2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Az elektromos autókra való átállás után is fényes lesz a jövő a kecskeméti Mercedes-gyár számára.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán élőben közvetített sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kecskeméti Mercedes-gyár hatalmas beruházással fejlődhet tovább a következő években.

Ennek értéke 400 milliárd forint, a kormány pedig 14 milliárdos vissza nem térítendő támogatást nyújt hozzá, de infrastrukturális fejlesztésekkel, illetve az ehhez kapcsolódó képzési program támogatásával is hozzájárul a beruházás sikeréhez.

A miniszter felvezetőjében elmondta, hogy a magyar autóipar szárnyalt az elmúlt években, 2010 óta 2,5-szeresére növekedett a termelési értéke, az idei év első öt hónapjában pedig rekordmagasságban járt, így év végére a 10 ezer milliárdos érték is meglehet.

"Rendkívüli időket élünk, de ez sem akasztotta meg a forradalmi áttérést az elektromobilitásra az autóiparban. Ez a jövő záloga, sokat dolgoztunk azon, hogy az elektromos ipari átállás fontos helyszíne legyen Magyarország"

- mondta el Szijjártó Péter, és szerinte ez már így is van, ezt mutatja, hogy a Kínán és Németországon kívül hazán az egyetlen ország, ahol mindhárom német prémium autógyártó gyártókapacitásokkal rendelkezik, e mellett pedig a legnagyobb keleti akkumulátorgyártók is jelen vannak.

Ebben az átállásban pedig a Mercedes is élen jár, 2030-tól a vállalat már csak elektromos autókat szeretne a portfóliójában látni. Ez azonban nem fogja veszélybe sodorni a kecskeméti gyárat, miután a mostani beruházás célja, hogy az üzem két új elektromos platform gyártására is képes legyen. Ez az is jelenti, hogy új, az eddigieknél magasabb hozzáadott értékkel bíró és magasabb kategóriájú autókat fognak Kecskeméten gyártani.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Kedvező hírt kapott Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 09:50
Lezárult a Hernádi Zsolt ügyében indított úgynevezett megfeleltetési eljárás – közölte a Mol a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Vállalat Felfedte idei terveit a Szegeden is beruházó kínai BYD
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 07:27
A BYD kínai autómárka nem lassít az erőteljes európai terjeszkedés ütemén az idén: 35 országban kiépített több mint 1000 egységből álló hálózatát 2000 fölé bővítené az év végéig. Magyarországon pedig a tavalyi 14-ről 30-ra növelné a márkakereskedések számát, lefedve ezzel a piacot – tájékoztattak a a BYD Hungary vezetői.
Vállalat Egy új csodafegyver tűnt fel, ez oldhatja meg a magyar munkaerőpiac problémáit?
Imre Lőrinc | 2026. március 18. 19:41
Megtorpant idén januárban a magyarországi munkaerőpiac: a foglalkoztatottak száma csökkent, a munkanélküliségi ráta pedig nőtt. A gyógyírt a hazai belső munkaerőtartalék és a vendégmunkások mellett egy idehaza még kevésbé elterjedt foglalkoztatási modell, a „gig economy” hozhatja el.
Vállalat Parádés évet zárt 2025-ben a Waberer's Csoport
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 19:21
A Waberer’s International Nyrt. 816,2 millió euró konszolidált árbevételt ért el 2025-ben, ami 7,7 százalékkal haladja meg az előző évi értéket, a negyedik negyedévben pedig 213,4 millió euró árbevételt ért el, ami 16 százalékkal magasabb 2024 azonos időszakához képest – tudatta a logisztikai szolgáltató vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Vállalat Az Alteo most Banán villantott
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 17:20
Üzembe helyezték az Alteo ötödik, 20 megawattóra kapacitású villamosenergia-tárolóját a Komárom-Esztergom megyei Bana községben
Vállalat A nehézségek ellenére jó éve volt az Audi Hungariának
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 14:20
A leányvállalat növelte árbevételét és adózás utáni nyereségét is.
Vállalat A holdról is látszani fog, annyit kaszálhat idén az Nvidia
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 08:49
Új korszakot hoz a cég a számítógépes grafikában is a vezérigazgató szerint.
Vállalat Ezt tervezik Magyar Péterék a Mol jövőjéről: jön a leválás az orosz olajról?
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 15:21
2035-ig megejtenék a leválást.
Vállalat Náluk bankol? Nagy fába vághatja a fejszéjét az UniCredit
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 12:07
Az olasz hátterű, de hazánkban is jelenlévő bank már hivatalos lépéseket tett a nagy ügylet kapcsán.
Vállalat A Janaf közleményben jelezte, készen áll a Mollal szembeni vitára
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 13:38
A horvát csővezeték üzemeltető válallat visszautasítja a Mol vádjait és felkészül a jogvitára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG