5p
A Magyarországon működő nagyvállalatok számára négyévente kötelező áttekinteni az energetikai folyamatokat, és az auditálás eredményét meg kell küldeni az illetékes hivatalnak. Az a cég, amelyik ezt elmulasztja, akár 10 millió forintos bírságot is kaphat – ha viszont jól választanak auditor céget és megfogadják a jelentésben szereplő javaslatokat, a bírság elkerülése mellett komoly költségmegtakarításra is lehetőség nyílik.

Az energiatakarékosság, a hatékony energiafelhasználás a 21. században már sok családnál a hétköznapi gondolkodás része, ahogy egyre több kis- és középvállalat is igyekszik zöldebben működni és ezzel egyidejűleg a költségein is faragni. A nagyobb vállalatokat azonban nem csak a költséghatékonyság, a környezetbarát gondolkodásmód vagy épp a társadalmi felelősségvállalási programok késztetik arra, hogy időről időre áttekintsék energiafelhasználásukat: számukra ugyanis a törvény is előírja a négyévenként kötelező energetikai auditálást.

Kötelező megvizsgálni, hol lehetne energiát megtakarítani

A 2015. évi LVII. energiahatékonyságról szóló törvény úgy rendelkezik, hogy a nagyvállalatok tevékenységük energetikai jellemzőinek megismerése céljából kötelesek négyévente energetikai auditálást végeztetni. Nagyvállalatnak számít minden olyan cég, amelynél a foglalkoztatottak létszáma eléri vagy meghaladja a 250 főt, illetve minden olyan vállalat, amelynek mérlegfőösszege meghaladja a 43 millió eurót és árbevétele meghaladja az 50 millió eurót.

Az audit célja az, hogy felmérjék a vállalat energiafelhasználását és megvizsgálják, hogyan lehetne azt hatékonyabbá tenni. A vizsgálat során feltérképezik mind az energiatermelő, mind az energiafogyasztó rendszerek üzemi működését, feltárják az energiarendszerek, az épületek és a szállítás veszteségpontjait. Emellett azt is megvizsgálják, milyen korszerű módszerek alkalmazásával lehetne fejleszteni a rendszereken: ebbe a körbe akár a megújuló technológiák bevonása vagy az esetleges hulladékhő hasznosítása is bekerülhet.

Az energetikai audit különböző megtakarítási lehetőségeket tárhat fel, legyen az kis költségű vagy nagy költségű beruházást igénylő vagy akár különösebb beruházás nélkül is elérhető fejlesztés - mondta el Pénzes László, az MVM Partner energetikai szolgáltatások osztályvezetője. Szerepelhet köztük például világításkorszerűsítés, napelemes rendszer telepítése, napkollektor alkalmazása vagy éppen a hűtési, fűtési rendszer korszerűsítése.

Nem csak a bírság elkerülése miatt fontos!

Az energetikai audit tehát kötelező: a nagyvállalatoknak törvényi kötelezettségük, hogy felméressék rendszereiket és ennek eredményéről tájékoztassák a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalt. Aki ezt elmulasztja, vagy az ellenőrzés során nem működik együtt a Hivatallal, akár 10 millió forintos bírságot is kaphat. Ez már önmagában is kellő motiváció, ám az igazán tudatos vállalatok nem csak „letudják a kötelező kört”, hanem profitálnak is a felmérés eredményeiből.

A felülvizsgálat elvégzését követően ugyanis egy olyan tanulmány készül, amely innovatív javaslatokat, intézkedéseket tartalmaz, amelyek elősegíthetik az adott vállalat energiafelhasználásának és energiaköltségeinek csökkentését, beleértve a széndioxid-kibocsátás csökkentését. Ez hozzásegíthet a hosszú távú gazdaságos működés fenntartásához.

Ezek között szerepelhetnek olyan intézkedések, amelyek különösebb beruházást nem igényelnek, viszonylag egyszerűek; olyanok, amelyek ugyan beruházást igényelnek, de ezek belátható időn belül meg is térülnek; valamint olyan intézkedések, amelyek komolyabbak, költségigényesek, reálisan csak támogatások segítségével hajthatóak végre.

Komoly megtakarítás is elérhető

Számszerűsíteni persze nehéz lenne az elérhető megtakarítás mértékét: minden vállalat esetében különböző eredményekre számíthatunk. Ez egyrészt függ a vállalat tevékenységétől, az energiafelhasználás módjától és a jelenlegi energiafogyasztás mértékétől, és természetesen attól, hogy az egyes vállalatok életében jelenleg mennyire jellemző az „energiatudatos magatartás.” Arra kimondott szabály nem létezik jelenleg, hogy az egyes vállalkozásoknak mekkora energiamegtakarítást kell előirányozni, minden vállalat saját hatáskörében határozhatja meg az elérni kívánt célokat.

Az MVM Partner a közelmúltban elvégzett auditjai között volt olyan, melynek eredményeként akár 40-50%-os megtakarítás is lehetőség nyílt, azonban természetesen itt is fontos a vizsgált energianem és a telephelyi tevékenység. Önmagában persze az elvégzett auditálás nem elégséges az energia- vagy költségmegtakarítás eléréséhez: végre is kell hajtani az abban megfogalmazott ajánlásokat - mondta el a társaság energetikai szolgáltatások osztályvezetője.

Ezért fontos az, hogy a cégek jól válasszák meg, kivel végeztetik el az egyébként kötelező auditálást: az energiaaudit által bemutatott javaslatok végrehajtásában az MVM Partner Zrt. aktívan részt tud venni, így igény esetén a cég teljes támogatást kaphat a projektek során.

További részletek: energiaportal.mvmp.hu

(x)

Címkék: Vállalat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG