|
| Fotó: Dede Géza/NGM |
Új lehetőségek nyílnak a magyar vállalkozások számára az Egyesült Arab Emírségekben a két ország között a napokban megszülető gazdasági együttműködési megállapodásnak köszönhetően - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Egyesült Arab Emírségek gazdasági miniszterével, Szultán bin Szaíd Al Manszúrival folytatott megbeszélését követően.
A Nemzetgazdasági Minisztérium hétfői közleménye szerint az emirátusok gazdasági miniszterét és az általa vezetett delegációt hivatalában fogadta Varga Mihály. A napokban gazdasági együttműködési megállapodást írnak alá.
A közlemény szerint a nemzetgazdasági tárca vezetője úgy vélte: a magyar cégek sikeresen kapcsolódhatnak be az Emírségek városfejlesztési beruházásaiba. A két miniszter lehetőséget látott a mélyebb együttműködésre az innováció,az élelmiszeripar és a vízgazdálkodás területén is.
A megbeszélésen a felek felvetették egy élelmiszer-logisztikai központ magyarországi létesítésének lehetőségét is.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 233,63 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel 126 534,75 ponton zárt. 
