2p
Nagy nyertes volt a Philip Morris, főleg 2014-hez képest, a többiek viszont nem tudnak ilyen jó eredményt felmutatni.

Vegyesen alakult tavaly a dohánypiac szereplőinek éve a Világgazdaság összeállítása alapján: míg egyes cégek jelentősen növelni tudták profitjukat, addig mások veszteségnövekedést voltak kénytelenek elkönyvelni.

Svájcig lapátolták a profitot

A Philip Morris Magyarország Kft. az előző évi 5 milliárdos mínusz után forgalomnövekedéssel és több mint 7,5 milliárd forintos adózott profittal zárta a 2015-ös évet, amiből 5,7 milliárdot ki is vett osztalékként a svájci tulajdonos, a Philip Morris S. A. - írta a lap. Hozzáteszik: a 2014-es veszteségben nagy szerepe volt annak, hogy a cég közel 6,5 milliárd forintot különített el a 2015-re elfogadott különadó miatt, ám mivel az adót Brüsszel "elkaszálta", így feloldhatták a céltartalékot.

A cigaretta- és pipadohányokat, dohánytermék-kellékeket forgalmazó Rónatabak árbevétele ugyan kissé elmaradt az előző évi 16 milliárd forint feletti szinttől, de adózott profitja 10 millió forintról 193 millió forint fölé nőtt. A lap szerint a luxemburgi érdekeltségbe tartozó tulajdonos 250 millió forint osztalékot vett ki, az eredménytartalékból kipótolva.

Nem pöfékeltünk eleget

A többi piaci szereplő rosszabb évet zárt. A Continental Dohányipari Zrt. árbevétele közel 2 milliárd forinttal csökkent, adózott profitja 616 millióról 268 millió forintra esett. Az Imperial Tobacco Magyarország Kft. forgalma több mint 20 százalékkal zuhant, ami az előző évi 600 millió feletti nyereséget közel 140 milliós veszteségbe fordította. Jelentősen, több mint 15 százalékkal esett a JTI Hungary Zrt. forgalma, miközben vesztesége az előző évi 2 milliárd forintról közel 3 milliárd forintra nőtt tavaly - írta a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat BBC: az Insta gyermekek bántalmazását népszerűsítő reklámokat futtatott
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 15:41
És ezzel a Facebook, valamint az Instagram anyacégének első jelzései szerint nem is igazán volt gond – írták.
Vállalat Informatikai cég olvad be a 4iG-be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:16
A Poli Computer PC öt regionális központot működtet, szeptember 30-án olvadnak be a 4iG Informatikai Zrt.-be.
Vállalat Éghet a ház a Volkswagen-csoportnál: eladják a focicsapatukat és a Bayern-részesedésüket is
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:49
Miután bejelentette a szerkezeti átalakítást a Volkswagen-csoport, eladhatja a Wolfsburg focicsapatát és több más klubban lévő részesedését.
Vállalat Futballklubokig érhet el a Volkswagen válsága
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:15
A Volkswagen pénzügyi problémáit a német rekordbajnok Bayern München futballcsapata is megérezheti.
Vállalat Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:49
Stratégiai befektetőként csatlakozik a Mobilfoxhoz az OTP Csoport kockázati- és magántőke-befektetőcége, a Portfolion; az egyedi prémium mobiltokokat gyártó és forgalmazó cég irányítása az alapító és többségi tulajdonos, Diller Kevin, valamint csapata kezében marad.
Vállalat Európai autógyárat venne a BYD
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:17
A magyarországi gyár után ez lenne a második összeszerelő bázis. 
Vállalat Nem akármilyen üzlet körvonalazódik a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:39
A befektetőket is tájékoztatták arról, hogy 100 százalékra emelnék tulajdonrészüket ebben a cégben.
Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG