3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Három cégből kettő élt a társaságiadó-bevallás és befizetés halasztási lehetőségével: míg tavaly a június 3-iki határidőig 317 ezer cég vallotta be a társasági adót, idén csak 117 ezer – tájékoztatott Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Emlékeztetett rá, hogy június 3-án éjfélig kellett volna a beszámolót benyújtani, a társasági adót bevallani és megfizetni, a kormány azonban a koronavírus-járvány miatt felülírta a határidőre vonatkozó szabályokat, és négyhónapos halasztást adott a cégeknek, szervezeteknek.

A kedvező szabály nemcsak az adminisztrációs kötelezettség határidejét tolta ki szeptember 30-ig, hanem az adófizetését is - szögezte le az államtitkár. A bevallásokban szereplő 52 milliárd forint összegű adóból június 3-ig mindössze 32 milliárdot fizettek be, így az érintettek mintegy 20 milliárd forinttal gazdálkodhatnak tovább - részletezte Izer Norbert.

Izer Norbert államtitkár
Izer Norbert államtitkár

Az adatok egyértelműen rávilágítanak, hogy az adóügyi intézkedésre nemcsak egészségvédelmi okokból volt szükség - szögezte le az államtitkár. A halasztással három cégből kettő élt, elsősorban a kis- és középvállalkozások, amelyeknek az új szabály az adminisztrációs könnyebbség mellett anyagi segítséget is jelent - tette hozzá Izer Norbert. Nekik majd négy hónapjuk van még a beszámoló és ahhoz kapcsolódó bevallások elkészítésére. Ötféle adót érint a kormány négyhavi automatikus fizetési halasztása. Szeptember 30-ig ráér még befizetni az államkasszába a társasági adót, a kisvállalati adót, az innovációs járulékot, az energiaellátók jövedelemadóját és a helyi iparűzési adót - emlékeztetett az államtitkár.

A határidő-halasztás lett a kormány egyik leghatékonyabb intézkedése a koronavírus-járvány első szakaszában, hiszen több százezer cég, illetve szervezet élt az adókönnyítő szabállyal - hangsúlyozta Izer Norbert. Az adatokból egyértelműen kiderül, hogy a számviteli beszámoló halasztásával éltek a legtöbben. Éves beszámolót ugyanis nemcsak a cégeknek, hanem többek között az alapítványoknak, az egyesületeknek és a sportszövetségeknek is készíteni kell, mindezzel együtt június 3-ig 107 ezer beszámolót nyújtottak be, tízezerrel kevesebbet, mint társasági adóbevallást, amelyet a legtöbb civil szervezetnek nem is kell benyújtania.

Az államtitkár kitért azokra is, akiknek a határidő kitolása ellenére, mégis érdemes lehet minél előbb benyújtaniuk a társasági adóbevallásukat. Ők azok, akiknek visszajár az adó, amit az adóhivatal a bevallás beérkezésének napjától, számított harminc napon belül utal ki - fogalmazott az államtitkár. Elmondta, hogy tavaly június 3-ig benyújtott bevallásokban 68 milliárd forintnyi társasági adót igényeltek vissza, idén ennek alig több mint 20 százalékát, még csak 15 milliárd forintot. Megjegyezte, ha például egy társasági adót visszaigénylő cég még ma benyújtja a bevallását, akkor július 7-ig a bankszámlájára kerül a jogszerűen visszaigényelt adó összege.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
Vállalat Ön is beleszólhat, megmaradjon-e az ismert napocska a kamionokon!
Dobos Zoltán | 2026. október 29. 17:38
Új néven folytatja működését a Waberer’s International Nyrt., hogy a tőzsdei anyavállalat neve pontosabban tükrözze az elmúlt években jelentősen kibővült cégcsoport üzleti portfólióját. A Waberer’s névhez elsősorban a fuvarozás és a logisztika kapcsolódik, miközben a Gránit Biztosító és a Posta Biztosítók révén a biztosítás mára a csoport másik meghatározó pillérévé vált, és az ingatlanfejlesztési tevékenység is fokozatosan épül. A bejelentett névváltozást követően elsőként a holding ernyőmárkája újul meg, amelyet fokozatosan követ az operatív márkák megújulása is. Hogy a kamionokon megmaradjon-e a nemzetközileg is ismert mosolygós napocska, arról online szavazást indítanak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG