László Csaba cikkei
Személyes pénzügyek
Hogyan adóznak a magyar leggazdagabbak?
László Csaba | 2021. június 25. 05:24
Az elmúlt hetekben komoly nemzetközi visszhangot váltott ki a PROPUBLICA, az állami és magán visszaélések feltárásával foglalkozó média tényfeltáró cikke a leggazdagabb amerikaiak adózásáról. Csak úgy repkedtek a közismert nevek. Bezos, Bloomberg, Buffet, Gates, Musk, Soros, Zuckerberg, stb. A PROPUBLICA megszerezte az amerikai adóhatóság több mint 15 évre vonatkozó adatait a leggazdagabb amerikaiakról és részletesen bemutatta nemcsak a jövedelmi és vagyoni helyzetüket, de azt is, hogy miként adóztak vagy éppen nem adóztak. A poént pedig az első másodperctől sejteni lehetett. László Csaba címzetes egyetemi tanár, volt pénzügyminiszter cikke.
Benchmark
Agyonadóztatott magyar bérek vagy adó-Kánaán? Az adóék rejtelmei
László Csaba | 2021. május 7. 10:00
Megjelent az OECD friss adóék-statisztikája, amit politikai kommunikáció szintjén mindenki úgy tud értelmezni, ahogy csak szeretné. Mindenesetre tanulságos ezeket a statisztikákat tanulmányozni, mert jól mutatják a magyar adórendszer élőmunkát terhelő közterheinek problémáit. László Csaba címzetes egyetemi tanár, volt pénzügyminiszter cikke.
Benchmark
Mi lehet a magyarázata, hogy évi 35 milliárdot kidob a kormány az ablakon?
László Csaba | 2021. május 2. 15:04
Az elmúlt napok egyik híre, hogy a nagy EU-s mentőcsomagnak Magyarország nem kéri a hitel részét. A sajtó találgatja, hogy ennek mi lehet az oka. Reméljük, hogy rövid időn belül szakmailag is értelmezhető válaszokat fogunk kapni. Első hallásra nem csak meglepő, hanem a saját érdekeinkkel ellentétesnek is tűnik ez a döntés.
Benchmark
László Csaba szerint a folyamatok logikus következménye az, amit látunk
László Csaba | 2021. március 20. 15:12
Az egykori pénzügyminiszter járványszámtani elmélkedéseket folytatott. Szerinte, ha logikusan átgondoljuk a most zajló folyamatokat, akkor nem annyira meglepő, hogy a betegek átlagéletkora csökkent az elmúlt időszakban.
Benchmark
László Csaba - Vérkomoly
László Csaba | 2021. január 24. 06:13
Muszáj gondolkodni - szó szerint, írja anyagában László Csaba, korábbi pénzügyminiszter, címzetes egyetemi tanár. Aki megjegyzi, hogy a szerző személyét nézve talán meglepő, hogy a véradásról fog írni. Arról, hogy miért ne lehetne az OVSZ-nek is valami újfajta megközelítést alkalmaznia, hogy növeljék a véradási hajlandóságot.
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Pedig a Mol harmadik negyedéve egész jól alakult.
kevesebb, mint egy perce
Makro / Külgazdaság
Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
43 perce
Vállalat
Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Így évi 300 ezer beteget láthatnak el Budapesten.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Mindenki a lakáspiac visszaesését várta, de egészen más történt Budapesten
16:56
-
Az Európai Néppárt szerint megszűntek Magyarországon a demokráciát és a jogállamiságot fenyegető súlyos, tartós jogsértések
16:03
-
Zuhanórepülésben az amerikai részvénypiac
15:19
-
Megvan az év ESG-alapkezelője – a fenntartható befektetéseket díjazta a Privátbankár
14:56
-
A GDP arányos szociális kiadások alapján Magyarország hátulról a harmadik Európában
13:30
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
2026. november 6. 08:07
-
Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
2026. november 6. 09:36
-
Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
2026. november 5. 18:29
-
Bod Péter Ákos: Amerika és a többiek a demokrata hullám után
2026. november 6. 05:51
-
Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
2026. november 6. 07:46



