3p
Alig találni olyan munkahelyet, ahol támogatják, ha mégis, akkor inkább a taxizást állják a dolgozóiknak, szemben például az Uber szolgáltatásával. Látszik itt is, hogy inkább a fiatalok kedvence a közösségi autózás: ha a munkáltató fizetné, ők inkább az Ubert választják.

Kevés esetben támogatják a munkahelyek, hogy a dolgozók taxit, vagy Ubert használjanak a feladataik ellátásához, ezért elenyésző a munkához köthető személyfuvarozási szolgáltatások használata is. Azokban az esetekben, amikor mégis szükség van az útra, a cégek a taxi társaságokat preferálják inkább és a munkaidőt veszik figyelembe.

Kiderült, csak nagyon kevesen vesznek igénybe személyfuvarozási szolgáltatásokat munkához kötődően: a válaszadók 92 százaléka nem taxizik és közösségi személyszállítási szolgáltatást sem használ. Azok közül, akik élnek valamilyen hasonló szolgáltatással, 4 százalék kizárólag taxit vesz igénybe, 2 százalék csak közösségi fuvarozót hív, szintén 2 százalék pedig taxit és közösségi fuvarozót is igénybe szokott venni munkához köthetően.

A főváros itt is dominál

A budapesti lakosok körében némileg magasabb arányokat tapasztalhatunk, hiszen körükben minden tizedik válaszadó szokott személyfuvarozási szolgáltatásokat használni a munkájához kötődően: 8 százalék azok aránya, akik taxit, 2 százaléknyian közösségi fuvarozót, míg további 2 százalék mindkettőt igénybe veszi. A munkaügyben taxizók 69 százalékának megtéríti a munkáltató az utazás költségét. 27 százalékuknak szerződésben áll munkáltatója valamelyik taxis céggel, 18 százalékuk céges bankkártyával fizet, 24 százalék pedig utólag téríti vissza ezeket a költségeket. Ez az arány a budapesti lakosok körében jelentősen magasabb, mintegy 84 százalékának a taxi használatából adódó költségeket megtéríti.

Az utazási költségek visszatérítése napszaktól is függ: 13 százalék minden esetben visszatéríti a költségeket, 31 százalékuknak csak munkaidőben, a munkavégzéshez szükséges esetekben, több mint egyharmaduk munkaadója pedig munkaidőben és azon kívül is visszatéríti a költségeket, amennyiben munkához köthetően vették igénybe a szolgáltatást. A budapesten dolgozók esetében ez az arány még magasabb, közel felének (49%) munkaidőben és azon kívül is, a munkavégzéshez köthető esetekben is megtérítik a költségeket.

Azok között, akik okostelefonos alkalmazással rendelhető, közösségi személyszállítást vesznek igénybe, némileg alacsonyabb a visszatérítési arány: csak 52 százalékuknak térítik vissza a használatot, 13 százalékuk ilyen esetben is céges bankkártyával fizet, 39 százalék pedig utólag téríti vissza a költségeket.

Akik csak a taxit pártolják

Amennyiben a munkáltató fedezné, a válaszadók 47 százaléka igénybe venne okostelefonnal rendelhető, közösségi személyfuvarozási szolgáltatásokat, 17 százalék taxit azonban ebben az esetben is a taxit preferálná. A 18-24, illetve 25-29 éves korosztály körében magasan vezetnek a közösségi megoldások (37 illetve 38 százalék ezt preferálná), a hatvan fölöttiek körében azonban megváltozik az arány, 24 százalék inkább taxizna, szemben a közösségi szolgáltatásokat preferáló 23 százalékkal.

Munkába menetelhez némileg kevesebben vesznek igénybe személyszállítási szolgáltatásokat: csak 5 százalék ingázik így. Legtöbben azért, mert tömegközlekedéssel elkésnének a munkából (34%), de szintén sokan akkor, ha nem tudnának autóval munkába menni (26 százalék). Majdnem minden negyedik taxival alkalmanként munkába járó válaszadó rossz idő esetén veszi igénybe a szolgáltatást (24%). Meglepő, hogy csak 22 százalék nevezte meg a forgalmi zavart lehetséges okként.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG