4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Idén öt magyar vállalat fért a közép-kelet-európai régió leggyorsabb fejlődő 500 cége közé.

A Deloitte által évente összeállított Technology Fast 500 rangsor immár tizenötödik alkalommal veszi számba a leggyorsabban növekvő technológiai, internetes és telekommunikációs cégeket, valamint az élettudományokkal és tiszta technológiákkal foglalkozó vállalatokat az EMEA-térség 28 országában, a megelőző négyéves időszak alatt elért százalékos árbevétel-növekedésük alapján.

Csűrös Balázs

„Az EMEA, az amerikai, illetve az ázsiai és csendes-óceáni térség programjainak jobb összehangolása érdekében a növekedést az eddigi öt év helyett most négy évre vetítve vizsgáltuk, amelynek eredményeképpen a 2014-es, 1711 százalékos átlagos növekedési ráta 2015-ben 1012 százalékra csökkent. A rövidebb időszak ellenére azonban az összesített győztes Catawikinek így is komoly gratuláció jár, hiszen még így is látványos, 45080 százalékos növekedési rátát könyvelhet el. A Fast 500-rangsor eredményei a régió technológiai szektorának erejét bizonyítják, egyben iránytűként is szolgálhatnak a régiós vállalatvezetők számára” – mondta Csűrös Balázs, a Deloitte Technology Fast 500 hazai programvezetője.

45 000 százalékos növekedés

A 2008-ban alapított Catawiki online aukciós ház hetente több mint 100 adásvételt bonyolít le 80 különleges kategóriában, mint például veterán autók, gyűjthető kártyák és filmekhez kapcsolódó relikviák. A Catawiki az elmúlt négy évben páratlanul magas, 45080 százalékos árbevétel-növekedést produkált, szakosodott árverezői havonta átlagosan 12 millió látogatót felügyelnek.

Az első tíz helyezett 2015-ben

 

Vállalat

Ország

Négyéves

árbevétel-növekedés

Iparág

1.

Catawiki

Hollandia

45 080 %

Internet

2.

iZettle AB

Svédország

30 114 %

Szoftvergyártás

3.

Zerto

Izrael

24 088 %

Szoftvergyártás

4.

WorldRemit, Ltd.

Egyesült Királyság

20 385 %

Szoftvergyártás

5.

Taboola

Izrael

13 797 %

Internet

6.

Skyscape Cloud Services Ltd

Egyesült Királyság

13 391 %

Távközlés

7.

Secret Escapes

Egyesült Királyság

7 818 %

Internet

8.

Clean Marine As

Norvégia

7 260 %

Tiszta technológia

9.

Grove Solutions Ltd

Egyesült Királyság

6 649 %

Távközlés

10.

Etrinell As

Norvégia

6 033 %

Szoftvergyártás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az idei Technology Fast 500-rangsor teljes mezőnyének 52 százaléka a szoftveripart képviseli, míg az iparágak közötti versenyben második helyen az internetes szektor áll 18 százalékkal. A listát a távközlési szektor (10%) folytatja, melyet sorrendben a hardver (10%), az élettudományok (6%) és a tiszta technológiák iparágai (4%) követnek.

A legtöbbször szereplő ország – immár öt egymást követő évben – idén is Franciaország lett: 87 céggel képviseltetik magukat az összesítésben, őket az Egyesült Királyság (72) és Norvégia (50) követik a dobogón.

Magyar cégek a listán

Magyar vállalatok eredményei a Fast 500 listán

Helyezés

Cégnév

Négyéves árbevétel-növekedés

Iparág

70.

Szallas.hu Kft.

1209 %

Internet

218.

Gravity Research & Development Zrt.

466 %

Kommunikáció

223.

GPS Tuner Kft.

452 %

Szoftvergyártás

452.

Unas Online Kft.

240 %

Internet

477.

JátékNet.hu Webáruház Kft.

221 %

Internet


 

 

 

 

 

 

 

Internetes, illetve kommunikációval vagy szoftverfejlesztésekkel foglalkozó magyar cégek fértek fel a Deloitte idei ötszázas listájára. A 2015-ös közép-kelet-európai Fast 50 verseny harmadik helyezettje, a Szallas.hu Kft. 1209 százalékos árbevétel-növekedésével idén is bekerült a legjobb száz cég közé.

466 százalékos növekedésével a Gravity Research & Development Zrt. a 218. helyezést érdemelte ki, őket a GPS Tuner Kft. (452%, 223. hely), az Unas Online Kft. (240%, 452. hely) és a JátékNet.hu Webáruház Kft. (221%, 477. hely) követi.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Újabb céget ölel magához az Nvidia
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:56
Közel 12 milliárdét veszik meg a Hugging Face-t.
Vállalat Nem elég, hogy van bevétel: az sem mindegy, mikor érkezik meg a pénz
PR | 2026. szeptember 3. 14:32
Nő a forgalom, de egyre több pénz áll a cégek közötti követelésekben. A magyar vállalkozások 2025-ben is növekedési pályán maradtak: az aktív cégek összesített nettó árbevétele megközelítette a 184 ezer milliárd forintot, ami 3,5 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest. A növekvő üzleti aktivitás ugyanakkor egy kevésbé látványos jelenséget is magával hozott: egyre több pénz ragad bent a vállalkozások közötti követelésekben.
Vállalat Elon Musk a 4iG-vel kötött együttműködésről posztolt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 11:20
Elon Musk, a SpaceX elnöke és Gwynne Shotwell, a vállalat operatív igazgatója is saját X-oldalán hívta fel a figyelmet a 4iG Csoport és a SpaceX között létrejött, Európában úttörőnek számító együttműködésre, amelynek híre a vezetők követőtáborának köszönhetően így közel 250 millió emberhez juthat el világszerte.
Vállalat Sorra lépnek a magyar bankok, élénk versenyt indított el a Revolut
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 08:52
Az új ügyfeleket akár százezer forintnál is több ajándékpénzzel kecsegtető akciók mellett már minden, lakossági számlavezetést kínáló banknál megjelentek a nulla forintos havi díjú csomagok is – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A számlavezetési díj elengedése mellett az egyéb kedvezményekkel sem fukarkodnak a hazai bankok, amelyek már nemcsak egymással versenyeznek így az ügyfélszámlákért, hanem az idén magyar fióktelepet nyitó Revoluttal is.
Vállalat Nagy bejelentés, megugrott a magyar állam befolyása a Molban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 06:28
A szavazati jogban történt változásokról tett bejelentést a Budapesti Értéktőzsde honlapján a Mol Nyrt. A magyar állam 15,24 százalékos szavazati arányhoz jutott.
Vállalat Alacsonyabb villanyszámlát szeretne? Akkor van egy jó hírünk
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 16:59
Szeptembertől igényelhető, jövőre lép életbe az MVM új, dinamikus áramtarifája – közölte a társaság a honlapján.
Vállalat Magyarország piacvezető takarmánygyártója görög akvizícióval erősít
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 16:23
Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági cégcsoportja, az UBM sikeresen lezárta Görögország egyik vezető takarmánygyártója, az EL.VI.Z. A.E. többségi tulajdonrészének megvásárlását. Ezzel hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégének teljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi egymillió tonnás szintet.
Vállalat Indul keddtől a kötelező nyugtaadat-szolgáltatás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 06:51
Szeptember 1-én elindul a kötelező nyugtaadat-szolgáltatás, de az év végéig a NAV nem bírságol, hanem segít. A következő négy hónap arra szolgál, hogy minden érintett kipróbálhassa a rendelkezésére álló megoldásokat, és megtalálja azt, amelyikkel a legegyszerűbben tudja teljesíteni új kötelezettségét – közölte az adóhatóság.
Vállalat Olyat jelentett az Nvidia, hogy az elemzők is leestek a székről
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 10:52
De a következő negyedévre még vadabb számokat várnak.
Vállalat Atomreaktorokat is telepítene a 4iG új üzletága
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 10:39
Önálló energetikai holdingot hoz létre a vállalat, komoly tervekkel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG