2p

Legkésőbb augusztus 15-ig megszűnik a tőzsdei társaság állami felügyelete.

A jelek szerint legfeljebb négy hónapig lesz állami felügyelet alatt a tőzsdei társaság, a Kartonpack Nyrt. Erről a parlamenthez benyújtott törvényjavaslat egyik paragrafusa rendelkezik. 

Mint arról beszámoltunk, április 17-én azonnali hatállyal állami felügyelet alá vonták a debreceni székhelyű Kartonpack Nyrt.-t. Ettől a naptól kezdve a magyar állam nevében a tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztos, Juhász Edit, a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkára járt el a cég élén.

A felügyelet alá vonás után rögtön lecserélték a cég vezetőségét, majd április legvégén a társaság könyvvizsgálójának megbízatását is megszüntették és újat neveztek ki a helyére. Ezzel van összefüggésben az is, hogy mivel a csere miatt késik a 2019-es éves beszámoló elfogadása és összeállítása, azt nem tudták időben közzétenni a Budapesti Értéktőzsde oldalán, ezért a Magyar Nemzeti Bank felfüggesztette a kereskedést a cég részvényeivel

Hogy ezen kívül mi történt az állami felügyelet alatt, biztosan nem tudni, véleményünk szerint a szerződések és a gazdálkodás, működés átvilágítására jó esély van. Ez a rendkívüli helyzet azonban legkésőbb augusztus 15-én megszűnik a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és egészségügyi készenlétről szóló törvényjavaslat egyik paragrafusa alapján. 

A dokumentum szerint 

"a veszélyhelyzet megszűnésével az állami felügyeletet meg kell szüntetni oly módon, hogy az állam felügyelet alatt történtekről a cég vezetését a Magyar Állam nevében eljáró személynek tájékoztatnia kell. A tájékoztatás megtörténtéig a cég vezetésének nincs teljes rálátása a céggel kapcsolatban történtekre, emiatt indokolt a tájékoztatásig tartó rövid átmeneti időtartamra az állami felügyeletet fenntartani a tulajdonosok védelme érdekében."

Ennek a tájékoztatásnak kell egy előre egyeztetett időpontban, de legkésőbb augusztus 15-ig megtörténnie. A tájékoztatást követő napon az állami felügyelet is megszűnik. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Egy csapásra 13 százalékkal hízik az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:13
Régiós nagypályást tudhat magáénak a bank, ha sikerrel zárul ez az ügylet.
Vállalat Akkora bírságot kapott az AliExpress, hogy a Holdról is látszik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:57
Nem jártak el kellő gondossággal. 
Vállalat Odavertek a kerozinárak és a vonakodó utasok a Ryanair profitjának
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:46
Azt meg még nem látják, mi jöhet a második félévben.
Vállalat Nagy bejelentés a Teslától – magához tér az európai villanyautópiac?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 10:39
Jó évre számítanak.
Vállalat Újabb fordulat az IKEA-sztrájk ügyében
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 12:41
Egy hetes türelmi időt kapott az IKEA a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetétől (KASZ), hogy érdemben reagáljon a dolgozók 6 százalékos alapbéremelési igényére, ez idő alatt a szakszervezet nem hirdet újabb sztrájkot. Ha a svéd bútoráruházlánc továbbra is elutasító marad, egész napos munkabeszüntetéseket szerveznek a vállalat számára legfájdalmasabb időpontokban, miután az elmúlt héten öt alkalommal tartottak rövidebb sztrájkot.
Vállalat Ötmilliárd dollárt is hozhat a koleszterincsökkentő tabletta
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 09:23
Nagyot kaszálhat a gyógyszergyár a most megkapott engedéllyel.
Vállalat Már 325 millióan tejelnek a Netflixnek, meg is látszik az eredményeken
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 08:09
Részvényenként 80 centes eredmény.
Vállalat Microsoft-partneri minősítést szerzett a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 11:13
A sikerben a 4iG-csoporthoz tartozó telekom-szolgáltató, a One is osztozik.
Vállalat Nem kaptak béremelést, csütörtökön is sztrájkolnak a magyarországi Ikeákban
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 08:07
Az Ikea vezetősége elzárkózott az egységes, 6 százalékos fizetésemeléstől. A szakszervezet eredetileg csütörtök reggel 6 óráig tervezte a munkabeszüntetést, ezt 15 óráig meghosszabbították.
Vállalat Újabb tőkeemelést készít elő a kínai DeepSeek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 15:02
Újabb tőkebevonásra készül a kínai mesterségesintelligencia-fejlesztő DeepSeek mintegy 500 milliárd jüanos, hozzávetőleg 74 milliárd dolláros vállalatértékelés mellett, miközben megkezdte egy sanghaji tőzsdei bevezetés előkészítését is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG