után szabad-e adót szedni és ezzel arra kényszeríteni a vállalkozókat, hogy osztalékot vegyenek ki, részvényt adjanak el, hogy az adót be tudják fizetni?
Ez utóbbi megközelítés szinte biztosan csökkenti a vállalkozói vagyon fejlődésének lehetőségeit, aminek a gazdasági növekedésre is lenne hatása. Természetesen a képlet nem ennyire egyszerű. Egy ilyen vagyonnövekedési adónak állami elköltése vagy éppen adócsökkentésre való felhasználása mind-mind hatna a gazdaság egészére - természetesen teljesen eltérően érintve a gazdag vállalkozók cégeinek lehetőségeit. Az adórendszer sem lenne egyszerűbb és gondoljunk bele, hogy még a társasági adózás alapjául szolgáló adóalap kiszámítása sem egyszerű, pedig ott azért dokumentumokkal alátámasztott gazdasági eseményekre lehet támaszkodni. Ki és hogyan becsülné meg a nem realizált vállalati értékek növekedését? Tőzsdén jegyzett cégeknél még lenne is kiindulási alap, de a többi cégnél szinte reménytelen lenne a NAV helyzete. Több százezer cég értékét kellene évente ellenőrizni. Önmagában a leggyakrabban használt vállalatértékelési módszerből is van vagy öt, de a speciális iparágaknál még ezek is gyakorlatilag használhatatlanok.
Még egy apró érdekkonfliktus keletkezne ezzel az évenkénti vagyonértékelési módszerrel. Régi poén a szakmában, hogy a könyvelésnek vajon hány változatát kell elkészíteni. Egyet a tulajdonosnak, egyet az adóhivatalnak, egyet a bankoknak és egyet a feleségnek. De itt még inkább előjönne a dilemma, hogy az adóhivatal felé szeretne valaki a lehető legkisebb vagyonnövekedést kimutatni vagy egy jövendőbeli befektetőnek szeretne minél rózsásabb képet festeni a vállalat állapotáról? A kettő egyszerre nem igazán megy.
A nemzetközi gyakorlat ma egyértelműen az, hogy a vagyonnövekedés, a cégekben hagyott jövedelem a magánszemélyek szintjén szinte sehol sem adóköteles.
Még egy érdekes szempontot villantanék fel az elmúlt 12 év listáinak másik “sztárja” kapcsán. Simicska Lajosnak 2016-ban a vonatkozó lista szerint még 83 milliárd forintos vagyona volt. Feltételezve egy 80 milliárd forintos vagyonnövekedést és egy 15 százalékos vagyonnövekedési adót, akkor neki be kellett volna az évek során 12 milliárd forint adót fizetnie 2016-ig. De fordult a kocka. 2021-re már “csak” 23,8 milliárd forintra becsülték a vagyonát. Az 56,2 milliárd forintos vagyoncsökkenésre most akkor a NAV térítsen vissza 8,43 milliárd forint adót? Ráadásul kamatostul?
Elvégre, ha van vagyonnövekedési adó, akkor kellene lennie vagyoncsökkenési adóvisszatérítésnek is, hasonlóan a társasági adóban ismert veszteség elhatároláshoz. De milyen jogcímeknél lehetne élni ezekkel a visszaigénylésekkel? Kiesik valaki a miniszterelnöki pikszisből? Rendkívül kockázatos határidős tőzsdei spekulációkon veszít? Válság miatti piacvesztés? Adócsalás miatti büntetés? Nyersanyag áremelkedés? Deviza árfolyam-változások? Béremelkedés? Hogyan lehet azt garantálni, hogy a külföldi üzleteken elszenvedett veszteségek másik oldalán nem egy “baráti” cég áll nyertesként?
A fentiek fényében talán már érthető, hogy miért is nem alkalmazzák a világ legtöbb helyén a vagyonnövekedési adót és vagyoncsökkenési adóvisszatérítést. Bármennyire is igazságtalannak tűnik a jelenlegi rendszer, nem hinném, hogy ezen a közeljövőben érdemben változtatnának. Azért, mert egy kézenfekvő lehetőség valószínűleg nem kivitelezhető, az igazságosabb közteherviselés lehetőségein azonban nem csak lehet, de kell is gondolkodni.
Túszejtés vagy pénzmosás? 
