2p
A taxis szakszervezet szerint egy illegális listát működtet a BKK.

A Magyar Taxisok Szakszervezete (MTSZ) azt állítja, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megtiltja az ügyintézőknek, hogy egyes, pontosan megnevezett vállalkozók autóit szemlére bocsássák, így tartva őket távol a megélhetési lehetőségüktől. A BKK és a szakszervezet egy jövő heti egyeztetésben állapodott meg a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.

27 céget tartalmaz a lista

Karsai Katalin, az MTSZ kommunikációs vezetője azt mondta, hogy a BKK illegális feketelistája huszonhét céget, körülbelül ezer munkavállalót érint hátrányosan, és másfél-két hónapja létezik. Erre akkor derült fény, amikor pénteken elkísérték a BKK-hoz egy kollégájukat, akinek már öt autója szemlézését tagadták meg.

Azt állította, hogy az ügyintézésnél a BKK egy munkatársa említette meg a feketelistát, amit a taxisok - akik jogi képviselőjükkel érkeztek - jegyzőkönyvbe vettek. Ezt a jegyzőkönyvet Karsai Katalin a sajtótájékoztatón bemutatta.    Miután az ügyintéző jelezte a BKK taxizásért felelős divíziója vezetőjének, hogy mi történt, alig egy óra elteltével visszahívták a korábban többször visszautasított taxist, és valamennyi autója gond nélkül vette "az egyébként feleslegesen szigorú akadályt" - fűzte hozzá.

Mutyigyanú

A Magyar Taxisok Szakszervezete azt állítja, hogy ilyen, "több mint mutyigyanús" esetekre nem kerülhetne sor, ha volna egy jól megalkotott és főleg becsületesen működtetett szabályrendszer.

A szemle azt jelenti, hogy az autókat évente egyszer át kell vizsgálnia a BKK-nak, hogy teljesítik-e a taxirendeletben foglalt feltételeket. A szemlét a BKK nem tagadhatná meg. Erre nincs jogszabályban előírt határidő, azt a BKK lazán kezeli, így van olyan taxis is, aki két és fél hónapja nem tud dolgozni, mert az autóját nem bocsátották szemlére.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Erősen indította a Toyota az évet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 15:59
Erős első negyedévről, 23 százalékos növekedésről számolt be a Toyota a magyarországi újautó-piacon: a japán márka 5109 személyautót és kisteherjárművet helyezett forgalomba 2026. első három hónapjában.
Vállalat Szintet lép az űrbizniszben a 4iG, műholdja lesz Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 13:02
A 4iG Űr és Védelmi Zrt. négy jelentős stratégiai űr- és védelmi ipari megállapodást írt alá – közölte a cég a tőzsde honlapján.
Vállalat Fontos döntés született Hosszú Katinka legrégebbi cégéről
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:57
Április 30. után eltűnik.
Vállalat Felpezsdül a forgalom a magyar és a dél-koreai főváros között
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 14:27
A Korean Air után a Dél-Koreai Köztársaság második legjelentősebb légitársasága, az Asiana Airlines is közvetlen járatokat indít Budapest és Szöul között, heti három alkalommal – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Vállalat Új kínai autómárka jön Magyarországra
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:10
Megérkezett a magyar piacra a BAIC autómárka, a kínai autóipar egyik meghatározó szereplőjének modelljeit áprilisban kezdik forgalmazni Magyarországon – tájékoztatta a hivatalos magyarországi importőr BAIC Magyarország az MTI-t.
Vállalat Kiderült, hogy áll a keleti nyitás: szinte biztosan nem úgy, ahogy tervezték
Imre Lőrinc | 2026. április 3. 10:24
Az export kiemelkedően fontos kulcságazatunk, Magyarország 2024-ben a 34. helyen állt a termékkivitelt mérő globális ranglistán – derült ki a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Gazdaságelemzési Központjának konferenciáján. Az exportunk több mint 70 százalékát az Európai Unió államaival bonyolítjuk le, és bár a térségen kívüli országok szerepe is nő, a keleti nyitás politikája mintha nem a várt ütemben hozná az eredményeket.
Vállalat Kilőttek a BMW eladásai Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 10:22
BMW Group Magyarország 24,5 százalékkal növelte a BMW márka eladásait 2026 első negyedévében a tavalyi év azonos időszakához képest; január és március között 1870 új BMW talált gazdára Magyarországon, amellyel a bajor márka őrzi vezető pozícióját a hazai prémium szegmensben – tájékoztatta a társaság az MTI-t közleményben.
Vállalat Zuhannak a Tesla-eladások az amerikai adójóváírás megszűnése miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 17:34
Közben meglódultak a kínai eladások. 
Vállalat Három nagy légitársaság csap össze a portugál légitársaságért
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 15:31
Az érdeklődők között van a Deutsche Lufthansa, az IAG és most már az Air France-KLM is. 
Vállalat Erős évet zárt az AKKO Invest, de egy tétel lenyomta a profitot
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 13:37
Újabb rekordévet tudhatnak maguk mögött.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG