3p
Csaknem 50 milliós büntetést kell fizetniük engedély nélküli működésért.

Összesen 45,5 millió forint bírságot kapott az FxLoop Investment Kft és egy magánszemély. A Magyar Nemzeti Bank  közleménye szerint a büntetést visszafizetendő pénzeszközök jogosulatlan gyűjtése miatt kapták, a jegybank megtiltotta a jegybanki engedély nélküli tevékenység folytatását.

Az MNB már eljárása közben ideiglenes intézkedést rendelt el a társasággal szemben, illetve – eddigi gyakorlatával összhangban – annak adatait már korábban megjelentette honlapja Figyelmeztetések menüpontjában. Ideiglenes intézkedéseként az eljárást lezáró döntéshozatalig azonnali hatállyal megtiltotta, hogy az FxLoop bármely, az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen.

Magánszemélyeket is megbüntethetnek

A vizsgálat során kiderült, hogy az FxLoop jelentős, 3 hónapos futamidőre akár 8-9 százalékos kamatot ígért ügyfeleinek a társaság számára általuk nyújtott kölcsönökről szóló szerződésekben. Az Sz. Tamás Péter által megkötött hasonló szerződések színlelt módon kamatmentesek voltak, ám ezeknél a visszafizetendő szerződéses összeg vagy már tartalmazta a kamatot is, vagy az ügyfelek szóban kaptak ígéretet a kamatfizetésre – írják a közleményben.

Pofátlanul nagyot ígértek, most csúnyán megjárták

Elfogyott a jegybank türelme. Tovább >>>

Az MNB megállapította, hogy a vádlottak üzletszerűen – rendszeresen, nyereség, illetve vagyonszerzési céllal – gyűjtöttek visszafizetendő pénzeszközöket, miközben ehhez nem rendelkeztek az MNB engedélyével. (A jogszabály szerint üzletszerű betétgyűjtési tevékenységet itthon kizárólag jegybanki engedéllyel bíró pénzügyi intézmény végezhet.)

A határozatban a FxLoop társaságot 39 millió forint, Sz. Tamás Pétert engedély nélküli pénzügyi szolgáltatási tevékenység miatt 2,6 millió forint, az FxLoop jogosulatlan pénzügyi tevékenységében való érdemi közreműködés miatt pedig 3,9 millió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezték és megtiltották a további működést.

A döntés nem korlátozza az érintettek ügyfeleivel szemben fennálló, már átvett pénzeszközökre vonatkozó visszafizetési kötelezettségét. Mind az FxLoop, mind a magánszemély esetében súlyosbító körülménynek számított, hogy tevékenységüket huzamosabb ideig végezték. Az MNB elmondta: ilyen jellegű jogsértéseknél magánszemélyekkel szemben is – akár 100 millió forintig terjedő – piacfelügyeleti bírság szabható ki.

Ekkora kamat csak a mesékben van - összevissza hazudoztak az ügynökök

Akár 22 százalékos kamatokat is ígéretek az ügyfeleknek. Részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG