3p
Kötelezettségvállalással zárult a Google elleni versenyfelügyeleti eljárás.

A Gazdaségi Versenyhivatal a Google tájékoztatási gyakorlatát vizsgálta a Google-fiókban elérhető „Internetes és alkalmazástevékenység”, a „Hirdetések személyre szabása” funkciók adatkezelésével, valamint az Allo chatkliens végpontok közötti titkosításával kapcsolatban – írja a GVH közleményében. A versenyhatóság nem adatvédelmi szempontból értékelte a termékek kommunikációját, hanem azt vizsgálta, hogy a fogyasztó a tájékozott ügyleti döntéshez szükséges mértékben és módon kapott-e információt a Google adatkezeléséről.

Az Allo chatkliens vonatkozásában a tájékoztatási gyakorlatot illetően a GVH a Google önkéntes vállalásainak teljesítését írta elő. A haság arra a következtetésre jutott, hogy az esetleges sérelem – az Allo adatkezelésével kapcsolatos tájékoztatások miatt – hatékonyan kezelhető az eljárás alá vont kötelezettségvállalási csomagjával, így a közérdek védelme biztosítható.

A GVH kifogásolta, hogy a Google nem adott olyan közvetlen tájékoztatást Allo chatkliens ismertetése, telepítése és használata során a fogyasztók adatainak kezeléséről, ami szükséges lehet a tájékozott fogyasztói döntéshez. Ilyen jellegű tájékoztatás nélkül a fogyasztó ugyanis hiányos információkkal bírhat a termék jellegéről, természetéről és a használat ellentételezéséről.

Nagy eredmény nemzetközi szinten

A Google kötelezettségvállalása értelmében létrehoz egy aloldalt az Allo adatkezeléséről az Allo Súgó weboldalon, ahol aloldalt a fogyasztók számára érhetően és kiegyensúlyozottan – azaz a döntési lehetőségeket, jogokat és az esetleges kötelezettségeket nem eltúlozva és nem is kisebbítve – szövegezi meg a leírást. Vállalta továbbá, hogy a tájékoztatást a webáruházak leírásaiban könnyen, azaz hosszas görgetés nélkül, a bevezető szöveget követő első bekezdésben teszi elérhetővé.

Mindemellett 2018. negyedik negyedévében a YouTube csatornán egy napos, grafikus edukációs bannert tesz közzé azzal az üzenettel, hogy a Google gyűjti és kezeli személyes adataikat, és javasolja az adatvédelmi irányelvek és beállítások átnézését.

A GVH megállapította, hogy nem volt jogsértő az Allo chatkliens kapcsán vizsgált másik magatartás: a végpontok közötti titkosításra vonatkozó állítás. A Hivatal megszüntette továbbá a versenyfelügyeleti eljárást az új Google-funkciók adatkezelésével kapcsolatos kereskedelmi gyakorlat tekintetében. Hozzátették: a kötelezettségvállalás eredményeként módosuló kereskedelmi gyakorlat túlmutat az adott ügyön, hiszen nemcsak a magyar nyelvű tájékoztatásokat érinti: az adatkezelési aloldalt egyidejűleg még 44 nyelvre fordítják le.

Pofátlanul átvágott mindenkit a Google: még mindig gyűjtik az adatokat?

Úgy tűnik, a vállalatóriás mégsem tett eleget a hatályos törvényeknek és továbbra is megőriz minden személyes információt az általunk meglátogatott helyekről. A vizsgálat alapján be is perelik a céget, mivel megkerülte a nemrégiben bevezetett rendelkezést a személyes adatok gyűjtésével és tárolásával kapcsolatban. Összeszedtünk pár tippet, ami segíthet megvédeni az internetre felvitt adatainkat. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG