2p

Több mint hét évtizedes mélypontra zuhant a brit autóipar termelése szeptemberben, mindenekelőtt a Jaguar Land Rover (JLR) elleni kibertámadás miatt, amely az egész múlt hónapra megbénította a legnagyobb brit autóipari csoport működését.

 

A brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) pénteken Londonban ismertetett havi összesítése szerint szeptemberben 51 090 személyautót gyártottak Nagy-Britanniában, 27,1 százalékkal kevesebbet, mint a tavalyi azonos hónapban. Az SMMT kiemeli pénteki beszámolójában, hogy 1952 óta, vagyis az utóbbi 73 évben ez a leggyengébb szeptemberi termelési adat.

A zuhanás elsődleges oka a szakmai szervezet szerint az indiai Tata Motors ipari konglomerátum tulajdonában lévő Jaguar Land Rover elleni kibertámadás volt. A JLR szeptember 2-án jelentette be, hogy kibertámadás érte, és ennek elhárítása érdekében leállította gyártásirányító informatikai rendszereit. Emiatt a cég teljes hazai és külföldi termelése is leállt, és csak október elején indultak újra a gyártási folyamatok, akkor is csak fokozatosan.

A kibertámadások figyelemmel kísérésére és hatásuk elemzésére szakosodott, a brit biztosítási piac által létrehozott szakértői szervezet – Cyber Monitoring Centre (CMC) – e héten ismertetett számításai szerint a Jaguar Land Rover elleni kibertámadás 1,9 milliárd font (852 milliárd forint) veszteséget okozott az autóipari cégnek. A CMC szerint ez volt az egyetemes brit gazdaságtörténet eddigi legköltségesebb kiberincidense.

A szervezet szerint a JLR elleni kibertámadás az autóipari csoport ötezer beszállító cégét is érintette, és a termelés 2026 januárja előtt várhatóan nem is áll helyre teljes mértékben. A brit autógyártók és autókereskedők szövetségének pénteken bemutatott havi összesítése szerint a teljes brit járműipari termelés – a kereskedelmi haszonjárművekkel együtt – éves összevetésben 35,9 százalékkal zuhant szeptemberben. Ez azt jelenti, hogy a tavaly szeptemberben előállított 84 682 jármű után a múlt hónapban csak 54 319 jármű készült Nagy-Britanniában. A hazai értékesítés szeptemberben 41 százalékkal, az export 33,8 százalékkal csökkent éves összehasonlításban. Az SMMT adatai szerint a Nagy-Britanniában gyártott járművek 73,9 százaléka exportpiacokon talált gazdára a múlt hónapban.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG