4p
Az egyik nagy autógyártó akarja otthagyni a szigetországot a Brexit után.

Nagy-britanniai gyártásának lehetséges felszámolására figyelmeztette a brit kormányt a Nissan, mielőtt London biztosítékokat adott a japán járműipari óriáscégnek arra, hogy a brit EU-tagság megszűnése után is versenyképes marad brit üzemeinek működése - írta a szombati Financial Times.

Good bye London!

A londoni gazdasági napilap név nélkül idézett forrásai szerint a Nissan a kormánnyal folytatott tárgyalásokon közölte, hogy kész spanyolországi és franciaországi üzemeibe áthelyezni nagy-britanniai gyártókapacitását, és ez a brit üzemek bezárásához vezethet.

A Nissan a héten bejelentette, hogy az északkelet-angliai Sunderlandben működő üzemében kezdi meg az új Qashqai, illetve X-Trail modellek gyártását.

A döntés előzményeként a brit kormány kötelezettséget vállalt annak biztosítására, hogy a sunderlandi üzem működése a jövőben is versenyképes marad, és ez lehetővé teszi, hogy a Nissan újabb beruházásokat hajtson végre az angliai gyárban, megőrizve az itt dolgozó több mint hétezer alkalmazott munkahelyét.

A közlemény nem részletezte, hogy London milyen biztosítékokat adott a Nissannak. Carlos Ghosn, a Nissan elnök-vezérigazgatója a kommünikében ugyanakkor személyesen Theresa May brit miniszterelnöknek köszönte meg a brit autóipar iránti "elkötelezettségét".

Személyesen a miniszterelnöknél

Ghosn nem sokkal korábban személyesen kereste fel Theresa Mayt a Downing Streeten, de arról a találkozóról sem hangzottak el hivatalosan részletek.

Ghosn néhány héttel a brit kormányfővel tartott megbeszélése előtt még azt helyezte kilátásba, hogy a Nissan nem hajt végre több beruházást sunderlandi üzemében, hacsak a brit kormány nem ad biztosítékokat a brit EU-tagság megszűnése után esetleg érvénybe lépő vámok költségemelő hatásainak kompenzálására.

A Financial Times szombaton idézett forrásai szerint a japán cég nemcsak hogy felfüggesztette volna legnagyobb angliai telephelyének bővítési beruházásait, de át is telepítette volna az ottani gyártókapacitást a kontinensre, gyakorlatilag bezárásra ítélve a sunderlandi gyárat.

A Nissan a legnagyobb autóipari vállalat Nagy-Britanniában. Sunderlandi üzeme 1986-ban nyílt meg, és azóta csaknem 9 millió jármű készült itt; ezek 80 százaléka külföldi piacokra került. A japán járműipari csoport eddig 3,7 milliárd font (1300 milliárd forint) értékű beruházást hajtott végre sunderlandi gyártóközpontjában. A cég adatai szerint a hétezer közvetlen alkalmazott mellett a sunderlandi Nissan-gyártól 28 ezer további brit munkahely függ a beszállítói hálózatban.

A Financial Times szerint a Nissannal kötött, egyelőre ismeretlen tartalmú megállapodás óta a Nagy-Britanniában letelepedett más, rivális járműgyártók is biztosítékokat követelnek Londontól arra, hogy a brit EU-tagság megszűnése nem okoz nekik versenyképességi hátrányt.

Titokban mégis támogatják?

A brit kormány azt mindenesetre cáfolta, hogy közvetlen pénzügyi segítséget ígért volna a Nissannak az angliai gyártás fenntartása fejében. Greg Clark, az üzleti ügyek minisztere az erről szóló sajtóértesülésekre reagálva a BBC-nek a minap kijelentette, hogy London "nem adott át semmiféle csekket" a japán cégnek. Clark sem árult el azonban részleteket arról, hogy a brit kormány miről állapodott meg a Nissannal. 

A brit gazdaság nagy ágazati szervezetei nemrégiben nyílt levélben figyelmeztették a brit kormányt arra, hogy ha Nagy-Britannia kedvezményes kereskedelmi megállapodás nélkül távozik az EU-ból, akkor az EU-piacra irányuló brit áruexport 90 százalékát vámok terhelhetik. Az aláírók szerint ez a brit élelmiszeriparnak 20 százalékos, a brit autóiparnak 10 százalékos költségtöbbletet jelentene.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG