3p

A Ryanair vezérigazgatója szerint az olajárrobbanás miatt az ír fapados légitársaság több versenytársa, így a Wizz Air is csődöt jelenthet. Michael O’Leary szavait a Wizz Air-részvények rögtön megérezték.

Eladási hullám indult a londoni tőzsdén és a pesti BÉTa piacon. A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary ugyanis azt nyilatkozta, hogy csődbe mehet a nagy versenytárs Wizz Air – számol be róla a vg.hu.

Blue chipnyi forgalommal öntik a máskor csendes Béta piacon a Wizz Air részvényét a pesti parkett forintos kereskedésében. A háttérben a részvény londoni mélyrepülése állhat: a versenytárs Ryanair vezérének baljós nyilatkozata lökte lejtőre a fapados légitársaságot. A Wizz Airnek eleve nincs túl jó éve, legalábbis ami a részvényárfolyamot illeti: az ugyanis a január 5-i 5865 forintos szintről április 23-ra 3870 forintra süllyedt.

Blue chipnyi forgalommal szórják

Ma feltűnt a BÉT forgalmi toplistáján a Wizz Air forintos jegyzése. Már délelőtt 100 milliós forgalommal esett közel 2 százalékot a kurzus. Ezúttal a londoni piacon is hasonló mozgást láthattunk. A versenytárs Ryanair vezérének baljós nyilatkozata lökte lejtőre a fapados légitársaságot.

Michael O'Leary szókimondó nyilatkozatairól is ismert, ezt most a Wizz Air bánhatja
Michael O'Leary szókimondó nyilatkozatairól is ismert, ezt most a Wizz Air bánhatja
Fotó: Depositphotos.com

A zuhanás azzal magyarázható, hogy az iráni konfliktus kirobbanása előtt nem sokkal, februárban a Concorde elemzője a BÉTa piacon 20 fontos (körülbelül 8920 forint) célárat adott meg egyéves távlaton, vételi ajánlással. Ráadásul már a konfliktus idején új nagytulajdonos jelent meg a Wizz Airnél: a Barclays lépte át az 5 százalékos bejelentési kötelezettséget, miután derivatív pozíciókon keresztül jelentős kitettséget szerzett a Wizz Airben. 

Csődbe mehet a Wizz Air?

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary úgy nyilatkozott, hogy a vállalat vezetősége jelenleg nyugodtan alszik, mivel az üzemanyag 80 százalékát a konfliktus előtt hordónként 67 dolláros áron rögzítették, 2027 márciusáig érvényes fedezettel. Ez a döntés stratégiai fontosságúnak bizonyult, de nem volt elég. Mivel a nyílt piacon vásárolt 20 százalék ára, míg februárban, a háború előtt 74 dollár volt, a következő hónapokban több mint kétszeresére, 150 dollárra emelkedett. Mint mondta: 

Ha az olaj ára ezen a szinten marad, októberben vagy novemberben két-három európai légitársaság is csődbe mehet, mint például a Wizz Air, amely be akar perelni, de nem lesz elég ideje rá, és az Air Baltic. Ez jó dolog az üzletünk szempontjából, mert kevesebb lesz a versenytárs.

Ritkán látszik a BÉTa

Normál körülmények között alig látszik a külföldi részvények és ETF-ek forintos kereskedésére szakosodott BÉTa piac. Egyéves visszatekintésben a Wizz Air csak néhány alkalommal mutatott a mostani napokban láthatóhoz mérhető forgalmat:

  • idén január végén és március elején,
  • előtte pedig tavaly júniusban.

A BÉT forgalmi toplistáján csak akkor tűnik fel egy BÉTa-papír, ha blue chipnyi forgalommal forog. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG