2p
Az új dunaújvárosi erőmű fel tudja használni az összes hazai csomagolópapír hulladékot.

Negyvenöt milliárd forintos befektetéssel épített hőt és villamos energiát előállító erőművet adtak át pénteken Dunaújvárosban.

Önellátó lett a gyár

A Hamburger Hungária Kft. kapcsoltan hőt és villamos energiát előállító erőműve szilárd tüzelőanyagokat, többek közt a papírgyártás során keletkező hulladékokat, valamint biomasszát és szenet használ fel. Az erőmű olyan mennyiségben termel hő- és villamos energiát, ami a papírgyár működtetéséhez szükséges, és biztosítja a korábban lerakóba kerülő termelési hulladék hasznosítását is. Az erőmű kapacitása tüzelőanyagban mérve 172 megawatt, hőben és villamos energiában pedig 158, illetve 42 megawatt. A most átadott erőmű mintegy 60, magas fizetéssel járó munkahelyet teremt, ezzel a Prinzhorn csoprt munkavállalóinak létszáma meghaladja az 550-et Dunaújvárosban.

Az összes csomagolópapír hulladékot hasznosítani tudjuk

Bencs Attila, a Hamburger Hungária ügyvezető igazgatója arról beszélt, Magyarország mostantól teljes körűen képes hasznosítani az összes hazai csomagolópapír hulladékot és nagy mennyiségben egyéb szortírozott éghető hulladékokat és más megújuló energiaforrásokat is. Mindezzel növekszik az ország megújuló energiaforrás-hasznosító képessége, ami hozzájárul a hulladékanyagok felhasználására vonatkozó Európai Uniós kötelezettség teljesítéséhez is.

600 millió eurós befektetés 20 év alatt

A Prinzhorn Csoport osztrák családi tulajdonban működik, tizenöt országban több mint 5800 főt foglalkoztat, éves forgalma meghaladja az 1,2 milliárd eurót, mellyel a maga területén a harmadik legnagyobb Európában. A bécsi székhelyű cég Magyarországon 1990 óta van jelen a hulladékgyűjtő Duparec Kft., a hulladékhasznosító és hullámalapú papír-gyártó Hamburger Hungária Kft. és a hullám csomagolópapír-gyártó Dunapack Kft. révén. Az évi mintegy 400 milliós forgalmat bonyolító magyar vállalatok az elmúlt két évtizedben több mint 600 millió eurót fektettek be Magyarországon.

A Hamburger Hungária Kft. évente mintegy hétszázezer tonna hullámalap papírt állít elő, 2015-ben mintegy 90 milliárdos árbevétellel zárt.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Üzbegisztánban tárgyalt a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 09:53
A 4iG Közép-Ázsiában is szeretne terjeszkedni a távközlés és a digitális infrastruktúra piacán, és szóba került az Üzbegisztán–Magyarország Befektetési Alap is.
Vállalat Kiderült, ekkora osztalékot fizet a Waberer’s
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 17:20
Lezajlott a közgyűlés.
Vállalat Meglépi Elon Musk, amit korábban értelmetlennek tartott?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 13:04
Új modellt dobhat piacra a Tesla.
Vállalat A cégek hitelfelvételéből is látszik, hogy milyen hatásai lehetnek az euró bevezetésének
Imre Lőrinc | 2026. április 9. 09:54
2020, vagyis a koronavírus-járvány óta egyre nagyobb szerepet kapnak az állami garanciaprogramok, kamattámogatások az európai vállalatok hitelezésében: Magyarország Lengyelországgal együtt kiemelkedik a közép- és kelet-európai régióból. Ahol eurót használnak, ott az alacsonyabb piaci kamatok miatt kevésbé jellemző az állami szubvenció.
Vállalat Megvan, mekkora osztalékot fizet a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 14:19
Döntöttek a közgyűlésen.
Vállalat Helyszíni szemle: ekkor indulhat el a termelés a BYD gigantikus szegedi gyárában
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 09:20
Egyre nagyobb lendülettel tarolják le a kínai autógyártók az európai piacot. A térnyerésből a magyar gazdaság egyelőre nem profitál, hiszen a BYD szegedi gyárának még hosszú hónapok kellenek, hogy meginduljon a termelés.
Vállalat Erősen indította a Toyota az évet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 15:59
Erős első negyedévről, 23 százalékos növekedésről számolt be a Toyota a magyarországi újautó-piacon: a japán márka 5109 személyautót és kisteherjárművet helyezett forgalomba 2026. első három hónapjában.
Vállalat Szintet lép az űrbizniszben a 4iG, műholdja lesz Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 13:02
A 4iG Űr és Védelmi Zrt. négy jelentős stratégiai űr- és védelmi ipari megállapodást írt alá – közölte a cég a tőzsde honlapján.
Vállalat Fontos döntés született Hosszú Katinka legrégebbi cégéről
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:57
Április 30. után eltűnik.
Vállalat Felpezsdül a forgalom a magyar és a dél-koreai főváros között
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 14:27
A Korean Air után a Dél-Koreai Köztársaság második legjelentősebb légitársasága, az Asiana Airlines is közvetlen járatokat indít Budapest és Szöul között, heti három alkalommal – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG