3p
14 millió forintos bírságot kapott a Wáberer Hungária Biztosító: rossz volt a panaszkezelés és nem volt megfelelő az ügyféltájékoztatás sem.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) átfogó vizsgálatot végzett a Wáberer Hungária Biztosító Zrt.-nél, amely a 2013 februárjától a vizsgálat lezárásáig terjedő időszakot tekintette át. A jegybank által feltárt hiányosságok nem veszélyeztetik a biztosító megbízható működését - közölte a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szerve a Privátbankárral.

Ezeket hiába kerestük volna

Az MNB vizsgálatában egyebek közt megállapította: a biztosító az ügyfél-tájékoztatáshoz használt dokumentumaiban a jogszabályváltozásokat jelentős késedelemmel vagy egyáltalán nem vezette át.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződésekkel kapcsolatos tájékoztatókat, értesítőket (például a díjfelszólítást, törlésértesítőt) számos esetben határidőn túl küldte meg az ügyfelei részére, illetve panaszkezelése – ide értve annak szabályozását és a panaszok nyilvántartását is – több szempontból sem felelt meg a jogszabályi előírásoknak.

Kérdőjelek

Hiányosságokat talált a jegybank a biztosítási szerződések egyes tartalmi elemei kapcsán, és problémát jelentett az is, hogy a szerződés-nyilvántartó rendszer az ügyfélküldemények postázási dátumát az egyes szerződéseknél nem tartotta nyilván ellenőrizhető és kereshető módon. A Wáberer biztosító nyilvántartásából az ügyfél nyilatkozatának tartalma és beérkezésének ideje alapján nem állapítható meg mindenkor az sem, hogy a biztosító határidőben válaszolt-e a kárigényre.

Tartalmát tekintve több ponton hiányosak voltak a Wáberer biztosító által kötött kiszervezési szerződések, s több esetben az adatszolgáltatási kötelezettségeit sem teljesítette határidőben a kötvény-, és kárnyilvántartó szervek felé, illetve a jegybanki adatszolgáltatás sem volt minden esetben jogszabályszerű.

A kockázatkezelési rendszer esetében hiányzott a biztosító konkrét kockázati limitrendszere, és az azok megsértésekor alkalmazandó eljárások. Problémák merültek fel a biztosító szervezeti és működési szabályzatával, call centerének informatikai működésével és a számlarenddel kapcsolatban is.

14 millióba került a hanyagság

Az MNB mindezek nyomán határozatában kötelezte a Wáberer biztosítót, hogy szeptember 30-ig adjon számot a feltárt hiányosságok kijavításáról, továbbá 7-7 millió forint felügyeleti, illetve fogyasztóvédelmi bírságot is kiszabott a biztosítóra.

Utóbbi kapcsán – a vizsgálat egyenként nem jelentős fogyasztóvédelmi megállapításait összességükben is értékelve – súlyosító tényező volt, hogy a biztosító nem fordított kellő figyelmet a jogszabályok átültetésére, illetve a feltárt hiányosságok fokozták a biztosító és ügyfelei között eleve fennálló információs aszimmetriát.

Enyhítő körülményként került értékelésre azonban, hogy előbbiek tekintetében – a vizsgált időszak kezdetéhez képest – a biztosító jelentős javulást mutatott, illetve a megállapításokkal jelzett hibák kijavítása érdekében jellemzően már intézkedéseket tett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG