2p
Az építőiparban 1243 új cég jött létre az idén a harmadik negyedévében, 25 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában - közölte az Opten az MTI-vel.

A céginformációs szolgáltató pénteken közölt adatai szerint az építőipari cégek száma így már megközelíti az 51 ezret. A vállalkozások mellett az ágazatban jelen van mintegy 44 ezer egyéni vállalkozó is.

A bővülést a termelés felfutásával magyarázzák, emlékeztetve, hogy júliusban 38, augusztusban 24 százalékkal volt magasabb az építőipari termelés az egy évvel korábbi adatokhoz viszonyítva.

A lendület várhatóan még egy ideig tovább fogja lökni az ágazatot. Ezt leginkább a szerződésállomány növekedése támasztja alá, hiszen a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az építőipari szerződések volumene augusztusban 58,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - írták.

Likviditási problémák és fluktuáció

Bár az új szerződések volumene hónapról hónapra meghaladja az egy évvel korábbit, de rendkívüli hektikusság jellemzi, hiszen júliusban még 70,3 százalékkal, de augusztusban már csak 4,3 százalékkal nőtt az új szerződések értéke az előző év azonos időszakához képest.

A közleményben kifejtik: az építőipar rendkívül tőkeigényes szektor, a magyar vállalkozások jelentős része viszont likviditási problémákkal küzd, és egy ilyen kiélezett helyzetben a nagy volumenű keresleti hullámzások erősen veszélyeztetik a gazdasági szereplőket. Az építőipar cégfluktuációs szintje magas, 2018 harmadik negyedévében 1002 építőipari vállalkozás szűnt meg.

Ugyanazok kártyáznak a cégekkel

Az új szereplők 80 százaléka korábbi cégekhez köthető, így jelentős szerepcsere nincs az ágazatban, de mégis tömegével szűnnek meg és alakulnak vállalkozások. A negyedév  három hónapja alatt közel 2300 építőipari vállalkozás ellen indult végrehajtás, tehát az ágazati szereplők 5 százalékának komoly fizetési nehézségei vannak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG