2p

A vártnál jobb lett a negyedéves eredmény.

A Magyar Telekom árbevétele és nyeresége az elemzői várakozásokat meghaladóan emelkedett az első negyedévben, az árbevétel 7,8 százalékkal 241,6 milliárd forintra, az adózott eredmény pedig 59,0 százalékkal 55,7 milliárd forintra nőtt a cég jelentése szerint, amelyet a tőzsde honlapján tett közzé szerdán.

Az elemzői konszenzus alapján a bevétel 7 százalékkal, a nyereség 47 százalékkal bővülhetett. A jelentésben megerősítették a korábban közzétett célkitűzéseket, miszerint 2025-ben 1-3 százalék közötti bevételnövekedést várnak, a módosított nettó eredmény megközelítőleg 190 milliárd forint, a szabad cash-flow pedig várhatóan 180 milliárd forint körül alakul majd.

Árfolyam

A jelentésben megerősítették a korábban közzétett célkitűzéseket, miszerint 2025-ben 1-3 százalék közötti bevételnövekedést várnak, a módosított nettó eredmény megközelítőleg 190 milliárd forint, a szabad cash-flow pedig várhatóan 180 milliárd forint körül alakul majd.

Miért lettek ilyen jók a számok?

A jelentés szerint a negyedéves bevételnövekedést elsősorban a mobil adatátviteli és a vezetékes szélessávú szolgáltatások iránti, továbbra is erős kereslet eredményezte. Ezek mellett a magasabb rendszerintegrációs és informatikai (RI/IT) bevételek, valamint a 2024. márciusban végrehajtott magyarországi inflációkövető díjkorrekció pozitív hatása járult hozzá a jó eredményekhez.

A mobil bevételek 7,4 százalékkal, 140,6 milliárd forintra nőttek 2025 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest, a mobiladat-használat folyamatos növekedésének és az inflációkövető díjkorrekció kedvező hatásának következtében. A vezetékes bevételek éves szinten 7,6 százalékkal, 78,1 milliárd forintra nőttek 2025 első negyedévében, tükrözve a vezetékes szélessávú bevételek ügyfélkör-bővülés miatti növekedését, valamint az inflációkövető díjkorrekció kedvező hatását az első két hónapban. A rendszerintegrációs és informatikai bevételek 10,9 százalékkal nőttek, és 23,0 milliárd forintot tettek ki 2025 első negyedévében a magyarországi nagy projektekből származó bevételek növekedése miatt – közölték.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:49
Stratégiai befektetőként csatlakozik a Mobilfoxhoz az OTP Csoport kockázati- és magántőke-befektetőcége, a Portfolion; az egyedi prémium mobiltokokat gyártó és forgalmazó cég irányítása az alapító és többségi tulajdonos, Diller Kevin, valamint csapata kezében marad.
Vállalat Európai autógyárat venne a BYD
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:17
A magyarországi gyár után ez lenne a második összeszerelő bázis. 
Vállalat Nem akármilyen üzlet körvonalazódik a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:39
A befektetőket is tájékoztatták arról, hogy 100 százalékra emelnék tulajdonrészüket ebben a cégben.
Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
Vállalat Most jön csak az igazi jó világ a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 12:22
Péntek este megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, szombattól pedig hivatalosan hatályba is lépett, így kivezették a védett árakat az üzemanyagok esetében – immár piaci árakon tankolhatnak a magyar autósok.
Vállalat „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. június 27. 11:47
Az elmúlt években az európai uniós pályázatok beszűkülése miatt szinte csak hazai forrásból valósultak meg az informatikai, kibervédelmi projektek Magyarországon. A Tisza-kormány alatt ez a helyzet megváltozhat, bár a közintézmények gazdálkodásának átvizsgálása miatt a nagy felfutást egy átmeneti lassulás előzheti meg – erről beszélt Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója a laptársunknak, az Mfornak adott interjúban.   
Vállalat Washingtonhoz fordult a szerb olajóriás: újabb hosszabbítást kérnek a szankciós mentességre
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 18:12
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat ismét engedélyhosszabbítást kért az Egyesült Államoktól, mivel a jelenlegi működési felmentés július 1-jén lejár.
Vállalat Megy a sakkjátszma, elhalaszthatják az év egyik leginkább várt tőzsdei bevezetését
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:15
Az OpenAI mesterséges intelligenciával foglalkozó amerikai cég a jövő évre halaszthatja tőzsdei bevezetését – tudta meg a New York Times több forrásból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG