3p
Razziát tartott a horvát rendőrség az Agrokornál.

Az ügyészség azzal vádolja őket, hogy hamis pénzügyi jelentéseket fogadtak el és megtévesztették üzleti partnereiket, valamint Ivica Todoric tulajdonost jogellenesen juttatták haszonhoz és hiányos dokumentációt vezettek a vállalatnál - közölte az N1 horvát hírcsatorna.

Hétfőre virradóra 300 rendőr tartott házkutatást 60 helyszínen Zágrábban és eddig öt embert tartóztatott le. Ivan Crnjac volt ügyvezető pénzügyi alelnököt, Piroska Canjuga volt üzleti fejlesztési alelnököt, Ljerka Puljic volt ügyvezető alelnököt, valamint Tomislav Lucic és Damir Kustrak volt igazgatósági tagot.

Elmenekültek

A vállalat élén Ivica Todoric elnök állt, idősebb fia, Ante Todoric pedig alelnök volt a konszernben. Őket nem tudták őrizetbe venni, mert már hetekkel ezelőtt elhagyták az országot. Sajtóértesülések szerint mindketten Londonban tartózkodnak.

Ivica Todoric ügyvédein keresztül azt üzente: a horvát igazságügyi szervek rendelkezésére áll, amennyiben erről hivatalos értesítést kap.

A 2016-ban csődközelbe jutott cégcsoport Szlovéniában, Boszniában, Szerbiában és Magyarországon is érdekelt. Az Agrokoron belül mintegy ötven különböző gazdasági szektorhoz tartozó vállalat működik, munkavállalóinak létszáma meghaladja a 60 ezret, a cég éves árbevétele pedig eléri a horvát GDP 15 százalékát.

Évekig csinálták

A PricewaterhouseCoopers (PwC) független könyvvizsgáló cég által nemrég elkészített konszolidált pénzügyi jelentésből ugyanakkor kiderült, hogy az Agrokor éveken keresztül meghamisította könyvelését úgy, hogy több banki kölcsönt is tőkeként könyvelt el, és ezzel félrevezette a pénz- és hitelminősítő intézeteket, amelyek a kozmetikázott pénzügyi jelentések alapján úgy ítélték meg, hogy a vállalat mindvégig hitelképes volt. Az Agrokor emiatt hitelspirálba került, és egyre csak nőtt az adósságállománya.

Todoric a horvát kormánytól kért segítséget, miután a bankoktól már nem kapott több hitelt. A horvát kormány megtagadta ugyan a pénzügyi támogatást, de a parlament április 6-án gyorsított eljárásban elfogadta a lex-Agrokor néven emlegetett törvényt, amely lehetővé teszi a rendszerszinten fontos vállalatok számára, hogy az államtól rendkívüli igazgatási eljárást kérjenek, megelőzve ezzel a csődeljárást.

Megfenyegette őket a kormány?

A törvény alkalmazását a tulajdonosnak és a hitelezőknek kell kérnie, az állam pedig egy biztost nevez ki a vállalat élére, akinek 15 hónapja van arra, hogy átszervezze, fenntarthatóvá és fizetőképessé tegye a vállalatot. A válságmenedzsment kinevezésével egy időben a régi vezetőséget is meneszti a kormány. Az Agrorkor esetében mindez megtörtént.

Ante Todoric ugyanakkor nemrég azzal állt elő, hogy a kormány megfenyegette és kényszerítette a vállalat átadásra. A tulajdonos szerint a kormány államosította a céget, és súlyosan megsértette a magántulajdonhoz való jogot. Todoric egy blogot is indított, amelyben az Agrokor körüli történésekre reagál, naponta több bejegyzésben. Büntetőjogi eljárásokkal és perekkel fenyegetőzik és visszautasítja a vádakat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG