2p
Újra eladásra hirdetik a közel 13 milliárd dollárnyi követelést, ami egy elszámolási rendszerben létezik.
Egy gép maradt, de senkinek sem kell. (Fotó: Budapest Airport)

Ismét meghirdette a Malév felszámolója a légitársaság egyik utolsó vagyonelemét - írja keddi számában a Népszabadság.

A cikk szerint a légitársaságok nemzetközi szövetségének (IATA) elszámolási rendszerében visszatartott, de az orosz Vnyesekonombank által peresített 12,8 millió dollár, azaz mintegy 3,7 milliárd forint értékű követelésre augusztus elsejéig lehet ajánlatot benyújtani.

A Malév 2012 február eleji csődjekor a légitársaságnak összesen 750 ezer foglalása volt. Ezeknek a jegyeknek az árát tartja vissza mind a mai napig a globális jegyeladó rendszert működtető IATA.

Sokan keseregnek

Azok az ügyfelek nem láttak még a pénzükből semmit, akik annak idején utazási irodán keresztül vásároltak Malév repülőjegyet.

Kártérítést eddig csak azok kaptak, akik a Malév csődjének bejelentését követő három napon belül utaztak volna, őket ugyanis a kormány döntése alapján a magyar állam kártalanította. Mellettük azok jártak még „jól”, akik bankkártyával fizettek a repülőjegyért, ilyen esetekben ugyanis a bankok – törvényi előírás alapján – visszatérítik a kártyás vásárlás összegét, majd maguk próbálják meg azt bevasalni a nem teljesítő szolgáltatón - írtuk korábban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Kínai óriás 450 új munkahelyet hoz Jászfényszarura
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 17:23
Fogaskerekeket és tengelyeket gyártanak majd.
Vállalat Hiába nőtt a Qualcomm bevétele, a nyereség csökkent
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:07
Kiosztottak 949 millió dollárnyi osztalékot is.
Vállalat Hatalmasat kaszált a Google
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 10:49
Először jár az Alphabet bevétele 400 milliárd dollár felett.
Vállalat Megnyílt a Deutsche Telekom giga AI-központja
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 19:35
Üzembe helyezte első nagy mesterségesintelligencia-központját Münchenben a Deutsche Telekom – jelentette be a vállalat szerdán.
Vállalat Többszáz dolgozójától válik meg a legendás autógyártó
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:09
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro című hírportál.
Vállalat Magának a tőzsdének nem ment annyira jól a tavalyi évben
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 19:21
Növekvő bevétel mellett csökkent a BÉT nettó eredménye 2025-ben.
Vállalat Hivatalosan csütörtökön kezdhetik építeni a Paks II. erőművet
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 19:01
Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) megadta az engedélyt az első beton kiöntésére.
Vállalat Több száz, nácikhoz köthető számlát azonosítottak a Credit Suisse-nél
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 17:01
Egy vizsgálat 890 olyan bankszámlát azonosított a svájci Credit Suisse-nél, amelyeknek lehetséges náci kapcsolataik voltak – közölte Chuck Grassley amerikai szenátor a Szenátus Igazságügyi Bizottságának keddi meghallgatása előtt, amely a bankok holokausztban játszott szerepét vizsgálja.
Vállalat Új vezető a Gránit Alapkezelő Prémium Vagyonkezelési üzletágánál
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 16:41
Braun Márton tölti be az üzletágvezető pozícióját idén januártól.
Vállalat A teszttel elérkezett a Rijekai Finomító felújításának utolsó szakasza
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 16:21
Az INA már teszteli az új létesítményeket, mielőtt előreláthatólag márciusban termelésbe állnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG