3p
Eltérően teljesítettek júniusban Európa legnagyobb hálózatos légitársasági csoportjai.

Az Air France-KLM-mel és a Lufthansával kevesebben, az International Airlines Group (IAG) légitársaságaival többen utaztak a nyár első hónapjában.

A fapadosok sem maradtak le, erről itt írtunk bővebben. >>>

A légitársaságok által közzétett utasforgalmi statisztika szerint júniusban az Air France pilótasztrájkja miatt csökkent a légitársaság, és emiatt a csoport forgalma is: 6,9 millió utast kezelt, 1,9 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Bár a kapacitást is csökkentette, a járatok átlagos töltöttsége így is 1,4 százalékponttal mérséklődött 85,2 százalékra, de ez még mindig a legmagasabb érték a három hálózatos légitársasági cégcsoport között.

Az első fél évben az Air France-KLM 38,6 millió utast szállított, 2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, az Air France-nál 0,8 százalékos csökkenést, a KLM-nél 7,1 százalékos növekedést mutattak ki a január-júniusi időszakban.

Kik nyertek?

A British Airways, a spanyol Iberia, valamint az ír Aer Lingus tulajdonosa, az International Airlines Group tájékoztatása szerint júniusban 9,4 millió utasa volt légicégeinek, 7,1 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Részben a visszafogott kapacitásbővítés (3,3 százalék) miatt a járatok kihasználtsága 0,3 százalékponttal 84 százalékra javult.

Az év eddigi részében 46,6 millió utasa volt a cégnek, 7,9 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban, a járatok 80 százalékos töltöttséggel repültek, ami 0,8 százalékpontos javulás. A csoporton belül a British Airways 2,4, az Iberia 6,6, az Aer Lingus pedig 9,3 százalékkal javította értékesített utaskilométerben mért utasforgalmát.

A német Lufthansa-csoport, amely a Lufthansát, a Swiss-t és az Austrian Airlinest is birtokolja júniusban 8,4 millió utast kezelt, 1,1 százalékkal kevesebbet, mint tavaly júniusban, a járatainak töltöttsége 2,6 százalékponttal 80,6 százalékra csökkent.

A január-júniusi időszakban a vállalatcsoport 43 millió utast szállított, 0,5 százalékkal kevesebbet, mint az előző év hasonló időszakában, a járatok kihasználtsága 76,4 százalék volt, 2,1 százalékponttal alacsonyabb. A Lufthansával az év első hat hónapjában 1,1 százalékkal kevesebben repültek, a Swissnél nem változott az utasszám, míg az Austrian 2,2 százalékkal növelte utasforgalmát.

Az IAG a forgalomba beszámította a diszkont Vuelinggel repülőket is, míg az Air France-KLM és a Lufthansa-csoport külön kezeli a diszkont leányvállalatok utasait.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG