4p

Nő a forgalom, de egyre több pénz áll a cégek közötti követelésekben.

A magyar vállalkozások 2025-ben is növekedési pályán maradtak: az aktív cégek összesített nettó árbevétele megközelítette a 184 ezer milliárd forintot, ami 3,5 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest. A növekvő üzleti aktivitás ugyanakkor egy kevésbé látványos jelenséget is magával hozott: egyre több pénz ragad bent a vállalkozások közötti követelésekben.

Az OPTEN adatai szerint a cégek követelésállománya egyetlen év alatt 4,5 százalékkal emelkedett, és elérte a közel 37 ezer milliárd forintot. Ezzel párhuzamosan a vállalati kötelezettségek összege is csaknem 4 százalékkal nőtt. Mindez első pillantásra természetes folyamatnak tűnhet, hiszen, ha több üzlet köttetik és nagyobb a forgalom, akkor több pénz jelenik meg követelésként és kötelezettségként is a mérlegekben.

A vállalkozások számára azonban nemcsak az a fontos, hogy mennyi bevételük van papíron, hanem az is, hogy mikor jutnak hozzá a pénzükhöz. Éppen ezért a követelések forgási ideje továbbra is az egyik legfontosabb pénzügyi mutató, amely sokat elárul egy cég stabilitásáról és likviditási helyzetéről.

Nagy különbségek vannak a cégek között

Országos szinten a követelések átlagos forgási ideje 2025-ben 73 nap volt, ami nagyjából megegyezik az elmúlt évek szintjével. Az átlag mögött azonban jelentős eltérések húzódnak meg.

A legnagyobb, egymilliárd forint feletti árbevétellel rendelkező vállalkozások átlagosan két hónap alatt jutnak hozzá a kintlévőségeikhez, vagyis gyorsabban, mint az országos átlag. Ahogy azonban haladunk lefelé a vállalati méretkategóriákban, egyre hosszabb pénzhez jutási időkkel találkozunk.

A közepes méretű cégeknél már három hónapot meghaladó forgási idő tapasztalható, míg a kisebb vállalkozások esetében akár fél évig is eltarthat, mire a kiállított számlákból tényleges bevétel lesz. A legkisebb cégek helyzete különösen figyelemre méltó: a 10 millió forint alatti árbevételű vállalkozásoknál a követelések átlagos forgási ideje már 460 nap, vagyis több mint egy év.

A kockázat nem csak a legkisebbeket érinti

Bár a pénzügyi nehézségek leginkább a kisebb vállalkozások körében koncentrálódnak, a probléma egyre szélesebb körben jelentkezik. Az OPTEN elemzése szerint 2025-ben közel 87 ezer aktív vállalkozásnál a követelések forgási ideje több mint kétszerese volt az országos átlagnak. Ez azt jelenti, hogy több mint minden negyedik cég esetében a pénz rendkívül lassan áramlik vissza a vállalkozásba.

Emellett nőtt azoknak a cégeknek az aránya is, ahol a követelések forgási ideje meghaladja a 73 napos országos átlagot. Míg 2022-ben ez a vállalkozások 32,9 százalékát érintette, addig 2025-re már 36,5 százalékuk tartozott ebbe a körbe.

A szakemberek szerint ez arra figyelmeztet, hogy a gazdasági növekedés önmagában nem jelent kisebb üzleti kockázatot. Sőt, a bővülő forgalommal együtt a partnerkockázatok jelentősége is nőhet.

Nem az átlag fizet, hanem a partner

„Az árbevétel növekedése önmagában pozitív folyamat, de üzleti partnerként fontos kérdés, hogy mennyi idő alatt juthatunk a bevételeinkhez. Az országos átlagok mögött nagyon eltérő vállalati helyzetek vannak, miközben egy üzleti kapcsolatban végül nem az átlag fizeti ki a számlát, hanem a konkrét partner” – fogalmazott Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője.

A vállalkozások számára ezért egyre fontosabb, hogy ne csupán a partner árbevételét vagy piaci jelenlétét vizsgálják, hanem átfogó képet kapjanak annak pénzügyi helyzetéről, tulajdonosi hátteréről és működési stabilitásáról is.

A növekvő gazdasági aktivitás ugyanis egyszerre jelent lehetőséget és kockázatot. Minél több pénz mozog a cégek között, annál nagyobb jelentősége van annak, hogy a vállalkozások megalapozott információk alapján válasszák meg üzleti partnereiket. Ebben nyújthatnak segítséget a korszerű céginformációs és kockázatkezelési megoldások, amelyek az üzleti döntések mögé valódi, naprakész információkat biztosítanak.

(x)

 

Címkék: Vállalat Opten

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Akár Európába is hozhatja a Tesla a repülő Roadster gyártását?
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:29
Toávbb terjeszkedhet az elektromos autókat gyártó vállalat Európában. 
Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG