5p
Nem csillapodnak a kedélyek a német autógyár körül, de már nem csak velük van a baj. Az Európai Bizottság vizsgálatot sürget, de egyes tagországok ezt már önállóan is megtették. Megnézzük, mire lehet ma számítani és mi történt az elmúlt órákban.

A károsanyag-kibocsátási botrány legfontosabb csütörtöki fejleménye mindenképpen az volt, hogy kiderült: további autógyárak is trükköztek a méréseknél, a BMW például így. Sáros persze a Volkswagen-csoport többi tagja is: gondok voltak a Skodánál és a Seatnál is, de van egy sejtésünk, hogy még nem hullott ki az összes csontváz a szekrényből.

Akinek viszont ki kellett hullania, az Martin Winterkorn, a VW igencsak jól fizetett vezetője. Akár hatvanmillió eurós végkielégítést is kaphatott volna, ami két évi fizetése. Martin Winterkorn Németország legjobban fizetett vállalati vezetője volt: 2013-ban 15 millió eurót, tavaly pedig 16,6 millió eurót keresett, ami összesen 31,6 millió eurót tesz ki. Azért írjuk, hogy volna, mert a Volkswagen belső szabályzata szerint nem adható végkielégítés, ha a vezetői megbízatás megszűnését olyan ok idézi elő, amelyért az érintett felelős. Így sem kell szomorkodnia azonban: a 68 éves üzletember nyugdíja 28,5 millió euró, ezt az összeget biztosan megkapja.

Lesz dolga az utódnak

Ma dől el, ki kerül a helyére, de szinte biztos, hogy a székébe Matthias Müller, a Porsche vezetője ül. Egyébként a 444.hu érdekességképpen említi azt az áprilisi puccskísérletet, amikor a VW igazgatótanácsa el akarta távolítani Winterkornt. Ekkor szintén Müller neve merült fel, mint utód.

A német sajtó úgy értesült, hogy távozik még Wolfgang Hatz, a Porsche kutatási igazgatója és Ulrich Hackenberg, az Audi fejlesztésért felelős igazgatósági tagja. A Spiegel úgy tudja, hogy kész megválni a vállalattól Heinz-Jakob Neusser, a VW fejlesztési részlegének igazgatója és Michael Horn, a Volkswagen USA vezetője.

 

Most az Európai Bizottság vizsgálatra kéri az összes tagállamot: a bizottság zéró toleranciát hirdetett a csalásra, és az uniós szabályok szigorú betartására szólított fel. A tagállamoktól azt kéri, indítsanak nemzeti szintű vizsgálatot a járművek károsanyag-kibocsátásáról, és készítsenek jelentést róla. Az Európai Bizottság azt szeretné, hogy a nemzeti hatóságok ellenőrizzék az Európában eladott járműveket, és győződjenek meg arról, hogy a károsanyag-kibocsátási normákat betartották-e a gyártók.

A brüsszeli bizottság hangsúlyozta, meg kell tudni, hogy Európában hány olyan jármű közlekedik, amelynek motorvezérlő programjába a csalást lehetővé tévő szoftvert telepítettek. Egyúttal jelezte, hogy napokon belül összeül az engedélyeket kiadó nemzeti hatóságok képviselőivel.

A bizottság azt javasolja, hogy jövő januárjától ne laboratóriumi körülmények között vizsgálják az autókat, hanem a valós közlekedésnek megfelelő módon. Mindazonáltal még kell állapodni, hogy mi legyen akkor, ha jelentős elérést tapasztalnak a futópadon és a közúton mért károsanyag-kibocsátási értékek között.

Nem tétlenkednek

A tagországok a vizsgálatot valószínűleg önállóan is végrehajtották volna: az olasz egészségügyi minisztérium csütörtökön kérte a Legfelsőbb Egészségügyi Intézetet, hogy mérje fel a dízel egészségügyi kockázatait. Beatrice Lorenzin miniszter ugyanis amiatt aggódik, hogy a szűrők miatt a káros részecskék észrevétlenek maradhatnak az ellenőrzés során, és tovább szennyezik a környezetet.

A franciák sem tétováznak. Az országban forgalmazott valamennyi márkájú gépkocsiból mintegy százon "véletlenszerű teszteléseket" végeznek el, hogy ellenőrizzék, be tartják-e a környezetvédelmi előírásokat - jelentette be csütörtökön Ségolene Royal francia környezetvédelmi miniszter. A miniszter úgy ítélte meg, hogy "a fogyasztók felé bizonyítékokkal kell szolgálni és teljes átláthatóságra van szükség".

Jön a leminősítés

Mindhárom hitelminősítő kilátásba helyezte, hogy rontja a cégcsoport adósi besorolását. A Fitch Ratings már szerdán közölte, hogy a Volkswagen búcsút inthet a jó hírének. A Standard & Poor's indoklásában rámutatott, hogy egy vagy több fokozattal is ronthatja a három hónap múlva esedékes felülvizsgálat során a német autóipari vállalat besorolását, amelynek óriási büntetést kell majd fizetnie.

Mi lehet most a jó lépés?

A Reuters latolgatása szerint most jó lépés lehet - legalábbis a piacot kicsit megnyugtatná - ha a Volkswagen bejelentené a vezetői fizetések megvágását, és az sem lenne buta lépés, ha kinevezne egy független elnököt, ám ez valószínűleg nem fog bekövetkezni.

Vélemény

A Volkswagen valószínűleg azzal tudná eloltani a tüzet és csökkenteni a saját károkat, ha szépen feldobná az összes többi autógyárat. Az már eddig is kiderült, hogy nem ők voltak az egyedüliek, akik csaltak, de ha kiderülne, hogy a francia, olasz, japán, kínai, amerikai, dél-koreai stb. vállalatok is trükköztek a teszten, az eloszlatná a cégre irányuló figyelmet. Az Alapblog hívta fel a figyelmet a Totalcar hat évvel ezelőtti cikkére, ahol a károsanyag-kibocsátási trükközéseket pontosan leírja a szerző, nem csak a VW esetében.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Eldőlt: nem fizet osztalékot az AutoWallis
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 19:19
A pénzt a növekedési stratégiára fordítják.
Vállalat Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:28
Az Egyesült Államok kerületi bírósága végleges ítéletet hozott az ICSID-ítélet végrehajtásáról, nyert a Mol.
Vállalat Orbán Gábor elmondta, hogyan egyezett meg Magyar Péterrel a Richter osztalékfizetéséről
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:45
A Richter képes hosszú távon az évi 200 millió euró minimális osztalék fenntartására, miközben a szabad cash-flow emelkedő pályán van – mondta Orbán Gábor vezérigazgató a társaság éves rendes közgyűlését követően tartott sajtótájékoztatón szerdán Budapesten, ahol a testület a 2025. évi adózott eredmény után a törzsrészvényekre összesen 120 milliárd forint osztalék megállapítását és kifizetését hagyta jóvá.
Vállalat Nyakalja a világ a kólát, Önhöz is dőlhet a lé
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 12:23
Emelte a lécet az amerikai üdítőgyártó 2026 egészére vonatkozóan.
Vállalat Már nem viszik úgy a bankokat, pedig mindent dobtak az oroszok
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:59
Kevesebb a banki felvásárlás, mint korábban. Az ukrajnai háborúnak is köze van ehhez. 
Vállalat MBH Bank első negyedéve: egyes számok romlottak, mások javultak
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:21
2026 első negyedévében az előzetes adatok alapján 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor, amely a tavalyi év azonos időszakának 179 milliárd forintos nyereségéhez képest 27 százalékos romlás – közölte MBH Bank elemzési centruma havi ágazati kitekintőjében kedden az MTI-vel.
Vállalat Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:55
Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a 2025-ben elért adózott eredménye után – közölte a közgyűlés határozatát a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
Vállalat Hamarosan az amerikai piacok részvényei is jönnek a Gránit Bank mobilapplikációjában
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:06
A Gránit Bank eredménytartalékba helyezi a 2025-ben elért rekordmértékű, egyedi szinten 19,2 milliárd forintos adózás utáni eredményét a közgyűlés döntése – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Vállalat A WizzAir csőd helyett inkább növekedik
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 13:44
A Wizz Air légitársaság Közép- és Kelet-Európában növeli kapacitását, az idén 80 millió utassal és élénk nyári forgalommal számol, továbbra is fenntartja az alacsony árakat, és az emelkedő kerozinárak ellenére sem tervez járatcsökkentést és üzemanyag-pótdíj bevezetést – közölte Ian Malin, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója kedden online sajtótájékoztatón.
Vállalat A Novartis nagyobb bevétellel számolt az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 13:16
Az elemzők által vártnál kisebb bevétellel zárta az első negyedévet a svájci Novartis gyógyszeripari vállalat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG