3p
Tovább gyűrűzik az ír fapados légitársaság sztrájksorozata.

A Ryanair olaszországi pilótái utaskísérő és földi személyzetének tagjai is csatlakoztak az ír diszkont légitársaság dolgozóinak több országra kiterjedő pénteki részleges munkabeszüntetéséhez. A cég hat olaszországi repülőtéren üzemel, Pisa, Bergamo, Milano Malpensa, Roma Ciampino, Nápoly és a szicíliai Catania légi kikötőjében.

A budapesti járatokat nem érinti

A társaság járatait mind a hat helyen törölték, a tüntetések miatt pedig összesen mintegy 250 járatot töröltek Európa-szerte. Több helyszínen a Ryanair dolgozói demonstrációt is tartanak az olasz légi közlekedési szakszervezetek támogatásával. A Ryanair 300 olaszországi pilótája augusztus végén szavazást tartott: ennek alapján a pilóták egy része új szerződést írt alá a vállalattal, ami az első nemzeti megállapodásnak számít a Ryanairtól az európai országokban.

Új repülőjáratokat indít a Ryanair - te kipróbálod majd?

Jövő áprilistól megjelenik két új célpont a menetrendben. Tovább a cikkhez >>>

A Ryanair 300 olaszországi pilótája augusztus végén szavazást tartott: ennek alapján a pilóták egy része új szerződést írt alá a vállalattal, ami az első nemzeti megállapodásnak számít a légitársaságtól az európai országokban. A szerződést elutasító olasz pilóták csatlakoztak a sztrájkhoz.

Tegnapi hírek szerint a német pilóták is csatlakoznak a részleges munkabeszüntetéséhez, mivel a szeptember 12. iparági fellépés óta sem érkezett kedvezőbb javaslat - jelentette be a Vereinigung Cockpit (VC) szakszervezet. A Ryanair tájékoztatása szerint még korábban bejelentett hatnál lényegesen több, 20-25 belgiumi járatot fognak törölni. A Ryanair honlapja szerint a budapesti járatok nem érintettek.

Még az ivóvízért is fizetnek a dolgozók

Az Európai Bizottság foglalkoztatásért felelős tagja a Ryanair vezérigazgatójával egyeztetett Brüsszelben: Marianne Thyssen az unós szabályozás batartására szólította fel a vállalatot, továbbá arra, hogy a cég azokban az országokban kössön munkavállalói szerződést az alkalmazottaival, ahol élnek. Jelenleg a légitársaság ugyanis dolgozóinak egy jelentős részét papíron Írországban foglalkoztatja, ami kedvezőtlen a számukra.

Nagyon megszívják az utasok is, ha elbaltázzák a Brexitet

Nagyon nagy baj lehet belőle, hogyha nem sikerül megegyezni. Részletek >>>

Az uniós biztos kifejtette: az uniós jog tiszteletben tartása nem olyasmi, ami országonként eltérhet. A belső piac nem valamifajta dzsungel: világos szabályok vonatkoznak a munkaerő mobilitására, a dolgozók védelmére – tette hozzá. Michael O'Leary-vel, a Ryanair vezérigazgatója szerint a cég már felajnlotta a szerződések ilyen irányú módosításítását, de a belga szakszervezet jelezte: a Ryanair által felajánlott módosítások csak 2020 márciusától lépnének életbe és csak a munkavállalók felét érintené.

A személyzet a munkakörülményekre panaszkodik: állításuk szerint az ivóvízért is fizetniük kell a fedélzeten, betegszabadságra pedig kizárólag akkor mehetnek, ha személyesen jelennek meg az orvosi igazolással. A friss hírek szerint 250 pénteki járatát kényszerült törölni a Ryanair a belga, holland, német, olasz, portugál és spanyol légiutaskísérők sztrájkja miatt, ami a társaság aznapi forgalmának várhatóan mintegy 10 százaléka. A szakszervezetek havonta megismétlik az akciót, amíg a cég nem teljesíti követeléseiket – mondták.

Nem menekültek meg: komoly bírságot fizethet a Wizz Air és a Ryanair

Az utóbbi hónapok problémái miatt sokmilliós bütetést kell kifizetnie a két fapadosnak. Tovább >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG