1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Az LG Electronics először jelentett negyedéves veszteséget kilenc év után.

Az LG Electronics dél-koreai szórakoztatóelektronikai gyártó kilenc év után először zárt negyedévet üzemi veszteséggel. A háttérben részben az amerikai vámok, a szezonális hatások, illetve a vállalati szintű létszámleépítési program egyszeri költségeinek hatása állnak - tette közzé a cég a honlapján pénteken.

Nem végleges számítások szerint a vállalat üzemi vesztesége a december végével záródott negyedik negyedévben 109,4 milliárd won (75,3 millió dollár, 100 won=22,7 forint) volt, szemben az egy évvel korábbi 135,4 milliárd won (93,1 millió dollár) üzemi nyereséggel. Ez az első veszteség 2016 vége óta.

Az elemzői várakozások átlagában 7,86 milliárd won üzemi nyereség szerepelt a negyedévre.

Az LG Electronics negyedéves bevétele 4,8 százalékkal, 23 ezer 850 milliárd wonra emelkedett. Az LG múlt évi üzemi nyeresége 27,5 százalékkal, 2480 milliárd wonra (1,7 milliárd dollár) esett, miközben a bevétele 1,7 százalékkal rekordszintre, 89 ezer 200 milliárd wonra (61,4 milliárd dollár) nőtt – áll a cég közleményében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A Dior visszasettenkedik az orosz piacra
Elek Lenke | 2026. március 21. 17:17
A francia luxuscikkeket gyártó vállalat várhatóan újra megnyitja két oroszországi zászlóshajó üzletét.
Vállalat Drasztikus lépésre szánta el magát egy légitársaság az olajárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 13:56
Csökkentik a járatok számát.
Vállalat Tudatosabban építené vállalkozását? Ezt a podcastet nem hagyhatja ki!
PR | 2026. március 20. 17:21
A Garantiqa támogatásával készült Cégkassza Podcast azoknak szól, akik szeretnének tisztábban látni a vállalkozói pénzügyek, finanszírozási lehetőségek és kkv-trendek világában. Hiteles vendégek, aktuális témák, közérthető beszélgetések — minden, ami a tudatos üzleti döntésekhez kell.
Vállalat Minden harmadik dolgozótól megvált tavaly az egyik legnagyobb kínai techvállalat
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 13:08
Közzétette tavalyi eredményeit az Alibaba: a legérdekesebb adat, hogy az év elején még 194 ezres cégnél év végén már csak 128 ezren dolgoztak. Emellett a profit bezuhant, és a bevétel elmarad a várakozásoktól.
Vállalat Kedvező hírt kapott Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 09:50
Lezárult a Hernádi Zsolt ügyében indított úgynevezett megfeleltetési eljárás – közölte a Mol a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Vállalat Felfedte idei terveit a Szegeden is beruházó kínai BYD
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 07:27
A BYD kínai autómárka nem lassít az erőteljes európai terjeszkedés ütemén az idén: 35 országban kiépített több mint 1000 egységből álló hálózatát 2000 fölé bővítené az év végéig. Magyarországon pedig a tavalyi 14-ről 30-ra növelné a márkakereskedések számát, lefedve ezzel a piacot – tájékoztattak a a BYD Hungary vezetői.
Vállalat Egy új csodafegyver tűnt fel, ez oldhatja meg a magyar munkaerőpiac problémáit?
Imre Lőrinc | 2026. március 18. 19:41
Megtorpant idén januárban a magyarországi munkaerőpiac: a foglalkoztatottak száma csökkent, a munkanélküliségi ráta pedig nőtt. A gyógyírt a hazai belső munkaerőtartalék és a vendégmunkások mellett egy idehaza még kevésbé elterjedt foglalkoztatási modell, a „gig economy” hozhatja el.
Vállalat Parádés évet zárt 2025-ben a Waberer's Csoport
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 19:21
A Waberer’s International Nyrt. 816,2 millió euró konszolidált árbevételt ért el 2025-ben, ami 7,7 százalékkal haladja meg az előző évi értéket, a negyedik negyedévben pedig 213,4 millió euró árbevételt ért el, ami 16 százalékkal magasabb 2024 azonos időszakához képest – tudatta a logisztikai szolgáltató vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Vállalat Az Alteo most Banán villantott
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 17:20
Üzembe helyezték az Alteo ötödik, 20 megawattóra kapacitású villamosenergia-tárolóját a Komárom-Esztergom megyei Bana községben
Vállalat A nehézségek ellenére jó éve volt az Audi Hungariának
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 14:20
A leányvállalat növelte árbevételét és adózás utáni nyereségét is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG