4p
Úgy tűnik, a vállalatóriás mégsem tett eleget a hatályos törvényeknek és továbbra is megőriz minden személyes információt az általunk meglátogatott helyekről. A vizsgálat alapján be is perelik a céget, mivel megkerülte a nemrégiben bevezetett rendelkezést a személyes adatok gyűjtésével és tárolásával kapcsolatban. Összeszedtünk pár tippet, ami segíthet megvédeni az internetre felvitt adatainkat.

Úgy tűnik, mit sem ért az adatvédelemmel kapcsolatos szabályozás, az egyik internetóriás ugyanis nem változtatott semmit sem a működésén a vádak szerint. Egy frissen beadott kereset szerint ugyanis a Google még mindig rögzíti az Android és az iPhone felhasználók által meglátogatott helyszíneket, hiába adtak lehetőséget ennek kikapcsolására – írja a Reuters.

A pénteken beadott vádirat szerint a Google félrevezette felhasználóit, állításuk szerint ugyanis a helyszínelőzmények (location history) kikapcsolásával a vállalatnak és harmadik feleknek nem lesz majd joguk követni a felhasználókat. A vádak alapján hiába kapcsolják ki ezt a szolgáltatást, a rendszer továbbra is rögzít mindent.

Megtalálták a kiskaput?

A san diegoi szövetségi bíróság szerint a Google egyszerűen nem teljesítette az általa vállaltakat. A felperes most csoportos beadványt nyújtana azokat az Android vagy iPhone felhasználókat felkarolva, akik már kikapcsolták ezt a funkciót. A vizsgálat során felmérik, milyen szinten megy mindez ellene a hatályos törvényeknek, illetve milyen szinten éltek vissza a személyes jogokkal.

Szorul a hurok: újabb pert indítanak a Facebook és a Google ellen

Mindkét cég ellen eljárást indítottak, mert nem tartják be a hatályos törvényeket. További részletek >>>

A Google nem reagált a felmerülő vádakra, a felperes szerint viszont a vállalatóriás a felhasználók által letöltött alkalmazásokon keresztül kerülte ki a rendszert, és tudott információkat gyűjteni a felhasználókról.  Hozzátette: a Google kifejezett célja, hogy folyamatosan figyelje a felhasználókat, amit utána harmadik félnek is tud továbbítani. A Google segítség szekciójában most már fel van tüntetve, hogy a helyszínelőzmények inaktiválása nem akadályozza meg más applikációk számára a helyszíninformációk gyűjtését – ezen programoknak pedig gyakran a Google egy-egy szoftvere a szolgáltatója.

Így védekezhetsz

A Google – nem meglepő módon – kifejezetten sok információt gyűjt a felhasználóiról. a vállalat nem veri nagy dobra ezt a tényt, ugyanakkor nem is titkolhatja. A megfelelő ismeretekkel könnyedén megnézhetjük, milyen információkat is szereztek meg rólunk. (az alábbi linkek csak akkor működnek, ha előbb bejelentkezünk a Google-fiókunkba)

Elsősorban a keresési előzményeket gyűjtik a felhasználókról, ebből ugyanis rengeteg következtetést lehet levonni a későbbi hirdetések irányításánál. Ezt legegyszerűbben a My Activity oldalon tekinthetjük meg és törölhetjük. Ha végleg szeretnénk a keresési előzmények követésének leállítását, akkor azt ezen az oldalon tehetjük meg a Web & App Activity inaktiválásával.

A hangalapú kereséseket szintén minden alkalommal felveszi a Google, így mi is visszahallgathatjuk, pontosan hogyan és mire kerestünk rá. Ennek törléséhez a Voice & Audio Activity oldalon kell kikapcsolni a funkciót.  A helyelőzményeket az Idővonalunkon tudjuk megnézni, ide kattintva pedig ki is kapcsolhatjuk könnyedén.

A legérdekesebb információkat a hirdetések pontosabbá tételéhez gyűjtik, ha be vagyunk jelentkezve, itt részletes képet kaphatunk arról, milyen profilt állítottak össze rólunk előzményeinket vizsgálva, például a nemünk, korosztályunk és elsődleges érdeklődési körünkre vonatkozóan. Ezen az oldalon kikapcsolhatjuk a célzott hirdetéseket is.

Gondolnád? Több, mint egymillió dollárt érsz az interneten

A Facebook-botrány és az alig egy hete bevezetett GDPR árnyékában megkerülhetetlenül felmerül az adatvédelem és az identitás megőrzésének kérdése. A közösségi média önmagában is követi a mozgásunkat a virtuális térben, ennél azonban fontosabb, hogy a legtöbb információt önként adjuk meg magunkról. Hogyan maradhatunk biztonságban? Mi a legdrágább adat, amit tudhatnak rólunk? A BrainBar konferencián ez is kiderült. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Az ANY 40 százalékkal növelte nyereségét az első félévben
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 19:58
Az ANY Biztonsági Nyomda nettó eredménye 5,33 milliárd forintra nőtt – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közzétett beszámolóban.
Vállalat Az MBH bankban a Matolcsy kör már nem tulajdonos
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 18:00
A Quartz Befektetési Alapkezelő Zrt. részesedése immár nulla, közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Vállalat A WING eladta 18 lakásprojektjét Lengyelországban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 14:05
Rekordértékű, több mint 223 milliárd forint (2 405 millió PLN) összegű megállapodás született a WING többségi tulajdonában lévő Echo Investment által fejlesztett, valamint a vállalat résztulajdonában álló Resi4Rent bérlakásplatform portfoliójának valamivel több mint felének értékesítéséről.
Vállalat Véget ért a sztrájk az Egyesült Államokba legtöbb járatot indító légitársaságnál
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 13:41
Az Air Canada és a légiutas-kísérők szakszervezete előzetes megállapodást kötött, amellyel véget ér a napok óta tartó sztrájk.
Vállalat Trump lemásolná Nagy Márton ötletét
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 12:59
Az amerikai Eli Lilly árat emelt Nagy-Britanniában, miközben a dán Novo Nordisk az Egyesült Államokban csökkentette a fogyasztó gyógyszer árát. 
Vállalat Nem akármilyen befektetők érkeznek az Intelbe
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 11:37
A Trump-kormányat és a Softbank is beszállna az Intelbe. A chip-gyártó üzletág felvirágoztatása a cél. 
Vállalat Felére csökken a fogyasztó csodaszer ára
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 09:47
A felére csökkenti a legnépszerűbb gyógyszerének árát a Novo Nordisk. 
Vállalat A füstben nemcsak az egészség vész el, hanem az igazság is?
Natív tartalom | 2025. augusztus 18. 14:22
Az internet által az emberiség történetében először jutottunk el oda, hogy bárki szinte bármiről bármikor információhoz juthat. Egy kattintással válhatunk szakértővé bármilyen témában, legalábbis látszólag. A valóság azonban árnyaltabb: a „korlátlan tudás” korszakában a bizonytalanság, az álhírek és a tévhitek is minden korábbinál gyorsabban terjednek.
Vállalat Kirobbanó erőben a hazai tőzsde prémiumpapírja
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 08:57
Javuló hatékonyság mellett 20 százalék felett bővült az AutoWallis árbevétele az első félévben.
Vállalat Itt az MNB és a bankok közös nagy dobása, ezzel mindenki jól jár
Herman Bernadett | 2025. augusztus 15. 05:49
Szeptemberben indul a Magyar Nemzeti Bank (MNB) minősített vállalati hitelprogramja (MVH), amelyben már több bank is jelezte, hogy részt venne. Az Erste is ezek közé tartozik, Cselovszki Róbert, a hitelintézet vezérigazgató-helyettese reméli, hogy a kezdeményezés fellendítheti az elmúlt években padlóra került vállalati hitelezést. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG