3p

Szlovénia jelenlegi legnagyobb ingatlanfejlesztésébe kezd az OTP: Ljubjana megújuló városrésze, az Emonika komplexum alapkövét hétfőn tették le; a mintegy 400 millió eurós beruházás várhatóan 2027 végére készül el – hangzott el az OTP-csoport alapkőletételi ünnepségén hétfőn, a projekt helyszínén.

Csányi Sándor, az OTP elnöke elmondta, hogy ez az OTP legnagyobb beruházása Szlovéniában, a beruházó az OTP-csoport tulajdonában álló Mendota Invest. Az Emonika területét több mint 17 éve tervezik újjáépíteni. Az elmúlt öt évben a Mendota Invest vezette a projekt tervezését, engedélyeztetését és előkészítését.

Az OTP Bank leendő, új szlovéniai központja is a fejlesztésen belül lesz, ami jelzi az OTP-csoport hosszú távú elkötelezettségét a projekt és Ljubljana iránt – tette hozzá. Rok Znidarsic alpolgármester közlése szerint a több mint egyéves alapozási munka már befejeződött, a projekt az előkészítő munkálatoktól a teljes körű kivitelezés felé halad.

Az Emonika Közép-Európával köti össze a várost mint közlekedési központ, a projekt keretében lakópark és mellette toronyház is épül, amely Ljubljana legmagasabb irodaháza lesz.

Ljubljana legmagasabb irodaházát is az OTP építi meg
Ljubljana legmagasabb irodaházát is az OTP építi meg
Fotó: MTI

Matjaz Han szlovén gazdasági, idegenforgalmi és sportminiszter arról beszélt, hogy az alapkőletétel nemcsak az építkezés kezdetét jelenti, hanem kedvező üzenet is a gazdaságnak, a hosszú távú együttműködés szimbóluma Magyarország és Szlovénia között. Alenka Bratusek, Szlovénia infrastruktúráért felelős minisztere kiemelte, hogy ez az ország legjelentősebb beruházása jelenleg.

A beruházás 187 lakóegységet, két szállodát, több mint 35 ezer négyzetméternyi irodaterületet és egy 22,5 ezer négyzetméteres kiskereskedelmi központot foglal magában, amelyek mindegyikét integrálják Ljubljana központi közlekedési csomópontjába.

Megújul a vasút- és közúthálózat, a közszolgáltatások és a magánszféra együttműködésével, erősítve a gazdaságot, hozzájárulva a lakosság jólétéhez – tette hozzá.

A projektről kiadott közlemény szerint a teljes beépíthető négyzetméter meghaladja a 200 ezer négyzetmétert, több mint 90 ezer négyzetméternyi hasznos területtel, és több mint 1500 parkolóhellyel. A projekt költségvetése elérte a 400 millió eurót. Az Emonika iránti piaci érdeklődés minden szegmensben erős: egy szállodabérleti szerződést már aláírtak, a második előrehaladott tárgyalások alatt áll. A kiskereskedelmi bérbeadás folyamatban van, és a lakóegységek 25-30 százalékát várhatóan a nyár végére eladják – írták. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG