2p

Az elmúlt év nagyon jól sikerült a Legónak, ami elsősorban annak köszönhető, hogy egymás után dobja piacra új készleteit. A Donald Trump-féle „új világrendtől” kicsit sem ijedtek meg.

Eladásainak erős növekedéséről számolt be a dán családi tulajdonban lévő Lego játékgyártó 2024-es éve után – derült ki a Reuters beszámolójából. A magyarázat nagyon egyszerű: egyre többen keresik a boltokban az építőkockás kreatív játékot. Az új vásárlókat annak köszönhetik, hogy folyamatosan bővítik termékpalettájukat – mondta Niels Christiansen, a vállalat vezérizgatója.

A Lego Botanicals pakk, amelyben virágcsokrokat és növényeket lehet összeállítani legókockákból, népszerű ajándéktárggyá vált. Segítségével több tinédzser lányt és nőt sikerült elérnie a dán vállalatnak. A cégvezető beszámolója szerin főként az Egyesült Államokban értek el jó eredményeket tavaly, és 2025 első adatai alapján úgy látják, hogy kitart a lendület. A Lego minden piacán növelni tudta részesedését. A cég árbevétele 13 százalékkal, 74,3 milliárd dán koronára (közel 4000 milliárd forint) nőtt. Egy évvel korábban, 2023-ban csak két százalék volt a növekedés üteme. A jól fogyó Star Wars és Harry Potter készletek mellé felsorakoztak a videójátékok alapján készül pakkok.

A kínálati paletta 840 készletre nőtt, ami 46 százalékos bővülés egy év alatt. A cég igyekszik meglovagolni az olyan szenvedélyeket, mint például a Forma-1-es versenyek követése. A Lego saját boltjaiban 12 százalékkal növelte eladásait, miközben a világ játékpiaca egy százalékkal zsugorodott. Az üzemi eredmény tíz százalékkal, 18,7 milliárd dán koronára ment fel (több mint ezermilliárd forint).
A Lego 2025-ben 85 új üzletet akar nyitni, a 2024-es 70 után – árulta el Christiansen. A cég legnagyobb gyártóbázisa a mexikói Monterreyben van. A cégvezető ezzel kapcsolatban azt mondta, nem ijedtek meg attól, hogy Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke államfői rendelettel büntetővámot akar kivetni a közép-amerikai országra. Elemzik a helyzetet és alkalmazkodnak az új üzleti környezethez. A vállalat egyébként az Egyesült Államokban és Vietnámban épít üzemeket. Emellett bővíti mexikói, kínai és magyarországi gyártóbázisait. A vietnámi gyártósorokon már 2025-ben megindul a termelés, a virginiai üzemben 2027-től fogják gyártani a vállalat legendás építőkockáit.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nem fizet osztalékot az MBH Bank
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 14:58
Lezajlott az MBH Bank idei éves rendes közgyűlése.
Vállalat A végén mégsem veszi meg a Mol a szerb olajvállalatot?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:06
Mindenki kivárásra játszik.
Vállalat „Az egész magyar állattenyésztés megérezné, ha leállnánk” – klímaváltozásról, a kazah piacról és az ukrán szójáról is kérdeztük az UBM vezérét
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 05:47
Nem hisz az egyszemélyi irányításban, minél több ember vesz részt a döntéshozatalban, az annál nagyobb valószínűséggel hozza meg a kívánt eredményt. Cégvezetőként a középvállalati státuszból a nagyvállalati kategória felé kormányozta el Magyarország egyik vezető, takarmánygyártással és kereskedelemmel foglalkozó agráripari társaságát, aminek legszimbolikusabb lépése a tőzsdére lépés volt. Horváth Péter, az UBM Csoport vezérigazgatója lapunknak arról is beszélt, hogy az iráni háború miatti energiaárrobbanás hogyan érintette a működésüket, milyen stratégiát követnek gazdasági válságok idején és hogy miért Kazahsztánban látják most az egyik legjobb piaci lehetőséget.
Vállalat Magyar Péter szerint áron alul eladó a TV2, reagált a csatorna
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 09:32
Néhány befolyásos család már szervezi a testőrséget a meneküléshez – erről is beszélt Magyar Péter egy szombat este közzétett videóban. A TV2 és a Lounge Event Kft. eladásáról szóló részre mindkét cég reagált.
Vállalat A Wizz Airre veszélyesebb a kerozinhiány, mint a Ryanairre
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 19:37
Az ír légitársaságnak kevesebb a közvetlen közel-keleti kitettsége, mint magyar versenytársának, ezért jobb helyzetben van a kerozinhiány idején. Az iráni háború kitörése óta a kerozin ára a duplájára nőtt.
Vállalat Megjött a Wizz Air válasza a bedőlésével kapcsolatos nyilatkozatra
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 17:30
A fapados társaság ezt nem hagyhatta szó nélkül.
Vállalat Eladási hullám a Wizz Air részvényeinél, miután a versenytárs szerint becsődölhet a cég
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 16:30
A Ryanair vezérigazgatója szerint az olajárrobbanás miatt az ír fapados légitársaság több versenytársa, így a Wizz Air is csődöt jelenthet. Michael O’Leary szavait a Wizz Air-részvények rögtön megérezték.
Vállalat Újabb országban nyert el importőri jogokat az AutoWallis
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 13:19
Romániában is bevezethetik a kínai márkát.
Vállalat Már a végkielégítésekről tárgyalnak az Electrolux jászberényi gyárában
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 11:24
Hatszáz embert küldenek el, 2026 végén bezár a gyár.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG