3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Lépjünk szintet – váljon láthatóvá hazai innovációs és befektetési ökoszisztéma hazai és regionális szinten is! Ezt a célt tűzték ki a szervezők a november 10-én Budapesten sorra kerülő Central European Ecosystem Summit (CEES) kapcsán, ahol felvonul a hazai szereplők színe-java, és számos elismert külföldi szakértő.

A Néprajzi Múzeum vadonatúj konferenciaközpontjában kerül megrendezésre a CEEcosystem Summit 2023. november 10-én. Ács Zoltán, a Magyar Fintech Szövetség (MAFISZ, illetve angolul HFA) elnöke, és az MBH Fintechlab ügyvezető igazgatója, az esemény egyik szervezője elmondta:

„Az esemény célja, hogy a hazai és regionális startupokkal foglalkozó, azok piacralépését támogató ökoszisztéma tagjai kapcsolódási pontot találhassanak. A startup konferencia összehozza a piaci szereplőket, vállalkozókat és iparági vezetőket, hogy együtt beindítsuk és feltérképezzük Közép-Európa dinamikus innovációs közösségét”.

A startup-ökoszisztéma szereplői közül előadnak a Startup Hungary, a Tőkeportál, a Pozi.io, a Future Founders, a HunBan, a frissen alakult ÓUVC, a Startup Grind és még számos szervezet vezetői. De előad az eseményen számos igen neves külföldi szakértő is: a legnagyobb brit crowdfunding platformot, a Seedrs-t alapító Jeff Lynn, az egyik legnagyobb befektetési platform, a Tel-Avivi OurCrowd partnere, Bán Dénes, a MOME innovációs központjának litván vezetője, Lasma Ivaska, valamint a régió egyik legnagyobb kockázatitőke-befektetője, a 500VC török regionális vezetője, Tunya Irkad is.

Több, az USA-ból hazánkba települt befektető, mint Jared Schrieber és a nemrégen az Interactive Venture Partners-hez csatlakozó Mary Alcantra is jelen lesz, ahogy az egyetemi startup programokat a Corvinus oldaláról bemutató Milos Milocsevics is. A hazai nagyvállalati szektort az MVM inkubátorának vezetője, Márton István képviseli - hogy csak néhányat ragadjunk ki az 50+ fős előadói gárdából.

November 10-én Budapesten viszik előre a hazai startup-ökoszisztéma ügyét. Fotó: Depositphotos
November 10-én Budapesten viszik előre a hazai startup-ökoszisztéma ügyét. Fotó: Depositphotos

A késő estébe nyúló eseményt egy zenés-táncos vacsora zárja a múzeumban. Másnap, szombaton délután folytatódhat a kapcsolatépítés az az Unicum túra során, amire a Zwack múzeumban kerül sor, ahol a Füves bár a spontán pitchelésre is helyet ad a Vallalkozas-okosan.hu workshopját követően.

A szervező csapat, a Tőkeportál.com, az InnoMaker Partners, a Tech In The City, a Startup Grind Budapest, az Óbuda Uni Venture Capital, az MBH FintechLab és a Magyar Fintech Szövetség számára kiemelten fontos a best practice-ek terjedése, az egymás hibából való tanulás, a tudásmegosztás, azaz az ökoszisztéma szervezése.

A részletes program és az igen kedvező árú jegyek az esemény weboldalán találhatóak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Hoppon maradhat, aki hétvégén EasyJet-tel repülne
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 15. 16:06
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az EasyJet légitársaság franciaországi vállalata légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt. A személyzet a folyamatosan és gyakran az utolsó pillanatban változó beosztások ellen tiltakozik.
Vállalat Mi vihette rá az MVM exvezetőit egy 50 milliárdba kerülő árfolyamügyletre?
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 15:09
Ezt próbálta kitalálni laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor. Bizonyosságot majd akkor lehet megtudni, ha az MVM volt vezetői a hivatalos jogi és könyvvizsgálói eljárások keretében részletes elszámolást adnak a 400 euró/forint feletti fedezeti tranzakcióról.
Vállalat Zöld jelzést kapott a 4iG, élesedik az új partnerség
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 18:53
Rábólintott a német hatóság két tranzakcióra.
Vállalat Nem teljesen átlátható – kiejtették Mészáros Lőrinc cégét egy fontos körből
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 11:39
Az MFB döntéséről Kapitány István is tájékoztatást adott.
Vállalat Elkezdték a Paksi Atomerőmű 2. blokkjának felterhelését
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 19:41
Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor – közölte a létesítmény a honlapján.
Vállalat Óriási tőkeemelés az állami tulajdonú banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 15:15
Ritka nagyságrendű üzleti döntés született az MFB-nél. 
Vállalat Patinás, több mint hetven éve alapított cég szűnhet meg Magyarországon
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 10. 08:54
Már több mint 4 éve húzódik Magyarország egyik legnagyobb és legrégebbi, hazai tulajdonban lévő téglagyárának a vesszőfutása. A Mályi Tégla Kft. az orosz-ukrán háborúval járó energiaválság miatt vált teljesen fizetésképtelenné, majd került felszámolási eljárás alá. Évekig úgy tűnt, hogy az állam mentőövet dobhat a cégnek, de most egy új tulajdonos érkezhet, akinek a tervei között nem szerepel a téglagyártási tevékenység folytatása.
Vállalat Magyar kézifegyver-gyártásról tárgyalt Washingtonban a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 8. 11:14
Jászai Gellért a kézifegyvergyártó Troy Industries vezetői mellett a J.P. Morgan képviselőjével is egyeztetett.
Vállalat Magas rangú amerikai kormányzati szereplőkkel tárgyalt Jászai Gellért
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 15:36
Az űr- és védelmi ipar volt az egyik fő egyeztetési pont.
Vállalat A Mol bebiztosította erre az évre az olajszállítást
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 17:13
Megállapodtak a horvát olajvezeték üzemeltetőjével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG