2p
A legnagyobb szlovákiai munkáltatónak számító vállalat történetében ez lesz az első sztrájk.

Kedd estétől bérkövetelésük teljesítéséért sztrájkolnak a Volkswagen szlovákiai leányvállalatának alkalmazottai, a június 20-án este hat órakor kezdődő, határidő nélküli munkabeszüntetésben a szakszervezet közlése szerint a dolgozók 85-90 százaléka vesz részt, ami miatt a gyártás teljes leállásával kell számolni.
Szokatlan módon spórolnakA Volkswagennél nemrég 9300 alkalmazott egyezett bele abba, hogy idő előtt nyugdíjba vonuljon, csak, hogy a cég ezzel is spórolhasson. Részletek >>>

A vállalat legnagyobb taglétszámú szakszervezetének vezetői közölték, a VW több mint tízezer embernek munkát adó pozsonyi gyára mellett sztrájkolnak a vállalat Stomfán (Stupava) és Túrócszentmártonban lévő üzemében is.

Nem jutottak dűlőre

A pozsonyi VW munkavállalóinak érdekképviselete azután hirdetett sztrájkot, hogy kudarcba fulladt a több mint tíz fordulóban zajlott tárgyalássorozat a cég vezetőségével. A dolgozói bérekről folytatott egyeztetések az elmúlt években többször is a sztrájkkészültség szintjéig éleződtek, de a sztrájk előtt eddig mindig sikerült megegyezésre jutni.

A több mint 12 ezer alkalmazottjával a magánszféra legnagyobb szlovákiai munkáltatójának számító vállalat történetében ez az első sztrájk.

16 százalékos fizetésemelést akarnak

A legnagyobb szlovákiai autógyár alkalmazottai a sztrájkkal 12 pontban megfogalmazott követelési listájuk teljesítését szeretnék elérni, ennek központi eleme béreik 16 százalékos emelése. Ezt a követelést a munkavállalók érdekképviselete a vállalat rekordértéket mutató gazdasági eredményeivel, valamint azzal indokolta, hogy a minőségi munkaerőt meg kell fizetni.

A követelésekre a cég vezetése a múlt héten tett ajánlatot, s ezt tegnap, véglegesnek nevezve, megismételte. Azt ígérték, hogy júniustól 4,3 százalékkal, a jövő évtől pedig 4 százalékkal emelik a béreket, valamint új számítást vezetnek be a szabadságpótlékra, illetve a karácsonyi juttatásra.

A Volkswagen szlovák cégénél a bérátlag - sajtóinformációk szerint - az 1700 eurót (mintegy félmillió forint) közelíti, ugyanakkor az ottani munkavállalók közlése szerint sokuk bére a gyakorlatban ennél jóval alacsonyabb, 700 euró körüli.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG