6p
A korrupcióellenes Transparency International Magyarország (TI) 66 állami cég átláthatóságát vizsgálta, az eredmény pedig igen vegyes volt. Legtöbb cég alig tesz közzé valamilyen információt a gyakorlatairól, de problémás a fontosabb adatok láthatósága. Etikai kódexet alig találni, de a fontos adatok, szerződések és nyilatkozatok sem érhetők el egykönnyen.
Az átláthatóság hiánya a korrupció melegágya.

A Nyílt Társadalom Intézet (Open Society Institute - OSI) által támogatott, magyar állami vállalatokkal kapcsolatos kutatás két irányba terjedt ki. Egyrészt a TI azt ellenőrizte, hogy a hazai állami cégek mennyire tartják be a magyar törvényeket – vagyis azok az adatok nyilvánosak-e, amelyeket a szabályok szerint kötelező nyilvánosságra hozni. (Ezt mutatja be a tanulmányban az ún. törvénytisztelet index – TTI).

Másrészt a korrupcióellenes szervezet azt vizsgálta, hogy a kötelező közzétételen túlmenően mit tesznek a vállalatok azért, hogy a fontosabb adataik, szerződéseik, nyilatkozataik könnyen elérhetőek legyenek. Ilyen lehet például az etikai kódex bemutatása a honlapon, a bejelentővonal, illetve a korrupció elleni intézkedések nyilvánossága, vagy a megfelelőségi (compliance) osztály működtetése. (Ezeket a tényezőket veszi számba az ún. ajánlott közzétételi lista index – ALI.) 

Látható a fejlődés, de nem mindenhol

A másfél éve indult projekt keretében immár másodszor méri fel az állami vállalatokat a TI. Ennek a projektnek a keretében ugyanezt a 66 állami vállalatot 2013-ban már vizsgálta a szervezet. Az akkori és a mostani vizsgálatból az derül ki, hogy a törvények betartásában fejlődtek az állami cégek.

A törvénytisztelet indexben a vállalatok 2013-hoz képest több mint 30 százalékos javulást értek el: átlagosan 61 pontot kaptak (a 100-ból) a korábbi 46 helyett. Ez jelentős javulás, de tekintettel arra, hogy a törvény mindenkire nézve kötelező, ezért e mutatót illetően minden állami vállalat számára alapkövetelmény kellene, hogy legyen a maximális 100 pont elérése. A TTI-nál sokkal rosszabb a helyzet a közzététel ajánlott elemei alapján készült és a jelenlegi adatfelvétel során először alkalmazott indexben (ALI), ebben 29 pont volt a vizsgált vállalati kör átlaga.

Ők teljesítettek a legjobban

A törvénytisztelet indexben a 2013-as adatfelvételkor a vállalatok többsége a gyengén teljesítő 25-50 pont közötti tartományba esett, jelenleg a felső, 75-100 pontos tartományba esők aránya a legnagyobb. A 2015-ös kutatás alapján két vállalat is elérte a maximális pontszámot: a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. és a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt.

A TI kutatása azt mutatja, hogy még mindig van 6 cég, amely a 0 és 25 pont közötti sávba esik, vagyis ezek a vállalatok súlyos és nehezen magyarázható mulasztásban vannak a törvények betartását illetően.

Van büntetés?

A kutatás során kiderült, hogy számos állami vállalat azért nem tesz eleget a közadatok közzétételére vonatkozó kötelezettségének, mert vitatja, hogy az információszabadságról szóló törvény értelmében közfeladatot ellátó szervnek minősülne. Akadt olyan vállalat is, amely arra hivatkozott, hogy a közbeszerzésekről szóló törvény nem vonatkozik rá, így nem kell számot adnia a közbeszerzéseiről.

Jelenleg nincs megfelelő szabályozás a közzétételi követelmények betartásának rendszeres ellenőrzésére és szankcionálására sem, csak azokat a vállalatokat vizsgálják, amelyekkel szemben a mulasztással kapcsolatban bejelentés érkezett.

Máson is lehetne csiszolni

Sokat tehetne, de egyelőre úgy tűnik, nem élnek a lehetőséggel. Egyetlen vállalat, a Szerencsejáték Zrt. ért el 75 pont feletti eredményt, a többség a 0 és 25 pont közötti tartományba esett. A TI tanulmánya több kirívó példát sorol fel: zéró toleranciát mindössze két cég tanúsít a korrupcióval szemben, etikai kódexet pedig összesen 11 honlap tartalmaz. Ha egy állami vállalat munkatársa mutyit lát a kollégái között, és azt szeretné jelenteni a vállalaton belül, akkor komoly gondban van. A bejelentés módját, az ehhez szükséges címeket, ügyvédeket ugyanis csupán 10 állami cég honlapján lehet megtalálni.

Mit tehetünk?

Az elmúlt évben a TI célzott, többszereplős munkacsoportüléseket szervezett állami vállalatok és a tulajdonosaik, a minisztériumok és a jogszabályalkotók részvételével, hogy javuljon az átláthatóság és az adatközlés gyakorlata. A munkacsoportüléseken kiderült, hogy a modern vállalatirányítás eszközeinek elterjedése, az integritás alapú vállalatvezetés térnyerése az állami cégeknél hosszabb időt vesz igénybe, első lépésként a vállalatoknak ki kellene alakítaniuk azokat a mechanizmusokat, amelyek ezt előmozdítják.

Az egyeztetéseken a jogszabályi környezet is napirendre került és a cégek a különböző jó vállalati gyakorlatokat is megosztották egymással. Figyelemre méltó, hogy azok a vállalatok, amelyek elfogadták a meghívást, és részt vettek ezeken a megbeszéléseken jelentősebb fejlődést értek el a közzétételben, mint azok, amelyek távol maradtak.

Az előbbiek a 2013-as felmérésben (a törvénytisztelet indexben) 51 pontot kaptak, a mostani vizsgálatban azonban már 79 pontot teljesítettek. Azok a cégek azonban, amelyeknek a képviselői a munkacsoportüléseken nem vettek részt, a jelenlegi kutatásban átlagosan mindössze 50 pontot értek el, 43 pontról indulva.

A munkacsoportülések és a kutatás tanulságait figyelembe véve a TI azt javasolja, hogy a kormány zárja be végre a kiskapukat, és módosítsa az információszabadságról és az információs önrendelkezési jogról szóló törvényt. A cél az lenne, hogy a köztulajdonban álló, illetve nemzeti vagyonból gazdálkodó társaságok ne tudják kikerülni a közérdekű adatok megismerésére és közzétételére vonatkozó rendelkezéseket.

Nem csak jogszabályra van szükség, szemléletváltásra is

A felelős vállalati magatartásról és az átláthatóság üzleti előnyeiről szólva Angyal Ádám, a Budapesti Corvinus Egyetem Vezetéstudományi Intézetének professzora kiemelte: „Az üzleti fair play fontos eleme a ’nyilvánosságképesség’. Ezt átláthatóságnak hívjuk.”

A TI álláspontja szerint a visszaélések csak akkor akadályozhatóak meg, ha az integritás része az üzleti kultúrának. Az átláthatóság pedig csak akkor lesz elfogadott, ha a vállalatoknál és a tulajdonosi jogokat gyakorló szervezeteknél is szemléletváltás történik, és a vezetők elkötelezetté válnak az etikus és integritáson alapuló működés iránt.

„Az állami vállalatok közpénzt kezelnek, ezért a nyilvánosság számára átlátható működésük különösen fontos lenne. Enélkül nem képzelhető el a magyarországi rendszerszintű korrupció visszaszorítása, illetve a tényalapú döntéshozatal. A kutatás rávilágított arra, hogy az állami vállalatok közzétételi gyakorlata az elmúlt másfél évben némileg fejlődött, ám ez még mindig bőven elmarad a szükséges szinttől” - emelte ki Martin József Péter, a TI ügyvezető igazgatója.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bevásárolt a Waberer's a szomszédban, további növekedést alapoznának meg
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:08
A szerb piac meghatározó szereplőjében szerzett többségi részesedést a magyar logisztikai óriás.
Vállalat Nagyot mentek a Volkswagen tömegmárkái 2023-ban
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:47
A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21 százalékkal 138 milliárd euróra nőtt, a működési eredmény 80 százalékkal 7,3 milliárd euróra emelkedett.
Vállalat Menekülőre fogta a Boeing vezére
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:33
2024 végén távozik a Boeingtől David Calhoun vezérigazgató. 
Vállalat Szabálysértésen kapta az Apple-t, a Google-t és a Metát az Európai Bizottság
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:16
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) - jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.
Vállalat Óriási dobást jelentett be a Revolut – a magyar ügyfelek is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 08:43
Március 25-től már elérhető a lehetőség.
Vállalat Újabb terheket kaphat a nyakába a Spar
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 14:16
Rövid időn belül újabb kormányzati sarcok nehezíthetik a Spar és még pár külföldi kiskereskedelmi lánc itteni életét.
Vállalat Rásütött a nap a Waberer’s kamionjaira
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 10:06
A logisztikai szolgáltató 711 millió eurós árbevétel mellett közel 96 millió euróra növelte EBITDA és 43 millió euróra EBIT (üzemi) eredményét. Rekordévet zárt, és nagyobb osztalékot is fizet.
Vállalat A horvát sportautógyártó elbúcsúzik a kényszermunkát alkalmazó kínai cégtől
Bózsó Péter | 2024. március 21. 19:01
A horvát elektromos luxusautógyár, a Rimac kiszáll a kínai akkumulátorgyártóval, a Camel Grouppal közös vállalkozásából.
Vállalat Új gyárakkal szórja meg a világpiacot a Mapei
Mester Nándor | 2024. március 20. 12:43
Közép-Európában egyelőre nem terveznek új üzemet. Ukrajnában nagy lehetőséget látnak, ha véget érnek a harcok és egy újjáépítést segítő olasz állami programba bekapcsolódnának, mint Itália legnagyobb építőipari cége.
Vállalat Tudja, mekkorát kaszált tavaly év végén a Xiaomi?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 17:34
A vártnál nagyobb bevételt és profitot realizált 2023 IV. negyedévében a Xiaomi, melyben nagy szerepe volt az új Mi14-es modellüknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG