5p

2026 első negyedévében az előzetes adatok alapján 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor, amely a tavalyi év azonos időszakának 179 milliárd forintos nyereségéhez képest 27 százalékos romlás – közölte MBH Bank elemzési centruma havi ágazati kitekintőjében kedden az MTI-vel.

Kiemelték, hogy 2026-ban a szektornak több extraprofitadót kell befizetnie, aminek csak kisebb hányadától mentesülhetnek állampapírvásárlással, emellett a működési költségek jóval infláció fölötti ütemben emelkedtek. Hozzátették, a romlást részlegesen ellentételezte a kamateredmény, valamint a díj- és jutalékeredmény enyhébb javulása, az osztalékbevételek jelentős növekedése, továbbá a kockázati költségek eredményhatásának javulása a nettó értékvesztés-visszaírás és céltartalék-feloldás következtében.

A közlemény szerint a hitelintézeti szektor 2026 márciusában 400 milliárd forint adózás utáni eredményt jelentett, ami közel 100 milliárd forinttal múlta felül a 2025 márciusi eredményt. Ennek következtében a január-március időszaki kumulált eredmény 131 milliárd forint erejéig pozitív tartományba került.

Az első negyedévre vonatkozó sajáttőke-arányos nyereség 6,1 százalék, ami a tavaly első negyedévi értékhez képest 2,6 százalékpontos csökkenés. A kamateredmény 30 milliárd forinttal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, annak ellenére, hogy a kamatráfordítások növekedésének üteme (12,3 százalék) meghaladta a kamatbevételek gyarapodásának (9, százalék) ütemét.

A kamatjellegű bevételek között a hiteleken és az értékpapírokon realizált kamatokban volt a legjelentősebb az emelkedés üteme, míg a ráfordítások esetében a felvett hitelek után fizetett kamatokban volt a legjelentősebb a növekedés. A díj- és jutalékbevételek 5 százalékkal nőttek, ezen belül a befektetési szolgáltatásokon realizált díj- és jutalékbevételek 7 milliárd forintos növekedése tekinthető a legnagyobb változásnak.

Azért voltak nehézségei is a banknak
Azért voltak nehézségei is a banknak
Fotó: MBH Bank

 

A díj- és jutalékráfordítások 4,8 százalékkal emelkedtek, ezen belül az egyéb pénzügyi szolgáltatások díj- és jutalékráfordításainak 9 milliárd forintos növekedése tekinthető kiemelkedőnek, a többi kategória a tavalyi szintjéhez hasonlóan alakult. Az egyéb működési eredmény úgyszintén javult az előző évhez képest, amiben kiemelt szerepe volt annak, hogy a tavaly első negyedévi 160 milliárd forinttal szemben az osztalékbevételek, aminek nagy része külföldi befektetésekből származik, az idei év első negyedévében 280 milliárd forintot értek el.

A működési költségek a bevételre vetítve 0,8 százalékponttal 39,7 százalékra nőttek, és a 0,9 százalékkal emelkedő mérlegfőösszeg arányában is 0,06 százalékponttal 1,78 százalékra nőttek. Úgy fogalmaztak, a kockázati költségek eredményhatása 2026 első három hónapjában jelentősen javult az egy évvel korábbihoz képest. A bankok visszaírtak korábban képzett értékvesztést, ami összhangban van a portfolióminőség folytatódó javulásával, illetve 22 milliárd forint értékben oldottak fel nettó módon céltartalékot.

A bankrendszer aggregált mérlegfőösszege havi alapon 0,9 százalékkal, éves alapon pedig 7,1 százalékkal nőtt. A likvid eszközök egy hónap alatt 653 milliárd forinttal, éves alapon 413 milliárd forinttal zsugorodtak. Főként a jegybanknál, illetve a külföldi monetáris intézményeknél tartott betétállomány mérséklődött.

A hitelintézeti szektor által tartott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok állománya 440 milliárd forinttal emelkedett, amelyben a nem-pénzügyi vállalatok és egyéb belföldi entitások értékpapírjainak vásárlása játszott kiemelt szerepet. Azt írták, a forrásoldalon a betétek és a saját kibocsátású értékpapírok állománya havi és éves alapon egyaránt emelkedett. A felvett hitelek állománya, a külföldről felvett hiteleké ugyanakkor süllyedt.

Az ügyfélbetétek állománya havi alapon 2,5, az ügyfélhiteleké 1,5 százalékkal bővült, az egy évvel korábbi állapothoz képest 1,1 százalékpontos az emelkedés. Közölték, ez azt mutatja, hogy az elsődleges finanszírozási forrásnak számító ügyfélbetétek oldaláról a hitelintézetek továbbra sincsenek korlátozva hitelnyújtási kapacitásukban. A belföldi ügyfelek betétállományának növekedése leginkább a központi kormányzati betétek (+360 milliárd forint) és az önkormányzatok betéteinek (+210 milliárd forint) emelkedéséhez köthető, de a háztartások és a nem-pénzügyi vállalatok betétállománya is emelkedett a hónap folyamán.

A kilátásokkal kapcsolatban úgy fogalmaztak, a választásokat követően a forint jelentősen erősödött, a geopolitikai konfliktusok miatt az inflációs kockázat továbbra is jelentős. Azt írták, nem számítanak érdemben enyhébb monetáris politikára 2026 hátralévő részében, vagyis a hozamkörnyezet sem süllyed komolyabb mértékben, ami a főként lakossági hitelállomány emelkedése mellett támogatja a kamateredmény javulását. Hozzátették, az idei év júliusától a díj- és jutalékeredmény javulása magasabb fokozatba kapcsolhat, ha az önkéntes díjstop lejártával a bankok érvényesítik a számlavezetéshez és más pénzforgalmi szolgáltatásokhoz kapcsolódó díjak inflációkövető emelését. Jelezték, az eddig javuló kockázati költségek alakulása szempontjából kockázatként jelentkezik a közel-keleti háború, amelynek elhúzódása és eszkalálódása esetén a hitelportfóliók romlása következhet be.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:55
Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a 2025-ben elért adózott eredménye után – közölte a közgyűlés határozatát a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
Vállalat Hamarosan az amerikai piacok részvényei is jönnek a Gránit Bank mobilapplikációjában
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:06
A Gránit Bank eredménytartalékba helyezi a 2025-ben elért rekordmértékű, egyedi szinten 19,2 milliárd forintos adózás utáni eredményét a közgyűlés döntése – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Vállalat A WizzAir csőd helyett inkább növekedik
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 13:44
A Wizz Air légitársaság Közép- és Kelet-Európában növeli kapacitását, az idén 80 millió utassal és élénk nyári forgalommal számol, továbbra is fenntartja az alacsony árakat, és az emelkedő kerozinárak ellenére sem tervez járatcsökkentést és üzemanyag-pótdíj bevezetést – közölte Ian Malin, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója kedden online sajtótájékoztatón.
Vállalat A Novartis nagyobb bevétellel számolt az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 13:16
Az elemzők által vártnál kisebb bevétellel zárta az első negyedévet a svájci Novartis gyógyszeripari vállalat.
Vállalat Folytatódhat a piaci konszolidáció az alkuszpiacon
Herman Bernadett | 2026. április 28. 11:42
A Hungarikum Alkusz Csoport III. exkluzív sajtótájékoztatója keretében értékelte a magyar biztosítási szektor eredményeit, kihívásait, és ismertette azokat a stratégiai lépéseket, amelyeket az alkuszcégcsoport tett az elmúlt években a fenntartható jövő biztosítása érdekében.
Vállalat Nem fizet osztalékot az MBH Bank
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 14:58
Lezajlott az MBH Bank idei éves rendes közgyűlése.
Vállalat A végén mégsem veszi meg a Mol a szerb olajvállalatot?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:06
Mindenki kivárásra játszik.
Vállalat „Az egész magyar állattenyésztés megérezné, ha leállnánk” – klímaváltozásról, a kazah piacról és az ukrán szójáról is kérdeztük az UBM vezérét
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 05:47
Nem hisz az egyszemélyi irányításban, minél több ember vesz részt a döntéshozatalban, az annál nagyobb valószínűséggel hozza meg a kívánt eredményt. Cégvezetőként a középvállalati státuszból a nagyvállalati kategória felé kormányozta el Magyarország egyik vezető, takarmánygyártással és kereskedelemmel foglalkozó agráripari társaságát, aminek legszimbolikusabb lépése a tőzsdére lépés volt. Horváth Péter, az UBM Csoport vezérigazgatója lapunknak arról is beszélt, hogy az iráni háború miatti energiaárrobbanás hogyan érintette a működésüket, milyen stratégiát követnek gazdasági válságok idején és hogy miért Kazahsztánban látják most az egyik legjobb piaci lehetőséget.
Vállalat Magyar Péter szerint áron alul eladó a TV2, reagált a csatorna
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 09:32
Néhány befolyásos család már szervezi a testőrséget a meneküléshez – erről is beszélt Magyar Péter egy szombat este közzétett videóban. A TV2 és a Lounge Event Kft. eladásáról szóló részre mindkét cég reagált.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG