2p

Lezajlott az MBH Bank idei éves rendes közgyűlése.

A részvényesek elfogadták a társaság Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint elkészített 2025. évi egyedi és konszolidált pénzügyi beszámolóit, valamint döntöttek a napirenden szereplő további kérdésekről is. Az idei közgyűlésen tapasztalt, az eddigieknél magasabb részvényesi jelenlét többek között annak is volt köszönhető, hogy tavaly év végén közel 12 ezer befektető csatlakozott a társasághoz – áll a szerkesztőségünknek megküldött közleményben.  

Az MBH Bank 2025-ben 237 milliárd forintot meghaladó korrigált adózás előtti eredményt ért el. A bankcsoport mérlegfőösszege az év végére 12 890 milliárd forintra emelkedett, saját tőkéje pedig elérte az 1 261 milliárd forintot. A bruttó hitelállomány meghaladta a 6 346 milliárd forintot, míg az ügyfélbetét-állomány több mint 8 343 milliárd forintot tett ki. A bank korrigált tőkearányos megtérülési mutatója 17,5 százalék volt 2025-ben. Ezen eredményekkel az MBH Bank továbbra is rendkívül stabil helyet foglal el a hazai bankok élmezőnyében.

Lezajlott az MBH Bank közgyűlése
Lezajlott az MBH Bank közgyűlése
Fotó: MBH Bank

A 2025-ös év egyben az MBH Bank 2021-2025 közötti stratégiai ciklusának lezárása volt. Az időszak során a bankcsoport összesen több mint 1000 milliárd forint korrigált adózás előtti eredményt ért el, és jelentős eredményeket könyvelt el a növekedés terén.

Nem fizetnek osztalékot

Az MBH Bank a változó gazdasági kilátások és az EU támogatások várható, rövid határidőn belül megvalósuló, jelentős összegben történő folyósítása miatt – hozzájárulva a magyar gazdaság növekedéséhez és a reálgazdaság dinamizálásához – élénkebb hitelezési tevékenységre készül. Ennek támogatása érdekében a közgyűlés – részvényesi indítványra és a vezető testületek támogatásával – úgy döntött, hogy a tárgyévi eredményből osztalék fizetésére ne kerüljön sor, és a felosztható eredmény a 2026-os évre eredménytartalékba kerüljön.

Címkék: Vállalat MBH Bank

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG