4p

Az Erste első negyedéve számokban.

Kitart a lendület a tavaly újra beinduló lakossági hitelezésben az Ersténél. Az idei első negyedévben lakáshitelből az előző év azonos időszakához képest a másfélszeresére nőtt az újonnan kihelyezett hitelek állománya, míg a személyi kölcsönöknél 31 százalékos a növekedés. A hitelállomány mellett a megtakarítások is gyorsan nőnek. A magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – 15 százalékkal nőtt március végére – derül ki az Erste lapunknak küldött közleményéből

Az Erste működési bevételei 2025 első negyedévében – a nemzetközi könyvviteli szabványok szerint (IFRS) készített kimutatás alapján – 2 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól. Ezen belül a nettó kamatbevételek stagnáltak, a díj- és jutalékbevételek 24 százalékkal nőttek, a kereskedési és konverziós bevételek csaknem a felére estek vissza, és csökkentette a működési bevételt a támogatott hitelek átértékelődése is – mondta el Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója a bank idei első negyedévi eredményeit bemutató sajtótájékoztatón.

Emelkedő kiadások, csökkenő nyereség

A működéssel kapcsolatos kiadások 11 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. Az Erste működési eredménye 57 milliárd forint lett, szemben a 2024 első negyedévében elért 62 milliárd forinttal. A költség/bevétel arány március végén 36 százalék volt, szemben a tavaly márciusi 32 százalékkal. Az adózás utáni nyereség így 20 milliárd forint lett, míg 2024 első negyedévét 28 milliárd forint profittal zárta a bank.

Az ügyfélhitelek és kötvények állománya az idei első negyedév végén 3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az új finanszírozás volumene 6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A nem teljesítő hitelek aránya március végére 1,9 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 2,5 százalékról. A lakossági hitelek esetében a nem teljesítő hitelek aránya 2,4 százalékra javult a 2024 első negyedévi 3,1 százalékról, míg a vállalati hitelek esetében 1,2 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 2 százalékról. A javuló hitelportfóliónak köszönhetően az Erste a negyedév során 1,6 milliárd forint céltartalékot tudott felszabadítani.

A teljes lakossági hitelállomány 11 százalékkal nőtt egy év alatt, az újonnan kihelyezett állomány 40 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az új lakáshitelek folyósítása 56 százalékkal haladta meg a 2024 első negyedévi teljesítményt. A személyi kölcsönöknél 31 százalékkal emelkedett az új folyósítás összege, míg a kisvállalkozók esetében a kihelyezés 20 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Nőtt a kezelt vagyon

A magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – március végén 6742 milliárd forint volt, ami 15 százalékos növekedést jelent egy év alatt. A megtakarításokon belül a befektetések aránya 71 százalék volt. Az Ersténél a befektetett és kezelt vagyon 2025 március végére 16 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és elérte az 5541 milliárd forintot. A privátbanki üzletág a negyedév végén már 1333 milliárd forintos vagyont kezelt. Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladta a 3169 milliárd forintot.

A vállalati területen a kötvény- és hitelállomány együttesen 6 százalékkal csökkent egy év alatt, március végén 1055 milliárd forint volt. Az új vállalati kötvények és hitelek volumene 44 százalékkal maradt el a 2024 első negyedévi szinttől, az összehasonlítást azonban egy jelentős, egyedi ügylet torzítja: az Erste Bank Hungary tavaly márciusban – az Erste Group Bank AG-vel közösen – 90 millió euró (mintegy 35 milliárd forint) értékű hitelszerződést írt alá a CTP Csoporttal négy logisztikai- és ipari parkjának finanszírozására Magyarországon. Míg a kereskedelmi célú ingatlanoknál az említett hatás miatt visszaesett az új kihelyezés, addig a kkv-szektornál az új folyósítás 90 százalékkal nőtt, a nagyvállalatok és önkormányzatok esetében pedig 18 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – zárul a közlemény.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG