5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az időpontról egyelőre annyit tudni, hogy "még idén." Utódja az Amazon Web Services vezetője, Andy Jassy lesz.

Még az idén lemond Jeff Bezos az általa alapított Amazon internetes kiskereskedelmi vállalat éléről, utódja  Andy Jassy, az Amazon internetes szolgáltatásáért felelős Amazon Web Services (AWS) vezetője lesz - jelentették be a vállalat részéről helyi idő szerint kedden. A tájékoztatás során nem jelöltek meg pontos dátumot, ám azt közölték, Jassy ősszel veszi át Bezos helyét, aki az igazgatótanács elnöke lesz.

Lemondását bejelentő közleményében Bezos a döntést azzal indokolta, hogy úgy látja, a cég most van a csúcson, így ez az időszak megfelelő az átszervezésekre. A közlemény kiemeli, hogy az Amazon már 1,3 millió embert foglalkoztat, több százmillió vásárlója van, és a világ egyik legsikeresebb cégének számít. A hírt az Amazon negyedéves pénzügyi beszámolójával együtt hozták nyilvánosságra.

Jeff Bezost kapcsolják egy online meghallgatáson a Capitoliumban, 2020 júliusában. (Fotó: MTI/AP/Pool/Mandel Ngan)
Jeff Bezost kapcsolják egy online meghallgatáson a Capitoliumban, 2020 júliusában. (Fotó: MTI/AP/Pool/Mandel Ngan)

Bezos 1994-ben alapította az Amazont, a vállalat értéke pedig azóta elérte az 1,5 billió dollárt. A Forbes magazin szerint 2020. március elejétől április végéig - tehát a koronavírus-járvány kitörését követően - az Amazon további 175 ezer embert vett fel, jóllehet a céget több bírálat érte amiatt, ahogy a munkavállalóival bánik. Októberben munkavállalók százai vonultak az alapító Beverly Hills-i luxusvillája elé, hogy béremelést, jobb munkakörülményeket, ingyenes egészségügyi ellátást és gyermekfelügyeletet követeljenek.

Bezos tulajdonában van egyebek közt a The Washington Post című amerikai lap, és ő alapította a Blue Origin nevű űrvállalatot is. Keddi közleményében az üzletember leszögezte, hogy a cégen belüli átalakításokat követően több időt szeretne szentelni e kettőnek.

A legnagyobb technológiai vállalatok alapítói közül Jeff Bezos az utolsók között vált meg a vezérigazgatói tisztségtől. A Google társalapítói, Larry Page és Sergey Brin 2019-ben, az Oracle esetében Larry Ellison pedig 2014-ben vált meg a a mindennapos ügyvezetési feladatoktól. Bill Gates 2000-ig volt a Microsoft vezérigazgatója, de 2008-ig részt vett a napi munkában, 2014-ig pedig már csak az elnöki feladatokat látta el. Gates tavaly végleg elhagyta a Microsoft igazgatótanácsát, hogy jótékonysági munkájára összpontosíthasson.

Rekordnagyságú bevétel és nyereség

A negyedéves pénzügyi beszámoló szerint az Amazon a tavalyi év utolsó három hónapjában rekordbevételt és -nyereséget ért el, mivel az évvégi ünnepi bevásárlás mellett a koronavírus-járvány miatt is jelentősen nőtt a forgalom.

A vállalat nettó árbevétele éves összevetésben 43,6 százalékkal 125,55 milliárd dollárra emelkedett október-decemberben, míg működési költségei 42 százalékkal 118,68 milliárd dollárra ugrottak. A nyereség 121 százalékkal 7 milliárd 222 millió dollárra kúszott fel, az egy részvényre jutó nyereség hígított értéke 6,47 dollárról 14,09 dollárra nőtt Elemzők 119,8 milliárd dolláros bevétel mellett részvényenként 7,20 dollár nyereségre számítottak.

Tavaly október-decemberben az Amazon már a harmadik egymást követő negyedévben termelt rekordnyereséget, bevételei pedig először haladták meg a százmilliárd dollárt.

Az Amazon nettó árbevétele a tavalyi év egészében 2019-hez képest 37,62 százalékkal, 386 milliárd 64 millió dollárra nőtt. A nettó nyereség 21 milliárd 331 millió dollárt tett ki, ami 84 százalékkal haladja az egy évvel korábbi 11,58 milliárd dollárt. Az egy részvényre jutó higított nyereség 41,83 dollár volt, míg egy évvel korábban 23,01 dollárra rúgott.

A koronavírus-járvány kirobbanása óta, azaz már tíz hónapja a fogyasztók egyre gyakrabban rendelnek az Amazonon otthoni szállításra alapvető termékeket és egészségügyi árucikkeket is. Miközben a fizikai valóságban létező üzletek jórészt hosszú hónapokra bezártak, az Amazon több mint 400 ezer új munkavállalót vett fel, hogy ki tudja elégíteni a megrendeléseket.

Az Amazon Web Services (AWS), az Amazon által kínált biztonságos felhőszolgáltatás platform, október-decemberben az elemzői várakozásoknál valamivel gyengébben teljesített. Jóllehet épp a tavalyi negyedik negyedévben jelentették be egy sor fontos együttműködési megállapodás megkötését - például a BMW német autógyártóval, a ViacomCBS-szel, a világ egyik vezető szórakoztatóipari és médiavállalkozásával és egyéb cégekkel -, a bevételek 12,7 milliárd dollárra rúgtak, míg elemzők 11,8 milliárdot vártak.

A New York-i elektronikus tőzsdén, a Nasdaqon 3380 dolláron, 1,11 százalékos pluszban zártak az Amazon-részvények, ami több mint 66 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. A vállalat piaci tőkeértéke 1700 milliárd dollárra rúg. Az utóbbi 52 hét alatt 1626,03 és 3552,25 dollár között mozgott az árfolyam. A tőzsdezárás utáni elektronikus kerekedésben 0,7-0,8 százalékos pluszban forogtak a részvények a vártnál jobb eredmények hírére.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
Vállalat Ön is beleszólhat, megmaradjon-e az ismert napocska a kamionokon!
Dobos Zoltán | 2026. október 29. 17:38
Új néven folytatja működését a Waberer’s International Nyrt., hogy a tőzsdei anyavállalat neve pontosabban tükrözze az elmúlt években jelentősen kibővült cégcsoport üzleti portfólióját. A Waberer’s névhez elsősorban a fuvarozás és a logisztika kapcsolódik, miközben a Gránit Biztosító és a Posta Biztosítók révén a biztosítás mára a csoport másik meghatározó pillérévé vált, és az ingatlanfejlesztési tevékenység is fokozatosan épül. A bejelentett névváltozást követően elsőként a holding ernyőmárkája újul meg, amelyet fokozatosan követ az operatív márkák megújulása is. Hogy a kamionokon megmaradjon-e a nemzetközileg is ismert mosolygós napocska, arról online szavazást indítanak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG