3p
Hosszútávú partnerségre lép a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat francia riválisával.

Hosszú távú globális stratégiai szövetségre lép a Tesco és a Carrefour, a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat és a francia áruházlánc hétfőn tette közzé a szövetségkötésről szóló közös szándéknyilatkozatot a Londoni Értéktőzsdén. A közlemény szerint a két vállalat szövetsége globális kiterjedésű stratégiai viszonyrendszert teremt a beszállítói hálózatok terén, és közös rendszert hoz létre a sajátmárkás termékek beszerzésére.

Nagy dobás a Tescótól: ilyen még nem volt Magyarországon - Részletek >>>

A szövetség célja a két áruházlánc fogyasztóinak kínált termékek minőségének és választékának javítása a jelenleginél is alacsonyabb árakon, egyúttal erősítve a két cég versenyképességét és megerősítve a beszállítókkal fenntartott kapcsolatokat. A bejelentés szerint két hónapon belül megszülethet a hivatalos megállapodás.

Pörög a közép-európai térség

A Tesco világszerte 440 ezer alkalmazottat foglalkoztat és mintegy 6800 üzlete működtet, ebből kétszáznál többet Magyarországon. A 2017-2018-as pénzügyi évről közzétett beszámoló szerint a cég kivételes tételek előtt számolt csoportszintű működési eredménye 28,4 százalékkal 1,644 milliárd fontra emelkedett az egy évvel korábbi 1,28 milliárd fontról. A csoportszintű értékesítés az ezt megelőző pénzügyi évhez képest 49,9 milliárd fontról 2,3 százalékkal 51 milliárd fontra nőtt, a nettó adósságállomány 29,6 százalékkal, 3,729 milliárd fontról egy év alatt 2,625 milliárd fontra csökkent.

A Tesco közép-európai hálózatának éves eredménye több mint 105 százalékkal, 58 millió fontról 119 millió fontra (több mint 44 milliárd forintra) emelkedett a cég 2017-2018-as pénzügyi évében. Magyarországon a vállalat 1,641 milliárd fontnak megfelelő bevételt ért el. Ennél jobb bevételt a térségben csak a lengyel Tesco-hálózat előzte meg, 2,2 milliárd fontnak megfelelő éves bevétellel. A Carrefour világszerte 12 300 üzletet működtet 375 ezer alkalmazottal, a francia áruházlánc tavalyi forgalma meghaladta a 88 milliárd eurót.

Felejtsük el, hogy olcsóbb lesz a nagybevásárlás

Áremeléssel indították a nyarat a hazai hipermarketek: mind előző hónaphoz képes, mind éves szinten is drágulást tapasztaltunk júniusi Privátbankár-Árkosár felmérésünkben. Pár forint híján most is 20 ezer forintot jelentett egy átlagos családi bevásárlás. Megnéztük, mennyiből lehet kihozni a legolcsóbban egy nyáresti fröccsözést, és hogy mi a helyzet mogyorókrém-fronton. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG